Ó Uram,

Én úgy tudom, azt tanultam,

hogy mindent te teremtettél.

Hogyan

tagadhatnám el a káoszt tőled?

Mindent, ami körülöttem van, ami rettent,

ami dühít, ami elkeserít, ami éget,

minden ami bennem van, amitől félek

Nem mondhatom, hogy nem te tetted,

bármennyire tudom is, 

hogy minden a mi hibánk,

az enyém.

Segíts hagyni, hogy rendet tegyél!

Válaszd el a vizeket, hogy látszódjon a száraz,

Töröld le a könnyeket, hogy legyen végre vigasz,

Képtelen vagyok újra és újra hinni neked

Ha amit mindig tettél, nem teszed újra meg.

Tudom, hogy mindenható vagy

Hadd tudjam, hogy te vagy a szeretet

Adj újra fényt, világítsd be az eget,

töltsd be reménnyel a sötét lelkemet,

mutass rá mi az , ami csak önzően értem van,

hogy megszabaduljak, veled kigyomlálhassam,

hogy helyet adhasson az életnek.

Áldd meg gyümölccsel kiszáradt földedet,

teremj bennünk maradandó változást!

Add, hogy ne féljünk attól, ami egészen más

Segíts Uram, mindig arra emlékezni,

hogyan jöttél a láncaink leoldozni,

és a haldoklásunkat életté hogyan formáltad át,

teremts a szíveinkben eleven nyüzsgést, lármát,

neked zengő élet énekét

ott, ahol eddig kongott az üresség

Add, hogy ne értsék, de akarják é s keressék!

Mert aki keres, az talál,

és aki zörget, annak kinyitod az ajtót.

Formálj minket szebbé a sárból amik vagyunk,

csak egy kicsit legalább hasonlóbbá mint te

A káoszt, amit belém-belénk tettél,

Kérlek tedd a helyére!

Engedd, hogy hagyjuk

szítsd fel a szívünk, hogy akarjuk!

Nem bírom már a halálszagot,

a bűneink rothadó bűzét

Mosd le rólam - ott régen, újra -

ne engedd, hogy a halál tépjen szét,

hogy mint ordító oroszlán nyeljen el.

Azt mondtad éljünk, hadd tegyem teljes erővel!

Vigyázz rám, és

segíts vigyáznunk egymásra

Azt mondják, orvos vagy

Vágyom a gyógyulásra

A te halálodban

hadd leljek végre életre

Semminek nincs nélküled

bármi célja vagy értelme

(ülj velem)

 

Ma messzire mentem, mint a fény

nem vártam meg, a Napot, míg rám süt

tiszta lény,

nézd, itt vagyok hát

Hát végre itt vagyok

nem mondok nagyot

nem akarok

csak ülni itt veled csendesen

bejártam a világot, futottam egy nagyot

majd mindent elmesélek, megmutatok

de elfáradtam rendesen

ülj velem

csendesen kedvesen (m)

Annyi örömöt, annyi szépet láttam,

elrejtve ebben a konok, makacs, gonosz világban,

annyi kincset, nevetést, mosolyt, talányt,

titkot, remegést, féltést, hiányt

ahogy betöltene az Isten minden üvöltő magányt

Olyan gyönyörű volt, és annyira gyötrődöm

A jó és a rossz között félúton vergődöm

Sírva táncolok, nevetve vérzek,

Ülj velem csendben, hagyj

annyi mindent érzek (!)

már csak attól is, hogyha rádnézek

Minden örömöd, minden bánatod

mint térkép ráncolja össze a homlokod

szarkalábolja a szemed

Minden ami van elmúlik

és mégis örökre a tied.

Bár lehetne a szeretetet

igazán szavakba önteni.

Láncba fűzném neked

és úgy kötném a nyakadba.

 Mondd, szabad-e a fénnyel szembenézni?

Vagy csak az árnyékot nézhetem?

Szabad-e a színeket megidézni?

Vagy jó minden feketén-fehéren?

Szabad-e a szerelmet nevén nevezni,

s vajon a szív szeret vagy az értelem? 

Szabad-e az álmot üvegbe zárni,

amíg veled ki nem engedem?

Szabad-e írnom a szépről,

ha a világ együtt sír velem?

Lehet-e öröm a gyászban?

Lehet-e táncolni tereken?

Szabad-e a kezed fognom,

amíg a világon vagy velem?

...mert Isten jó, jó nagyon

Miért ne szerethetném a hajnali napot
s, ahogy az arcodon hagyott
egy szerény leheletnyi sugarat?
Miért ne szerethetném a madárdalokat,
az édes, reggeli trillákat, bókokat;
a csípős hidegben az ölelő takarókat;
a meleg, sátorszerű sálakat;
a mosolyt az arcodon,
amiért így beburkolózom?
Miért ne szerethetnék
bele minden rügyező bokorba;
a Dunán a hidakba;
a folyón a habokba;
meg a cappuccinokba is?
Miért ne szerethetnék mindent is?
Miért ne szerethetnék a világba,
ami a szemedben tükröződik?
Magával ragad,
és messze visz...

Én magamat kérdezem,
de nem én, hanem tőlem az Isten...
Miért ne szerethetném a kincseket,
amiket nekem ad, ráadásképpen?

Fiad vére volt az ajándék
s ez az élet csomagolás csupán...
de aki ilyen árat fizetett,
miért akarna fukarkodni még ezután?
A legszebb dobozban,
díszesen-színesen kapom,
masnival a tetején:
mert Isten jó, jó nagyon.

Én magamat kérdezem,
de nem én, hanem tőlem az Isten...
Miért ne szerethetném a kincseket,
amiket nekem ad, ráadásképpen?

Miért ne szerethetném az alkonyi napot
s ahogy az arcodra csókolt
egy utolsó narancs-arany sugarat?
Miért ne szerethetném a tűz körüli dalokat,
a hangos estéket, ahogy éneklünk az Úrnak;
a csípős hidegben az ölelő karokat;
a kertvégen, erdőben felvert sátrakat;
a mosolyt az arcodon,
ahogy ragyogva kivirágzom?
Miért ne szerethetnék
bele minden hullócsillagba;
a Dunán a habokba;
a folyón úszó hajókba;
meg a pezsgőbuborékokba is?
miért ne szerethetném még ezt is?
miért ne szerethetnék a mélységbe,
ami a lelkedben lakik?
magával ragad,
nem ereszt...

mégis felszabadít:
mert Isten jó, jó nagyon.

Ébred az év

Tél van még, Január...
Nincs karácsony, már nincs szeretet?
Az égre vattahabot fest az Isten,
tart a régi, ez mégis egy új kezdet.
Valahogy így indítom az évemet.
Teát iszom, s a tollam a papíron
sercegve suhan, surran,
a jövőm felé és lassan
leírom majd -vagy gyorsan?-
mindazt, amit annyira akartam,
de nem tettem,
mert még pihentem.
Ébred az év, és ébred a lelkem,
újra, a Nappal, minden reggelen,
minden nap jön egy újabb csepp kegyelem,
ami prizmaként szétveti a szeretet fényét az éterben
s szent fénybe borítja esetlen életem.
Hunyorgok kicsit, pislogok még egyet-kettőket,
de ahogy átmelegít, olyan kellemes élvezet...
...szeretem kettőnket.

Csepp, a Levélről

Szép leszek holnap
mint a hajnali harmat,
s mint a csepp a levélről,
lehuppanok rólad,
leröppenek,
földre szállok
a kellemes zöld csillogásból:
tisztafény-prizmává válok,
ahogy zuhanok.

Aztán puha földre esem,
elkap a kedvesem,
az Isten,
átölel szerelmesen,
feltölt mindennel, amire
szükségem-szükséged lehet:
mire eljön az éj, magadba szívsz,
eggyé válok veled,
és virágba borulunk.

Ahogy vékony ereidben
felfutok törzseden,
ágaidon,
a gallyakon,
szétterülök a levelekben,
elsimulok a tenyeredben,
nesztelenül mozdulva a szélben,
szomorúfűz-hajunk meglebben,
öröm árad szét két-egy testben.


Még csak lágy, harmat-csók vagyok,
amit az Isten lehelt rád,
még várom, karodba mikor hullhatok,
s mikor lesz a rügyekből virág.
Csak vagyok,
és lágyan tart a levél...
gyöngéden simító tenyér,
melyben ellazulhatok.
Veled önmagam vagyok.

Most béke van

Most béke van.

Hogy vihar előtti csend,

vagy a háború elcsitult végleg,

azt nem tudom.

Csak ülök és gondolkodom.

Meglestem a napot,

ahogy az égre lopódzott

korán reggel.

Olyan szép,

amíg egyszerű kék

munkaruháját nem ölti fel.

Bár csinos úgy is...

Láttam azt is, ahogy 

fürödni ment az este...

vajon tudja-e, hogy valaki

ma kétszer is megleste?

Elmerült az égalji tóban,

mint én, kicsiként a lavórban,

szétlocsolta a narancs fényeket,

játszott ma,

akár egy gyermek.

Ó, az én napom!

Néha titkon ellopom,

és semmit teszünk kicsit,

lassan vándorlunk át a holnapba...

nem úgy mint ma.

Ő már elvonult, az

igazak álmát alussza,

és én reggel-este láttam csak,

most is belep a munka.

Pedig nézném még, ahogy ragyog...

                                                         ...na,

hát miért baj?

Hisz olyan jó látni,

ahogy levedli azt a kék ruhát.

Csak jó őt nézni

...és ezen néha úgy el tud pirulni...

Hát adhat az Isten ennél szebb csodát?

Kép forrása (katt ide)

Hadd táncoljak veled...

Mindig úgy érzem,

mikor mesélek rólad,

hogy csak mosolyog az Isten...

...Ha kérek: ad nekem,

ha félek: átölel,

beszélgetünk arról, miért vagy,

és tanít, végtelen türelemmel.

Előhoz, ha őt keresem,

félretesz, ha téged.

Nem hagyja, hogy elmenjek...

...Azt sem, hogy túl közel érjek,

és megégjek.

Féltőn óv tőled,

és tőlem téged.

A szárnyaival betakar,

ha bármi újra megsebez,

fogja a két kezem, vezet...

...Velem lassan lépeget.

Táncolok tétován: tanít,

hogy bízzak benne, amíg

valaki másnak átenged.

Valaki, egyszer, majd lekérhet,

de nem most még,

mert még botladoznék...

...Vagy alaposan a lábára lépnék.

De az Istennek ezzel nincs baja.

Táncolunk, s ha megbotlanék,
szeretőn ölel a karja.

***

Körbevisz a házában

és minden kincset megmutat.

"Érted van minden itt,

s nélküled értéktelen kacat."

Kiül velem az erkélyre

nézni a csillagokat.

"Ez is mind miattad van...

És nézd! Azok érted hullanak."

Sétál velem a kertben,

ahogy szemerkél a lágy eső.

Kint futunk, nevet velem,

átölel...nekem minden Ő.

Visszamegyünk a terembe,

és táncolunk tovább,

habos ruhában perdülök,

körülölel a ragyogás.

Kristálycsillárok, koktélok,

és nyüzsgő bálterem...

és engem csak az bűvöl el,

hogyha te itt vagy velem.

Az életemet

már csak veled élvezem.

Egyedül elvesztem,

amíg minden mást kergettem...

***

Most kértem,

és te adtál,

de megriadtam,

visszaadnám.

Tartom a kezem, hogy vedd el,

te meg csak mosolyogva nézel rám...

Homlokon csókolsz, s annyit mondasz,

lágyan, kedvesen:

"Kicsit még várj!"

Várok, nézlek...

Itt hagyod, vagy elveszed?

...kevésbé félek...

A kegyelmed látom, s a szeretetedet.

Bármi lesz végül, és

bármit hoz az élet,

egyet kérek csak, hogy

vezess amíg élek!

Hadd táncoljak veled...

A képért köszönet Tarnói Terciának :)

Adj ilyet / Give more to me

(↓see english below↓)

Adj ilyet

Édes Istenem!
Itt ez a férfi,
mellettem térdel,
a neved dicsőíti.

Drága Istenem!
Téged akar csak,
teljes szívvel,
mert mindene Te vagy.

Lennél nekem
az, aki neki?
Vonz ez a tűz,
amit így láthat mindenki!

Ez kellene!
Ez a végtelen béke,
ami belőle árad,
ahogy Neked mindent átad.

Megszólal és a hangjában
Isteni erő, alázat van.
Mint egy élő fáklya,
"a világ világossága"...

Én nem tudtam,
Hogy ezt így lehet,
De ha ilyen hit van,
Akkor nekem is adj ilyet!

Give more to me

My dear Lord God,
Look at him kneeling
Look at this man!
The way he's worshiping.

Dear Lord! God,
You're all he wants
And You're all he's got.
He's giving his whole heart.

Lord could you be
This close to me?
This fire is alluring
I want everyone to see.

I need this, this peace
That comes out of him
As down to Your feet
He lays down everything.

He speaks like Jesus, so humble
but also with Glorious power
His fire is living, and as it burns
I see why You said "light of the world"

I did not know
That this could be
But if faith can be like this
Lord give more to me!

Élő fáklya / Living flame

↓See english below↓

Élő fáklya

Fénylesz, mint csillagok,
át a holt tereken.
Átragyogsz mindenen,
keresztül sötét tömegeken.

Krisztusért lobog benned
a tűz, úgy izzik, hogy éget.
Látni minden lépteden,
ragyog a tekintetedben,

a szavaidon át hallom,
ahogy egész életedben
Istené a hatalom:

Neked Ő lételem!
A Mindenható megváltott fia vagy,
Őbenne: tiéd már minden.

Ő ott van benned,
és te Őbenne vagy:
Béke,
Fenséges,
és Végtelen.

Itt vagy, bűnösen-bűntelen... 
Néztelek és kicsit elvesztem. 
Nem tudtam, hogy ilyen férfi van, 
és kicsit beléd-feledkeztem...

Living flame

You're bright like the stars:
dead space's sole alive spots.
You shine through everything,
bringing light to the dark of the void.

You're on fire for Christ
the strength of your flare almost burns.
Through all your steps He shines,
In your eyes also His flame returns.

From how you talk it’s evident,
That in your life
God’s power’s the most significant.

You cease to be without Him,
He’s your almighty redeemer Father,
In Him you’ve got everything.

He is in you,
and, in Him you are:
Peace,
Majestic,
and Infinite.

Here you are sinfully sinless...
Looking at you became a little timeless
For I didn't know such a man existed,
and forgot about all, as I stared, just for a sec...

Verset szeretnék írni rólad,
De mégis, hogy írjam le a Holdat
anélkül, hogy megmutatnám?
Az ezüstfény nem ragyog át a tintán.

Verset szeretnék faragni rólad,
de nem ismerem a teljes valódat...
Tollvonástól nem lesz szebb e márvány...
hagyjam, hogy csonkán álljon meg talapzatán?

Vágott virág

Most csak úgy örülnék
egy csokor halott virágnak...
de egy szála is elég lenne
egy vadrózsabokornak.

Tőled? Hát, az még inkább
kedves lenne nekem
...viszont az ilyen ábrándokat
tudom, hiába kergetem.

Ó, igen, feldobna
egy vörös-, vagy sárga rózsa,
egy tulipán, orchidea, vagy
pár szegfű bódító illata.

Csak egy halott virág...
ennyire vágyik a szívem.
Egy csokorra, aminek a végén
szerelmes szíved ott lelem.

Három szép napig, vagy
tovább, éke lenne itt bent
asztalnak, szobának, az egész háznak,
ahogy a vázámból boldogítgat.

Hasra esne rajta
a Nap, és a csillár fénye,
és az illatos sugár bódultan
ugorna utána a szemembe.

Aztán, ha látom, hogy szirmai
lassan kezdenek hervadni,
fogom és kiszárítom, mert
még tovább szeretném csodálni.

Mert azt nem akarom,
hogy ez is végleg elmúljon!
Borosüveg nyakába tűzöm,
vagy falra. Szöggel átszúrom.

...de inkább az üveg.
Az karcsú, elegáns, kellemes,
mint nekem ez a kis virágod,
amitől a szívem épp repdes.

Ha barnát találok meg: nem
barna a haldokló sziromvég?
Összhang lesz, harmónia, míg
észre nem veszed, mennyire sötét.

Ha fehér üveg, átlátszó:
kontúrt ad, mint Ég a Földnek,
mint ahogy mi adtunk egymásnak.
Látszólagos ellentétek...

Nem írok, azt hittem,
többet már verseket neked.
A gondolat megint rádtévedt...
hiányolom a lelkedet.

...

Most csak úgy örülnék
egy szál vágott virágnak.
Szárazon, egy üvegben végezné.
Mint a plátói szerelmek.

Köd-élet

Hajnali fényben táncoló köd-angyal
Voltál, bár fényed csupán a Napé volt,
Hófehér táncodban tisztaság fénylett, 
A tisztességed az mindig tiéd volt.
A ragyogás, a Nap: megrontott téged,
Szerteoszlott lényed, tündér-fényed,
Pára lettél a tikkadt nyári légben,
Majd életed sötétté vált egészen.
Felleggé lettél életed alkonyán:
Borús, keserű, dühöngő fergeteg.
Megbántad azt a fényűző pazarlást,
Sírtál: könnyed, mint harmat lett élet,
Nem tudva, mit tettél életed során,
Könny-fiad szeretett, mindig hazavárt.