Hozzád...

Mézédes szavaidnál
csak Isten szava édesebb,
lágy, hívó hangodnál,
csak a Szent hangja kedvesebb,
igéző tekintetednél,
csak a szeretete mélyebb,
nálad, belém, egyedül
csak Ő szerelmesebb.

Furcsa eset...

Nálad jobban
csak én félek,
nálad többet
csak én remélek,
nálad többször
csak én menekülök,
repülnék de néha
inkább csak merülök.

Úgy örülök...

A félelmeimben
Ő bátorságot ad,
a keserűségben
reményeső áztat,
a szomorúságban
örömpatakok mossák a szívem át,
s ha megbénul a lábam,
karjaiban visz át...

...hozzád.

Csak nézem...

Esik az eső, s a szívem
megtelik veled... minden
kedves szavad: új csepp, nézem,
ahogy az ablakomon lepereg.

Érzem az illatát,
s olyan kellemes...
a lelkem úgy kitárnám,
hogy gyorsan bejöhess!

De elázna minden...
úgyhogy még csak nézem,
s az élményektől bővülten
állok idebenn...

Inkább kimegyek...
...bár az ernyő tönkrement...
Sebaj! Mindjárt megtalálom
az esőkabátom...

Istenem... csak az eső el ne álljon!

Egyszer majd, ha már létezel...

Iszol majd velem naplementét?
A gőzölgő bögréből szálló
madarakat, felhőket?
Az édes narancs színeket?
A lila táncot, a kék vásznon
a selymes ízeket?
Iszol majd velem estig teákat?
Velem maradsz míg elhalad az alkonyat?
Elnyújtasz velem egy
bögrét az éjszakába?
Belefojthatom majd a bánatom veled
egy forró, krémes csokoládéba?
Iszunk egy csepp kávét majd,
amíg leúszik a nap?
Megszámoljuk-e együtt
az égen fent a habokat?
Ülnél velem néha
percekig napokat?
Nézhetem-e a gőzön át
szemedben a csillagokat?
Elmeséled majd nekem,
a Nap miért menekül,
mikor meglátja a Holdat?
És, hogy miért van,
az, hogy egy kicsit mégis fennmarad?
Elviseled majd
az álomvilágomat?

Maradj, míg arra ébredek,
hogy a fejem nyomja a válladat...

"Anna, nézd,
itt a pirkadat."

Egyszer majd, ha már létezel...
...bearanyoznám minden napodat.

Fáradtan olyan jó angolul beszélni, úgy szeretem... mint egy forrócsoki,
olyan kellemes, vagy egy madár dala; vagy ölelés...magával ragadó, egy égő gyertya; vagy halk zongoraszó...
Nem ilyen jó?

(2018. december 20-i valós beszélgetés alapján)

Ha Isten olyan mint az alvás, te...

         Olyan vagy nekem
         Mint reggel a kávém
         Néha túl keserű
         Néha túl édes
         Néha segítesz
         Néha így is nehéz
         De jobb lenne azért
Néha Aludni is...

          Finom úriember vagy
       ...Lágy és Krémes...
          Néha túlságosan
          is felébresztesz.
          Beütsz, mint egy espresso
          Frissítesz, mint egy jegeskávé
          Kiöltözöl, mint egy capuccino
          De eltűnsz, üres lesz a csésze és
          Mindig elfogysz... Elvesztelek
          Minden reggel újra
          Szenvedek nélküled
Lehet Aludnom kéne többet...

         Egy kiskanál néha bekavar,
         Néha kell még cukor, tej
         Mert szükségem van rád hamar
         De nem vagy tökéletes...
         Néha este is megkívánlak
         Aztán nem tudok aludni tőled
         Felébresztesz az éj közepén
         Aztán reggel mégis innék belőled

         Néha csak úgy
         elvonulnék veled
         Néha beülnék
         egy kávéházba és szürcsölnélek
         Néha kavargatom csak
         az üres poharat
         Néha termoszba zárnálak
         legyél velem egész nap
         De így is, úgy is elfogysz
         ...mindig megiszlak...  :(

Vörösben

Felpróbáltál, levetettél
Mint egy ócska göncöt, 
elvetettél.
Pedig több van bennem,
miért nem hagytál élnem?

Vörösbe öltözöm.
Neked ez vér.
Ne merjed, NE,

megkérdezni "Miér'?"!

Vörösbe öltözöm,
hogy mindenki lásson.
Nem mentegetőzöm,
azt akarom, hogy hasson.

Emlékezzenek úgy rám:

"Bejött, s a terem...  megállt."

Legyek várfal, s a vörös rajtam
a hódítók vére legyen?
Legyek mint szamóca, édes?
Könyörtelen, mindig mérges?
Legyek csak piros, kedves,
ártatlan, a fülnek kedves?
Legyek kényes?
Legyek szemérmes?
Legyek hallgatni képes?
Legyek több vagy kevesebb,
mind amit a világ elbírni képes?


Nő. Nő! nő... 
én ez szeretnék lenni,
nő, igen, NŐ! 
Hagyjatok kinyílni!

Kinyílni, mint vörös rózsa!
Legyen ajkam piros rúzsa,
olyan mint tulipán, vagy
akár a mező pipacsa!

Ne lehessek én a költő...
Hadd legyek végre múzsa!

Nem tudtam, hogy szerelem lehet ilyen
erőteljes, laza, természetes elem.
Nem tudtam, hogy -valahogy- lehet ilyen letisztult,
ilyen kellemes, fenséges az, amit átadunk.
Nem tudtam, hogy az ember képes így törődni,
s a könnyeknek nem folyni kell, hanem letörlődni.
Nem tudtam, hogy érintés lehet ilyen önzetlen...
S az érzelem, mint pillangó, már szabadon röppen.