Most béke van

Most béke van.

Hogy vihar előtti csend,

vagy a háború elcsitult végleg,

azt nem tudom.

Csak ülök és gondolkodom.

Meglestem a napot,

ahogy az égre lopódzott

korán reggel.

Olyan szép,

amíg egyszerű kék

munkaruháját nem ölti fel.

Bár csinos úgy is...

Láttam azt is, ahogy 

fürödni ment az este...

vajon tudja-e, hogy valaki

ma kétszer is megleste?

Elmerült az égalji tóban,

mint én, kicsiként a lavórban,

szétlocsolta a narancs fényeket,

játszott ma,

akár egy gyermek.

Ó, az én napom!

Néha titkon ellopom,

és semmit teszünk kicsit,

lassan vándorlunk át a holnapba...

nem úgy mint ma.

Ő már elvonult, az

igazak álmát alussza,

és én reggel-este láttam csak,

most is belep a munka.

Pedig nézném még, ahogy ragyog...

                                                         ...na,

hát miért baj?

Hisz olyan jó látni,

ahogy levedli azt a kék ruhát.

Csak jó őt nézni

...és ezen néha úgy el tud pirulni...

Hát adhat az Isten ennél szebb csodát?

Kép forrása (katt ide)

Hadd táncoljak veled...

Mindig úgy érzem,

mikor mesélek rólad,

hogy csak mosolyog az Isten...

...Ha kérek: ad nekem,

ha félek: átölel,

beszélgetünk arról, miért vagy,

és tanít, végtelen türelemmel.

Előhoz, ha őt keresem,

félretesz, ha téged.

Nem hagyja, hogy elmenjek...

...Azt sem, hogy túl közel érjek,

és megégjek.

Féltőn óv tőled,

és tőlem téged.

A szárnyaival betakar,

ha bármi újra megsebez,

fogja a két kezem, vezet...

...Velem lassan lépeget.

Táncolok tétován: tanít,

hogy bízzak benne, amíg

valaki másnak átenged.

Valaki, egyszer, majd lekérhet,

de nem most még,

mert még botladoznék...

...Vagy alaposan a lábára lépnék.

De az Istennek ezzel nincs baja.

Táncolunk, s ha megbotlanék,
szeretőn ölel a karja.

***

Körbevisz a házában

és minden kincset megmutat.

"Érted van minden itt,

s nélküled értéktelen kacat."

Kiül velem az erkélyre

nézni a csillagokat.

"Ez is mind miattad van...

És nézd! Azok érted hullanak."

Sétál velem a kertben,

ahogy szemerkél a lágy eső.

Kint futunk, nevet velem,

átölel...nekem minden Ő.

Visszamegyünk a terembe,

és táncolunk tovább,

habos ruhában perdülök,

körülölel a ragyogás.

Kristálycsillárok, koktélok,

és nyüzsgő bálterem...

és engem csak az bűvöl el,

hogyha te itt vagy velem.

Az életemet

már csak veled élvezem.

Egyedül elvesztem,

amíg minden mást kergettem...

***

Most kértem,

és te adtál,

de megriadtam,

visszaadnám.

Tartom a kezem, hogy vedd el,

te meg csak mosolyogva nézel rám...

Homlokon csókolsz, s annyit mondasz,

lágyan, kedvesen:

"Kicsit még várj!"

Várok, nézlek...

Itt hagyod, vagy elveszed?

...kevésbé félek...

A kegyelmed látom, s a szeretetedet.

Bármi lesz végül, és

bármit hoz az élet,

egyet kérek csak, hogy

vezess amíg élek!

Hadd táncoljak veled...

A képért köszönet Tarnói Terciának :)

Üres lap, tinta, és érzelmek

Olyan sokat írnék, és mégis keveset

Lopott-adott szavak...

Ébredek? Kábítanak?

Hosszú percek, pillantások,

Buborékszív. Electroshock.

Semmi - de minden?

Véges - végtelen?

Szív és értelem

Bűnösen bűntelen

Tiszta foltok

Hibátlan hibák

Sárgák kéken

Csillagfény az éjben

Értelmetlen mondatokban megbúvó
logikus lételem
az érzelem?

Érvelek bárki mellett

és érvelek bárki ellen.

Sosem tudom mi legyen,

elvesznék emberekben.

Te meg még nem vagy sehol,
és már melletted érvel

az Isten.

A tenyerén visz minket,

*                      aztán tapsol,                      *

és itt  teremsz mellettem.
?

Keserédes álom

Néha éjeken
rólad álmodom:

Szent vagy, fenséges...
és ott a csókod a vállamon.
Keserédes egy álom...

Rossz ez,
tudni milyen édesek az ajkak.

Főleg,
hogy az emlékeimben
nem is a tieid vannak...

Itt ez a szégyen,
ez a múlt, ez a bűnköteg!
És az Isten, tudom, megmos,
de nem tudom mit tegyek.

Nehéz belé és nem
beléd kapaszkodni,
pedig Ő meg tud, meg akar
és meg is fog tartani!

Furcsa ez, hogy úgy érzem,
el is eshetnék miattad,
de mégis te segítesz nekem, 
Jézussal miképpen járjak.

Egyszer majd, ha már létezel...

Iszol majd velem naplementét?
A gőzölgő bögréből szálló
madarakat, felhőket?
Az édes narancs színeket?
A lila táncot, a kék vásznon
a selymes ízeket?
Iszol majd velem estig teákat?
Velem maradsz míg elhalad az alkonyat?
Elnyújtasz velem egy
bögrét az éjszakába?
Belefojthatom majd a bánatom veled
egy forró, krémes csokoládéba?
Iszunk egy csepp kávét majd,
amíg leúszik a nap?
Megszámoljuk-e együtt
az égen fent a habokat?
Ülnél velem néha
percekig napokat?
Nézhetem-e a gőzön át
szemedben a csillagokat?
Elmeséled majd nekem,
a Nap miért menekül,
mikor meglátja a Holdat?
És, hogy miért van,
az, hogy egy kicsit mégis fennmarad?
Elviseled majd
az álomvilágomat?

Maradj, míg arra ébredek,
hogy a fejem nyomja a válladat...

"Anna, nézd,
itt a pirkadat."

Egyszer majd, ha már létezel...
...bearanyoznám minden napodat.

szétszed az élet
túltelített
                    üres
üveges szemmel
bámul a sarokból
előmászik
a foga csikordul

szemében
vad őrület
szétszed
széttép, amint feléled

belebújik a fejembe
a bőröm alá kúszik
végigkarcol csontokon
az erekben csúszik
az agyba tébolyt hoz
ég, végig az idegeken
betölti a nappalom
         de csak bámul éjszaka
üveges szemmel a plafonról
a holnap kegyetlen démona
          fehér szemekkel
 kristályosan csillogva
hidegen, fájón
mintha többet akarna
nem elég neki a fájdalmam
és nem elég neki az időm
el akarja tölteni az agyam
kegyetlenül, pusztítóan
minden szépet eltipróan
és minden álmot áttörőn

Jobb a versírásnál az alvás

Jobb a versírásnál az alvás.
Puha párnán,
paplan alatt.
Kényelemben.
Elengedve a gondolatokat...
Szárnyalva...
Alva.

Jobb a versírásnál az alvás.
De hiába,
Itt csak pad van
Meg toll,
Nincsen dunyha,
Nincs kellemes pihenés,
Toll van,
De az sem tollpárnában,
Hanem kézben...

Olyan...
Természetellenes...

Amikor végre aludnék,
   ...mert már...
      ...nincsen kávé...
De iskola van.
Reggel is ez volt.
...csak másik.
Ingázunk.
Nem alszunk.
Írunk...
Házit.
...meg verseket,
ha már nem alszunk...!
Kicsit panaszkodjunk...

Jobb a nemalvásnál az írás.
De még jobb...
- De tényleg! -
...AZ ALVÁS.

kép:https://data.whicdn.com/images/95019491/large.jpg

Elmentem sétálni

Egy nap besötétedett

és a halk, a csendes

eső is eleredt, szemetelt. 

Akkor elmentem sétálni

és az Úristen is velem támadt jönni.

Mentünk, beszélgettünk.

Hallgattunk, figyeltük

ahogy az eső az úton kopog, 

ahogy a béka a fűbe bukott,

éreztük ahogy minden boldog.

Kutyául eláztunk kint, 

amíg néztük ahogy a szél int, 

s ahogy a lusta felhő, mint

parasztbácsi a földre köp

aztán meg kiabál, mennydörög.

Békés és boldog volt a szürke ég, 

figyelte és félte, ahogy Ura lent lép. 

A Megváltó pedig sétált mellettem, 

az én Jézusom, a kedvesem, 

az én földöntúli jegyesem.

Hazakísért, és a kapualjban

a Mindenhatótól én csókot kaptam

...édeset...lágyat...szerelmeset.

És az eső meg csak ömlött, úgy esett, 

mintha mindennapos lenne az eset.

Reggel aztán, az ébredés után

én énekeltem, és ő festett nekem:

felhőt, amely megbotlik sután, 

ahogy átfut a szélfútta fellegeken

... Jaj, hogy én mennyire szeretem!

Nagy alvások

Megkergettem a reggelt...

az ágyamban!

De utol nem értem,

a nagy alvásokban...

Felébredtem,

aztán elképedtem,

hogy milyen hülyeségeket

álmodtam.

Néha éjjel

Néha álmodom
éjeken terólad,
bár alakod elvész,
már meg nem marad.

Néha éjjel hallom:
hív a hangod, bár
hasonul, és utánoz,
és turzul...valahogy más.

Néha álmomban
kimondom a neved,
S egy pillanatra csak,
de értem ég a szíved.

Elváltozik, más lesz,
ahogy megremeg,
de tudom: te vagy,
hisz más nem lehet.

Mégis, mire
az álom lepereg,
már nem a te arcod,
hangod, vagy neved,

mert illékony, változó,
elfut, és ellebeg.

Lángragyúlt az ég, épp elég a nappal.
A Nap bealkonyul az éjbe...
Élj, te! : mint éjjel a csillagfény,
az éji-jel, csillogó remény,
amit ont a Hold sugara.
Öntsd fel a holdsugarat, garatra,
mint édes bort, úgy! Úgy
idd: ahogy az esti szél fúj,
dalol, érdes hangján búgva szólal:
E dallam nekem mézédes szólam...

Amíg a nappal éjbe alkonyult,
a részeg ég felhőárokba borult.
Minden árnyék hosszabbra nyúlt.
Pár szív szerelmes csókra gyúlt...

Minden ismeretlen alak

"Nem lesz ebből semmi, soha, ennyi"
...Megpróbálnálak elfelejteni,
nappal gondolatod még elűzöm,
estig az elmém éberen őrzöm.
De belopod magad az álmaimba,
itt vagy te minden egyes éjszaka.
Már ott sem vagyok szerelmes beléd,
de szemeiddel csillog minden arckép.
Te vagy minden ismeretlen alak,
s ismerősök is, akik felbukkannak,
hozzád hasonul s változik át minden.
Épp hat a vacsora? ...mégis, mit ettem?
De, hogy minden, Minden, MINDEN éjszaka?!
Bár zárhatnék el álmokat palackba...

Kedves Idegen!

Kedves Idegen!
Nem ismerlek még,
de esténként, hidd el,
már rólad álmodnék.

Unalmas a várakozás.
Próbálom szebbé tenni,
mozgalmasabbá, vaddá
az életet, mindenhová menni.

Megyek, és keresem az izgalmat,
de te vagy, aki elhozná a váratlant...
Te vagy az, akivel el kéne menni,
Csak előbb még meg kéne ismerkedni.

Zavar a tény, hogy
még másról álmodom.
Vagy te lennél a más?
    Én már nem tudom.

Titok vagy, rejtély és bár,
bár ne lennél ilyen nagy talány!
Keresselek, vagy csak itt álljak?
Én már úgy megtalálnálak!

Mint szarvas,

                akit tépett a farkas,

Mint lény,
                   ki az éjben már fél,
Reszket, és remeg a lélek,
   mikor röpke, de lágy tekinteted
                    a szemedből szívembe ér.

Mint selymes 
                      érintés a hajban,
Mint vad 
                         csókok a kapualjban,
Elevenen ég
                            minden emlék,
Ahogy él köztünk, s tágul 

                                                                     a szakadék.

Éji ábránd

Mikor a múlt sápadt arca

Egyenesen képembe bámul,

S jövőm lágy, édes hangja

Alig hallik még, oly távol,

A jelen viharos tengerén

Lényem pihenésre vágyik

Egy kis csendre, szigetre, partra

Szívem megnyugvást áhít.

Mikor a ma már elmúlt

De messze még a holnap

Hogy te, nap, el ne múlj

Az ágy, párna még várhat.

Mi kellemes, édes -mindenen túl-

Elmémbe végre beszivároghat.

Hogy elvegyen minden fájdalmat.

Egyedül ülök a szigetemen

Nézem a táncoló képzeletem.

A fák dalolnak neki néma nyelvükön

S millió bogár dobol ünnepünkön.

Mert az elme a valóságból elutazott

S így a képzelet láncaiból szabadult.

Pillangók röppennek fel a légbe

Szárnycsapkodásuk szele üde

Légáramlatot hoz erre, s vele

Illatokat, melyeket senki nem érzett

Még, csak ez a magányos elme.

A színek megelevenednek

Ahogy egyre jobban elragad

Sok varázslatos helyre

Pár hirtelen gondolat.

S a sok kusza talány között

Talán egyszer felötlött

Hogy való-e vagy sem.

Reggel talán tudom majd

Hogy merre vitt a gondolat.

Mi álom, mi ábránd, mi való, talán nem tudom meg sohasem.