Ent-asszony

Tavasz volt
és én megnyíltam, éltem,
bár a Tél után
egész kicsit még féltem,
rügybe borultam, majd
kinyílt rajtam sok virág.
Némelyeket vihar vert el,
párat letépett a gyermeki vágy,
hogy a szépet vigyék,
valakinek adják.
Az élet ilyen...
és haladt tovább.

Nyár volt már
mikor a virágok lehulltak.
Helyükre lassan, óvatosan dagadtak,
nőttek a zöld gyümölcskezdemények.
Párat megkóstoltak,
de rájöttek: nem ért meg,
eldobták, mentek tova,
s Őszbe fordult az élet...
ment, ment,
de hova?

Megérett, amit hagytak, a maradék:
leszedték, be- meg kifőzték
...egészen elfáradtam.
Vártam egyedül, narancs-ruhámban,
hogy végre elszenderedjek.
Ágaiddal ölelj,
míg köréd kulcsolom gyökereimet...

A Tél: takaró, puha, tiszta hó.
Alatta: tartom a szíved.
Érzem, hogy dobban, s ahogy nézel,
szavak nélkül mondja "szeretlek".

(Meglebbenő csipkefüggöny...)

Meglebbenő csipkefüggöny,
s hajnali aranyárnyak.
Tétován odaköszön
a tél a didergő nyárnak.

Vörösen, izzón ég el az ősz...
nem várja már, hogy más legyen.
Búcsúcsókot visz a szellő.
Egy kötéltáncos megbillen,

s te odaérsz, épp időben.
Mintha a nappalt ölelné át az éjszaka,
átkarolná szerelmesen...
...miért nézel ilyen erősen?

hajnalban felkeltettél
hogy a napkeltét együtt várd velem
téli csodatájra vittél, fehér
ruhába burkoltál mindent nekem
veled-érted szól az énekem, zajlik életem
átfagyok, s kiolvasztod a szívem
lelkem húrjait pengeted
...olyan jó nekem...
az egeket befested nekem,
az ízeket megédesíted,
a hangokat ellágyítod
a szememben
örömkönny terem
lehunyom s élvezem
ahogy patakokban árad ki
túlcsordult szívem
olyan tiszta, szép
ez a mennyei szerelem
minden cseppjét
zuhatagnak érzem
ahogy az Isteni szeretet
átmos egészen
átitat teljesen
kitisztítja a sebeim
ápolja a lelkem
elárasztja az életem
a szívem egy elfeledett dallamát
játszod újra nekem
és tovább komponálod
mindenható zeneszerző vagy
és én csak ámulok
nem értem hogyan lehet,
hogy a mesterműved vagyok,
és mégis a képmásod,
a lényed egy apró lenyomata
egy törött váza,
egy megkopott festmény,
egy hamis zongora és a rajta játszott darab
mindenedből egy kicsi,
halovány piszkozat,
s mégis a mindened,
akiért hagytad,
hogy korbácsoljanak,
gúnyoljanak, köpdössenek,
megvessenek, keresztre feszítsenek
meghaltál értem,
és én nem,
nem értem,
minek...?

Hiszem hitetlenül, hogy szeretsz,
és szeretlek.
Elbűvöltél, nem rejtőzöm többet.
Akarom, minden nap, adj még, többet!
Holtomiglan, és örökké, az utam nem válik el tőled.
Ha adsz, ha elveszel, a szívem, szám áld téged.
A lelkem minden lélegzettel vár téged,
és nem tudok, nem is akarok élni nélküled!

Ébred az év

Tél van még, Január...
Nincs karácsony, már nincs szeretet?
Az égre vattahabot fest az Isten,
tart a régi, ez mégis egy új kezdet.
Valahogy így indítom az évemet.
Teát iszom, s a tollam a papíron
sercegve suhan, surran,
a jövőm felé és lassan
leírom majd -vagy gyorsan?-
mindazt, amit annyira akartam,
de nem tettem,
mert még pihentem.
Ébred az év, és ébred a lelkem,
újra, a Nappal, minden reggelen,
minden nap jön egy újabb csepp kegyelem,
ami prizmaként szétveti a szeretet fényét az éterben
s szent fénybe borítja esetlen életem.
Hunyorgok kicsit, pislogok még egyet-kettőket,
de ahogy átmelegít, olyan kellemes élvezet...
...szeretem kettőnket.

Kedves...

Kedves vagy nekem,

mint a hajnali napfény

a lágyan hulló havon. 

Bár mindig így szállnál! 

Nem keserednék bele, 

hogy lapátolom.

Bár elolvadnál inkább 

a tenyeremre lebbenve!

Bár ne kéne 

veled veszekedve

kelni reggelente! 

Pedig olyan szép az,

mikor szállingózol,

mikor nincs veled bajom...

akkor áldás vagy, rólad ábrándozom.

Azt mondtad, mindig panaszkodom, 

zsémbes öregúrnak hazudtál! 

Eltakarítottalak, eltoltalak dacból, 

de mintha hiányoznál...

Most az a baj, hogy nem vagy, 

vagy, amit a szememre hánytál? 

Igaz minden csillogó szép szavad? 

Rossz ez a jég a járdán...

Miért hagyod mindig, hogy eltaszítsalak? 

Te is tudod, (Tudod te!) hogy utána 

mindig még szebbnek látlak? 

Hiányollak

Már a hó is te vagy...

esik, szemerkél, le, énrám.

Lassan, szépen száll.

Kedves... hazahullanál?

Szerelmes vagyok a nyárba.
Forró, heves, viharos, kellemes,
ragyogó, mámorító, vad...
Mindig emlékezetes.

Szerelmes vagyok az őszbe.
Olyan kellemes narancs ruhája, vörös rúzsa!
Mindig siet nappal, haja lobog a szélben...
Este nyugodt csak, a kanapén teázva.

Szerelmes vagyok a télbe.
Minden hóba, a csillogó fehérbe,
pirosba, zöldbe, a karácsonyi éjbe...
Csóktól forrón lebegő hideg leheletekbe.

A legszerelmesebb mégis: a tavaszba.
Beszélgetésekbe, amik belenyúlnak a madárdalos hajnalba,
rügyekbe, virágokba, az éppen elmúló bánatba...
Abba a "Mindig, újra jön valami jó!"-ba.

Piros folt lettem
a hófehér tájban,
és meglepődtem,
mikor azt mondták:
"Benned annyi báj van!"
Értetlenül álltam,
talán el is pirultam.
Mármint...még jobban.
Megköszöntem,
Továbbléptem,
Aztán virultam
az egész héten...

Veled Végre

Édes Istenem
segíts, hadd engedjem
el, ami képtelen
és azt, ami kényelem.
...hiszen tiéd a végtelen.

Túl nyitott a szívem:
beleférne minden, a világ.
...De bárki belép, ki is megy,
 a szívkamrában meg kong a csend...
...és szinte vág.

Édes Istenem
segíts repülni,
mikor a szívem nehéz,
lehúz, gondokkal teli.
Segíts élni!

Én nem tudok remélni.
Csak téged tudlak szeretni,
de ahogy próbálnál vezetni
én úgy félek követni.
Ne hagyj leesni...

Ölelj át Istenem!
Vegyél a karodba!
Ne hagyd, hogy verjen
a sors...olyan mostoha.
A lábam remeg, és tétova.

Add, hogy egy padon ülhessek,
nézhessek az égre,
az arcomba hulljon a hó...
...boldog legyek Veled Végre
                                      Nélküle.

Tavaszom

Megszerettem a mosolyod, Tavasz,
Minden reggel csak örömet adsz.
Sűrűn hulló könnyeidből is mindig,
Mindig virágot fakasztasz,
Mélyen érzel! Nem úgy, mint
az a cudar Tél.
Ezért várlak én.

Megszerettem ölelésed, Tavasz,
Minden éj után egy szebb hajnalt adsz.
Harmatos, friss, derűs kincseket,
Gyöngyöket hintesz mindenre, ahogy haladsz
...mint mágus, ámítasz, s megtévesztesz!
Nekem más nem kell,
Minthogy: itt, és te, és ez!

A hajad barna,
mint a
felázott föld.
A szemed fűzöld,
tekinteted...elkalandozó.
Ajkad cseresznyepiros, elragadó.
Ruhád oly kék,
mint az ég,
vagy, mint hűs vizű hegyi tó,
melyben elmerülni jó.
Egész lényed megrészegítő,
igen. Ez vagy: elbűvölő.

Úgy keresnélek én
a síkságon, a hegyen!
...de meg nem találhatnálak...
hiszen már itt vagy, mellettem.

Hó, tiszta, feddhetetlen...

Hó, tiszta hó, ami
belepi a létet
elrejti az életet.

Valahogy mindent szépít
Elfed mély sebeket
A vágást, a hegeket

Puha takarót borít a tájra
Minden fára, virágra, fűszálra
A kutya biocsapdájára
Szemétre, mit szél fújt a járdára
A gravitáció lehúzza
ahogy ráhull a plakátra
Esik a padra, a hajléktalanra
Az úton a jeges kátyura

Hó, tiszta, feddhetetlen
Fehér, szent, elítélhetetlen
Tisztára mosol-e mindent
Vagy csupán titkokat rejtesz?

S ha jön a tavasz vajon mi leszel?
Titkoknak leszel kiszolgáltatója
Besúgó leszel az új évszaknak,
az álnokoknak leszel beárulója?

Leszel-e egyáltalán
        vagy csak belevegyülsz a sárba?
Leszel-e, ami a kemény talajt feloldja?
Leszel-e, aki az új virágokat táplálja?

Megóvsz-e minket, míg itt a Tél?
Vigyázol, míg szívünk a nyarat várja?
Betakarod-e a gyengét, védtelent?
Erőd leszel, vár? Börtön és zárka?

Tavaszt, Tavaszt már Ma!