Lágyan szemerkélő
éjjeli eső vagy,
olyan vagy, mint
ahogy narancsosan
ébred a nap
sugara,
felhőkön táncolva,
végigsimítva minden virágon,
levélen, ágon,
a rajta szunnyadó
kismadáron.
Úgy köszönsz mindig,
mint
a hajnali fény,
tapintatosan ébresztesz, hogy én
sose lehessek dühös rád,
s dalolsz,
ahogy madárcsicsergéstől zeng az ág,
s én mordulok még egy utolsót:
Hagyj még, olyan jót aludtunk!

Megcirógatod a bőröm,
lágyan, mint hűs szellő,
megnyugtatod a lelkemet,
mint egy körülölelő erdő,
szeretnék néha elveszni benned...
...de csak, ha engeded.