Pályaválasztá(ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ)s

Életemben már legalább harmadszor jön a mumus: "Mit szeretnél ezután csinálni?"

Jó kis kérdés igazából, de a háttere aljasabb.

Mi az a léc, amit meg kéne ugrani, hogy ez teljesüljön?

Felvételi? Érettségi? OKJ-s vizsga? ...

Jön 1500-zal, hajt felém és lebénít... ha engedem.

De miért engedem, ha engedem?

Erre a válasz nagyon egyszerű. A világon mindenki azt mondja nekem -és még sok másik próbatétel előtt állónak-, hogy ezen áll vagy bukik az élet. Persze, mindenki a legjobbat akarja, meg, hogy jobbat érjek el, hogy szárnyaljak előre, akadályok nélkül az életben.

Az ezzel a baj, hogy sokan csak túlféltenek és nincs igazuk: nem dől össze a világ, ha nem ugrom meg a lécet.

Ha elbukom a vizsgát, másnap ugyanúgy fel fogok ébredni.

Ha nem vesznek fel az álomegyetemre, akkor is ugyanúgy fel fogok majd másnap ébredni.

Egyetlen dolog lesz, amiben különbözöm majd attól, akit felvettek: nem fogok már annyira félni a kudarctól.

Aki pedig nem fél a kudarctól, az próbálkozik. Aki nem fél a kudarctól, az nem fagy le, és beletesz mindent, ami lehetséges, anélkül, hogy azt lelkileg megsínylené. Mert tudja, hogy mindig van második esély.

Ha megbukom a vizsgámon, újrapróbálkozhatok. Ha nem vesznek fel, csinálhatok egy képzést, plusz pontért, hátha úgy felvesznek. 

Ha elbukom, megtanulhatok igazán küzdeni azért, amit szeretnék.

Ha elesek, nincs vége az életemnek, csak fel kell állnom.

Aki viszont fél a bukástól, az lefagy. Annak nem fog az agya, hirtelen nem tud koncentrálni, napokat fekszik mély depresszióban, és/vagy gyomoridege lesz a teljesítési kényszertől. Aztán lehet, hogy bejut az egyetemre...de ott is ugyanúgy retteghet tovább, ha nem tanulta meg, hogy a kudarc nem több, mint egy új esély.

Esély a tanulásra, az újrakezdésre. Felelősségteljesebb ember lehet tőle. Megtanulhat küzdeni az álmaiért.

Ne féljünk a kudarctól! Van élet a bukás után. Másfajta, mint ahogy elképzeltük, de igenis van.

...és mellesleg, amúgy sem elég nagy a fantáziánk.

Isten jobbat tartogat számunkra, mint azt valaha el tudnánk képzelni.

Merjünk álmodni, merjünk elbukni, merjünk küzdeni.

Higgyük, hogy mindig lehet újrakezdeni.

„Tedd meg az első lépést, és higgy. Nem kell látnod a lépcsőt. Csak tedd meg az első lépést.” Dr. Martin Luther King, Jr.

Te Vagy

Ott vagy a gyermeki kacajban,

a testvéri ölelésben

-akkor is ha van,

és még inkább, ha nincsen-.

Te Vagy a minden.

Te adtad az elmém,

és te adtad a testem:

hogy a gondolatot megformáljam

és papírra vethessem.

Nélküled semmim sincsen.

Te adtad a hangom, hogy

téged dicsérjen minden dalom,

és te adtad minden mozdulatom,

hogy érted legyen szép a táncom, 

minden léptem,

a hajam is érted lebbenjen a szélben 

és rólad mondja el milyen szép vagy...

milyen kellemes...

milyen nyugodt...

Milyen sokszínű vagy!

Tőled kaptam azt is,

amim nincsen,

hogy másban is 

meglássam a kincsem,

ami: Te Vagy

...és ami bennem nem, az másban vagy:

mindenki, mint egy-egy mozaikdarab

mutatja meg ,milyen az Isten.

Összekötve, szeretetben,

a te képmásodra teremtetten.

Te Vagy a nevetésben,

minden tiszta ölelésben,

a könnyeinkben, az örömben,

a bizalomban, a reményben!

Te Vagy a szeretet...
mindenkiért, mindenkiben.

Számít-e...

Hadd írjak néhány sort az elmúlásról,
hiszen, pont úgy része, mint nem, a létnek
...elmúlik egyszer ez a pár szó is...
bár a végtelenbe már beleéghetett.

Érzem, bennem van egy évezredes düh
minden elvesztett lélek okán...
de bennem van mélyen egy örök öröm,
hogy én mégsem látom majd a halált.

Furcsán kettős ez a boldog bánat,
ez az életvidám halálfélelem,
ez a lelkes, mégis mardosó érzés,
hogy a testet egyszer -végre?- elengedem,

ahogy elengedte már olyan sok más,
s ahogy megfosztottak tőle még többet,
úgy él itt ez a boldog szorongás
...ágyban, párnák közt halunk meg?

Számít-e, hogy hogyan, és mikor
sodor el minket víz, kard, kór vagy kor?
Számít-e neked... s nekem az életem?
Vagy, ha meghalok, majd akkor meglelem?


Az életem kegyelem,
bizalom, remény,
szeretet, szerelem.
Adni ezt, és kapni: az életben az értelem.

Aki hiányzik: ezt adta, azért fáj.
...akinek hiányzom, ezt kapta, ezért vár...
Istentől is "csak" ennyit kapok -s még kérek-,
mély hitet, reményt még, és igaz szeretetet.


Tiszta, örök szeretetet
mielőtt meghalok,
s miután élek:
csak Tőled kaphatok.

Kedvesen hívtál.
Vagyis, csak azt hittem,
hogy nekem szóltál...
de nem.

...már mentem volna...

"Maradj,
csak maradj ott"
Ennyit szólt az Isten
és én nem értem,
csak fogom a kezét,
és Ő megy előttem:
Centiről centire...
és minden lépés kegyelem.

"Én megyek előtted,

a rögös utat elegyengetem,

az ércajtókat betöröm,

és a vaszárakat leverem." 

(Ézsaiás 45:2)

Keserédes álom

Néha éjeken
rólad álmodom:

Szent vagy, fenséges...
és ott a csókod a vállamon.
Keserédes egy álom...

Rossz ez,
tudni milyen édesek az ajkak.

Főleg,
hogy az emlékeimben
nem is a tieid vannak...

Itt ez a szégyen,
ez a múlt, ez a bűnköteg!
És az Isten, tudom, megmos,
de nem tudom mit tegyek.

Nehéz belé és nem
beléd kapaszkodni,
pedig Ő meg tud, meg akar
és meg is fog tartani!

Furcsa ez, hogy úgy érzem,
el is eshetnék miattad,
de mégis te segítesz nekem, 
Jézussal miképpen járjak.

Ő a szeretet

Igen, bunkó voltam és vagyok,
önelégült néha, ki ellenállt,
még tökéletlen, önző, nem tagadom,
de Jézus itt van, és mégis megáld.

Meggyógyított, felnyitotta a szemem
és magamat látva félni kezdtem:
ahogy mindig szépen mindenkit leszóltam...
ahogy mást nem, csak a szégyenem láttam.

Bántottam mindent és mindenkit,
aki megbántott és azt, aki nem,
aki kedves volt, és azt, aki megvetett,
akit szerettem, és azt akit nem.

Én nem tudtam, nem tudok, nem,
tökéletes lenni, bár szeretnék,
de úton vagyok, Jézus vezet.
Bűnösen-bűntelen, mert vére megtisztít!

Csak bántani tudtam ebben a testben,
bántani mindenkit, titeket, téged
csak rúgni, harapni, marni mert
Éva a bűnt adta nekem . . .adta? Kértem.

Többet akartam ebből a romlott létből,
de Isten akkor is meg akart váltani!
Árva voltam...most meg hercegnő,
Mert a Király akart örökbe fogadni.

A lényem nem akart mást,
csak zülleni és mindent rombolni,
ez a nyers húsdarab a csontokon
nem akart mást, csak ártani.

A szívem sírt, meghasadt, összeomlott,
csak igaz szeretetre -Istenem, Rád!- vágyott,
mindent, ami másé volt elvette volna,
de semmit nem kapott, mert nem Tőled akarta.

Az elmém nem képes felfogni,
hogy a kereszted mekkora csoda...
hogy ennyi bűnt -Mindent!- átvettél,
és nem kell szenvednem miatta.

Nincs semmi jó bennem!
Ha mégis, az sem miattam.
Semmi sem az én érdemem,
Jézustól kaptam, mint kegyelem.

Itt ég bennem a vágy a jóra,
a szellemem tudni, ismerni akarja,
ezt a csodát, hogy Isten miért mentett meg,
és hogyan, miért van, hogy Ő mindig szeret.

Érzem a jót, várom Őt, és élvezem,
hogy a szörnyeteg nem ment el,
de szenved mert éheztetem, hiszen
meghaltam a bűnnek, és Krisztusért létezem.

Még mindig tudnék, ha akarnék
uralkodni, mint egy hárpia.
Jézus viszont jobb, ha Ő vezet
nem megyünk 200-zal a falba...

Itt a lényem, készen a harcra,
és győztes vagyok, mert vezet az Úr karja,
a testem halott, a lelkem megváltva,
itt már egyedül csak Jézusnak van hatalma.

Nem vagyok túl bölcs, néha nem
kérdezem meg merre kéne menni...
néha végiggondolom, de néha nem,
azt, hogy mit fogok tenni.

Néha meglátod az "éhező szörnyem"...
Azt, aki elbújt egy sarokban,
 valahol a sötét mélyben itt az agyban.
...elősétál, ha nem vigyázok: és baj van.

Vissza kell kergetni néha, a ketrecbe:
Ettől fél, meg sír, néha fintorog.
Én vagyok, ez vagyok én is, de
Jézusban uralom, ha Benne maradok.

Tudom hogy bántok néha még,
és sajnálom, meg is bánom mind.
Nem gondolom át amit mondanék,
de Isten helyreigazít mindig.

Néha beszólok,
néha átverlek,
a szívem -egyedül-
az igazság mérlegén nem áll meg.
De Isten már Jézust látja bennem,
a keresztet, és ahogy szeretett.
De hisz megbántottalak, késsel
hadonásztam és megsértettelek,
tőrt döftem a szívedbe, megforgattam...
bár ne tettem volna meg!
Nem kérem, hogy felejtsd el,
de egy dologra kérnélek, ha lehet:
hadd tegyek most már veled
csak jót, mert Krisztus szeret.
Megígérem és fogadom:
hogy soha fel nem adom,
hogy neked már csak azt akarom
mondani, ami igaz,
és csak kedveset!
Mert Isten megbocsátott nekem...és ő a szeretet.



Az alapot a költeményhez ez a korábbi vers adta, amit kb. fél évvel a megkeresztelkedésem előtt írtam:  Bocsáss meg

Szerelmes vagyok a nyárba.
Forró, heves, viharos, kellemes,
ragyogó, mámorító, vad...
Mindig emlékezetes.

Szerelmes vagyok az őszbe.
Olyan kellemes narancs ruhája, vörös rúzsa!
Mindig siet nappal, haja lobog a szélben...
Este nyugodt csak, a kanapén teázva.

Szerelmes vagyok a télbe.
Minden hóba, a csillogó fehérbe,
pirosba, zöldbe, a karácsonyi éjbe...
Csóktól forrón lebegő hideg leheletekbe.

A legszerelmesebb mégis: a tavaszba.
Beszélgetésekbe, amik belenyúlnak a madárdalos hajnalba,
rügyekbe, virágokba, az éppen elmúló bánatba...
Abba a "Mindig, újra jön valami jó!"-ba.

Elröpült az idő

Volt egy régi szerelem
Bolond kicsit
Reménytelen

Elröpült az idő

Kicsit még mindig érzem
Néha itt terem
Nem értem
...

Olyan más
most, mint régen,
mert már nem szerelem,
...de bátyámként szeretem.

A hibáit ismerem,
és ahogy velük küzd, tisztelem.
Harcol -mint én- ő is magával,
és az ördög minden hadával.

Jézus, furcsa ez, ahogy
ő nem vet meg engem;
ahogy az imáiban eléd hoz;
ahogy az Úrban testvérem.


Köszönöm, hogy Te vagy,
és hogy ő is itt van nekem.

Értékes a lényed

9:34 - Esik, reggel van

És a kávém is megittam :(

Kezdhetnénk-e esetleg
egy üres, tiszta lapot?
Elsőre nem tudtam jó barátod lenni,
de újrapróbálnám,tudod?
Igen, érdekel tényleg,
az, hogy mi van veled,
ha már megosztottad velem
egy kicsit az életed.
Néha rádírnék,
hogy mi is a helyzet...
Érdekel az életed,
Érdekel a lényed,
és kicsit magamért,
de kicsit teérted
nem szeretném, hogy elveszítsek
mégegy értékes lelket,
Fáj, ha a jó, törődő emberek
az életből -egyszer csak- kilépnek.
Elvesznek?
Eltűnnek.
Bár lenne valami végre,
ami nem szűnik meg...

A bálvány

Szerelem szerelem...a drága bálvány,
amit dédelgetsz, szeretsz,
amíg pofára nem esik.

Szerelem szerelem, csalás és ámítás...
megfolyt téged, megrekedsz
és egyszer csak kikészít.

Szerelem szerelem, szeretnélek már
a jó helyeden, Isten
mögött tudni!

Szerelem, szereltem annyit már
miattad az életem...
Ennyi.

Egy érzést szeretek, pedig valakit kéne,
Istenem, segíts, taníts újra szeretni.

Lángragyúlt az ég, épp elég a nappal.
A Nap bealkonyul az éjbe...
Élj, te! : mint éjjel a csillagfény,
az éji-jel, csillogó remény,
amit ont a Hold sugara.
Öntsd fel a holdsugarat, garatra,
mint édes bort, úgy! Úgy
idd: ahogy az esti szél fúj,
dalol, érdes hangján búgva szólal:
E dallam nekem mézédes szólam...

Amíg a nappal éjbe alkonyult,
a részeg ég felhőárokba borult.
Minden árnyék hosszabbra nyúlt.
Pár szív szerelmes csókra gyúlt...

Hó, tiszta, feddhetetlen...

Hó, tiszta hó, ami
belepi a létet
elrejti az életet.

Valahogy mindent szépít
Elfed mély sebeket
A vágást, a hegeket

Puha takarót borít a tájra
Minden fára, virágra, fűszálra
A kutya biocsapdájára
Szemétre, mit szél fújt a járdára
A gravitáció lehúzza
ahogy ráhull a plakátra
Esik a padra, a hajléktalanra
Az úton a jeges kátyura

Hó, tiszta, feddhetetlen
Fehér, szent, elítélhetetlen
Tisztára mosol-e mindent
Vagy csupán titkokat rejtesz?

S ha jön a tavasz vajon mi leszel?
Titkoknak leszel kiszolgáltatója
Besúgó leszel az új évszaknak,
az álnokoknak leszel beárulója?

Leszel-e egyáltalán
        vagy csak belevegyülsz a sárba?
Leszel-e, ami a kemény talajt feloldja?
Leszel-e, aki az új virágokat táplálja?

Megóvsz-e minket, míg itt a Tél?
Vigyázol, míg szívünk a nyarat várja?
Betakarod-e a gyengét, védtelent?
Erőd leszel, vár? Börtön és zárka?

Tavaszt, Tavaszt már Ma!

Egy vers...

Egy vers legyen tiszta, mentes
hazugságtól, férgektől.
Egy vers legyen színes, tarka,
duzzadó az élettől.

Egy vers kavarja fel a lelket,
egy vers, egy vers az élesszen!
Egy vers dobbanjon bent a szívben,
egy vers, egy vers az érezzen!

Egy vers tiporjon volt-igéket,
minden téves közhelyet,
egy vers lázadjon, üssön, éljen!
Egy vers... egy vers az vérezzen.

Egy ember legyen: tiszta,
mentes hazugságtól, férgektől.
Ifjú, szíved legyen: tarka,
színes, duzzadó az élettől.

Egy szó kavarja fel a lelket,
egy szó, egy mondat ébresszen!
Ember, dobbanjon meg a szíved!
Aki él, az kell, hogy érezzen!

Éber elméd öljön holt-igéket,
minden romlott közhelyet!
Az igaz lázad?! Üssön? Féljen?
Egy szív, ha érez . . . vérezzen?

Két lépés előre...
egy hátra,
meg még egy ,mert nincs
aki biztatna.

Hegynek fel mennék,
de a súly visszahúz.
A völgyben ellennék...
de a magasság jobban vonz.

Három a magyar igazság!
Menjünk hármat előre!-
ezt az egyet mondom, de csak
kettő lesz belőle.

Túl sok, ami lehúz,
és kevés hajt előre.
Tervezem, hogy egyszer, majd
haladjak is végre.

Zuhanás

Zuhantam.

Alattam üresség,
fölöttem homály.

Elbuktam.

Nem rejtegetném,
de az emléke fáj.

Maradtam,
hátha elkerülném.

Ez volt már hibám.

Tagadtam,
mintha remélhetném,
hogy most más vár rám.

Megbántam,

feloldozást keresvén.

Remélem hogy rám talál.

Megálltam.

Zuhanásom végre véget ért,
de a kemény földre esni fáj.

Felálltam.

Letöröltem könnyet,port, vért.
El nem törtem,de emlékezni fogok, mert fájt.