nélküled a világ

(ilyen sorrendben olvasandó)

Ma felkeltem reggel

és

nélküled keltem fel

Nem néztem az arcod

nem győzködtem a szívem, hogy eresszen el

mint eddig, ma is ugyanúgy csak

menni kell

Nem mondhatom el

mert nem vagy a része,
- egésze - már az életemnek

más párnák ölelik hullámait fürtjeidnek

más nyitott ablakán befutó szellő

csókolja a bájgödreidet

úgy leírnám
a hiányt

de

sosem voltak elég jó szavaim, hogy dícsérjelek

Dadognom kell, mert nem mondhatják el a szavak
mennyire szorosan, gyöngéden tartanálak,
ha nem bizonyultak volna már így is túl gyöngének a karjaim
átölelni a világ minden kincsét tebenned.

Igazán sosem értettelek,

bármennyire szerettem volna.

Nincs már esélyem, 

csak egy tétova búcsúszóra

és, mint máskor, most is

cserben hagynak a szavaim
a világ is
összedől, leomlik
minden fal

nem túl

nagy port kavar

lágy eső hull,
és kihajt egy virág.

Nem értem,
hogy lehet, 

hogy

újraindul
nélküled a világ?

(ülj velem)

 

Ma messzire mentem, mint a fény

nem vártam meg, a Napot, míg rám süt

tiszta lény,

nézd, itt vagyok hát

Hát végre itt vagyok

nem mondok nagyot

nem akarok

csak ülni itt veled csendesen

bejártam a világot, futottam egy nagyot

majd mindent elmesélek, megmutatok

de elfáradtam rendesen

ülj velem

csendesen kedvesen (m)

Annyi örömöt, annyi szépet láttam,

elrejtve ebben a konok, makacs, gonosz világban,

annyi kincset, nevetést, mosolyt, talányt,

titkot, remegést, féltést, hiányt

ahogy betöltene az Isten minden üvöltő magányt

Olyan gyönyörű volt, és annyira gyötrődöm

A jó és a rossz között félúton vergődöm

Sírva táncolok, nevetve vérzek,

Ülj velem csendben, hagyj

annyi mindent érzek (!)

már csak attól is, hogyha rádnézek

Minden örömöd, minden bánatod

mint térkép ráncolja össze a homlokod

szarkalábolja a szemed

Minden ami van elmúlik

és mégis örökre a tied.

Bár lehetne a szeretetet

igazán szavakba önteni.

Láncba fűzném neked

és úgy kötném a nyakadba.