Ó Uram,

Én úgy tudom, azt tanultam,

hogy mindent te teremtettél.

Hogyan

tagadhatnám el a káoszt tőled?

Mindent, ami körülöttem van, ami rettent,

ami dühít, ami elkeserít, ami éget,

minden ami bennem van, amitől félek

Nem mondhatom, hogy nem te tetted,

bármennyire tudom is, 

hogy minden a mi hibánk,

az enyém.

Segíts hagyni, hogy rendet tegyél!

Válaszd el a vizeket, hogy látszódjon a száraz,

Töröld le a könnyeket, hogy legyen végre vigasz,

Képtelen vagyok újra és újra hinni neked

Ha amit mindig tettél, nem teszed újra meg.

Tudom, hogy mindenható vagy

Hadd tudjam, hogy te vagy a szeretet

Adj újra fényt, világítsd be az eget,

töltsd be reménnyel a sötét lelkemet,

mutass rá mi az , ami csak önzően értem van,

hogy megszabaduljak, veled kigyomlálhassam,

hogy helyet adhasson az életnek.

Áldd meg gyümölccsel kiszáradt földedet,

teremj bennünk maradandó változást!

Add, hogy ne féljünk attól, ami egészen más

Segíts Uram, mindig arra emlékezni,

hogyan jöttél a láncaink leoldozni,

és a haldoklásunkat életté hogyan formáltad át,

teremts a szíveinkben eleven nyüzsgést, lármát,

neked zengő élet énekét

ott, ahol eddig kongott az üresség

Add, hogy ne értsék, de akarják é s keressék!

Mert aki keres, az talál,

és aki zörget, annak kinyitod az ajtót.

Formálj minket szebbé a sárból amik vagyunk,

csak egy kicsit legalább hasonlóbbá mint te

A káoszt, amit belém-belénk tettél,

Kérlek tedd a helyére!

Engedd, hogy hagyjuk

szítsd fel a szívünk, hogy akarjuk!

Nem bírom már a halálszagot,

a bűneink rothadó bűzét

Mosd le rólam - ott régen, újra -

ne engedd, hogy a halál tépjen szét,

hogy mint ordító oroszlán nyeljen el.

Azt mondtad éljünk, hadd tegyem teljes erővel!

Vigyázz rám, és

segíts vigyáznunk egymásra

Azt mondják, orvos vagy

Vágyom a gyógyulásra

A te halálodban

hadd leljek végre életre

Semminek nincs nélküled

bármi célja vagy értelme

 Nem mondod el sosem, hogy mi bánt

elképzelem a benned tátongó hiányt

és nézem, ahogy ma is csak tovább lépsz

rendületlenül előre hogyan mész

Nem tudom megérteni

hogy lehet, hogy nekem a bánatomban ülni

neked tőle távolodni kell

kettőnk között az egyensúly hogy vész el

és mennyire szeretném megtalálni!

A lehulló perceknek utána nyúlni,

a felszínen futni, és nem a mélybe merülni el,

nem a szín-íz-zajtengerben veszni el.

Érzések-érzetek,

már megint nem jegyzetelek,

másféle kiértékelés kell nekem.

Elmerengtem,

már megint.

Ahogy élsz, már az megint,

buzdít és kicsit előre visz.

Talán tud szép lenni, ha valaki hisz?

Nézlek és tanulom,

és bujkálok előled.

Kultúridegen nagyon

a ragaszkodás, amit érzek,

és a rossznak a látszatától is őrizkedni kell.

mert tisztellek, és a saját hibámból nem veszíthetlek el

óvatosan, féltve, próbállak szeretni

hogy ahogy felnézek rád, más ne tudja leköpni

 Miért vagy olyan közel

és egyszerre távol tőlem?

A szívem mélyébe zárva,

de mégis olyan elérhetetlen?

A lelkünk összeforrt,

s az életünk két külön lételem.

Együtt megyünk - két

úton, végtelen

egyfelé,

két külön rétegen.

Egy párhuzamos univerzumban,

de veled egy síkon rekedtem.

Érzem: itt vagy, bennem, velem!

De látom, tudom, hogy nem,

és kínok kínjait élem át.

Mikor ölelhetlek majd végre át?

sosem voltam elég magamnak
és sosem volt elég az élet
úgy éreztem valamim hiányzik
kimaradt talán pont a lényeg

Hogyan kell a többiekkel játszani?

ha beszéltem elszaladt a szó velem
hallgattam inkább, jobb volt úgy nekem
féltem, ki mit mond, ha megszólalok,
de nem mertem azt sem, hogy hallgatok

Hogyan kell magam megértetni?

én sok voltam de néha oly kevés
törékeny és lelkes, félénken tettrekész
gyermeki hittel, hogy mindig valahogy jobb lehet
még akkor is, hogyha összetörtetek

Hogyan kell megbocsátani?

én sírtam ha fájt, s ha jó volt nevettem
és ha nem volt semmi, nem éreztem hogy éltem
kerestem a jót, s ha nem volt, hát valamit, amin sírhatok
az átlagos napokban én úgy éreztem nem vagyok

Hogyan kell élni?

én voltam az anyám, az apám, a testvérem
de egyikükben sem leltem a saját énem
csak mégjobban elvesztettem magam
nem is tudom, hogy másoknak mit adtam

Hogyan kell magam megtalálni? 

én kérdés voltam és hiány és magány
te a válasz, a minden, aki megtaláltál
és megmentettél magamtól s a világtól,
aki, ha elbukok is, mindig felkarol
de
Hogyan kell hinni?

én újra és újra és újra elbukom
és néha ha keresel, elfutok, elhagyom
a jó utat
pedig te vagy

Hogyan kell veled maradni?

én alázatos egy képmutató vagyok,
oly bölcsen ostoba
ha nem törnék össze, nem jönnék vissza
mert mindig, mindig elbízom magam

Hogy lehet megtagadni önmagam?

én szívesen tagadom a hiányaim
de amim van, azt is mind te adtad
és az űrt, amit adtál, az is azért van,
hogy oda a szeretetedet adjad

Hogy minden hiányomat beltöltsed,

te értem adtad az életed,
feltámadtál, és tovább élsz, könyörögsz értem
Istennek, hogy rád nézve kegyelmezzen nekem
mert nem tudom, hogyan kell visszatérni

Hogyan szeretheted, aki nem érdemli?

és te mondod, mondod, mondod csak egyre,
hogy te alkottál, és gyönyörűre,
mert így láttad mindenem nagyon  jónak,
és a könnyeim egyre, egyre csak hullanak

Hogyan teremthettél betegnek?

és te átölelsz, és lassan csendesíted el a lelkemet
és arra indítasz, hogy megértsem
magam, s másokat, mert a földre helyezted
bennünk a saját képmásodat

Mert benned áll fel minden, és általad.

Gyarló vagyok és te tökéletes,
gyenge vagyok és te dicsőséges,
elbukom és a te trónod örökké áll,
fenséges vagy, és a lábam meg nem áll
ha eléd kell mennem!
Mert minden a szavadra lett,
én sem máshogyan jöttem...
de te nem törölsz el, ha gyenge vagyok
és visszaszeretsz, hogyha elfutok.
A gyengeségemben a te erődet adod,
s a repedéseimen a te dicsőséged ragyoghat csak át,
hiszen nem lennék sehol, hogyha karod meg nem áld.

áldj még kérlek
hogy mindig, egyre
jobban higgyek

karoljon szereteted mindig át

Ent-asszony

Tavasz volt
és én megnyíltam, éltem,
bár a Tél után
egész kicsit még féltem,
rügybe borultam, majd
kinyílt rajtam sok virág.
Némelyeket vihar vert el,
párat letépett a gyermeki vágy,
hogy a szépet vigyék,
valakinek adják.
Az élet ilyen...
és haladt tovább.

Nyár volt már
mikor a virágok lehulltak.
Helyükre lassan, óvatosan dagadtak,
nőttek a zöld gyümölcskezdemények.
Párat megkóstoltak,
de rájöttek: nem ért meg,
eldobták, mentek tova,
s Őszbe fordult az élet...
ment, ment,
de hova?

Megérett, amit hagytak, a maradék:
leszedték, be- meg kifőzték
...egészen elfáradtam.
Vártam egyedül, narancs-ruhámban,
hogy végre elszenderedjek.
Ágaiddal ölelj,
míg köréd kulcsolom gyökereimet...

A Tél: takaró, puha, tiszta hó.
Alatta: tartom a szíved.
Érzem, hogy dobban, s ahogy nézel,
szavak nélkül mondja "szeretlek".

az űrbenn

...gondolatok egy tanórán...

Belső káosz
üres, üvöltő rend
túl sok a hang és
túl sok a csend
megteltem űrrel
túláradt bennem
a semmi
szeretnék újra érezni
akár fájni és vérezni,
hogy tudjam, nem vagyok gépezet
élek egyáltalán, ha
nem érezhetek?

Az elmém megrémít,
sok kattogó fogaskerék,
sebesen forog, túl jól működik
túl gyorsan túl messzire visz
el magamtól
és vissza hozzám

Egy boldog lány vagyok
és egy bús öreg
a fekete ég alatt
magamnak éneklek
a csillagokról, hogy lássam újra
lelkem ráncain csorog a könnyek folyama
eláraszt a létezés búja
s az élet öröme

Hogyan lehet a hiányban
benne minden egyszerre?

"Semmi sem lesz olyan, mint régen volt."

I have a chance
of a new life to live
and really live.

Lord, you're so good to me

Your joy overflows in me

Like a river, it goes through me

Nothing will ever be

The same as it was

I won't ever be

As desperate as I was

I will completely be renewed by your love

I already am, eventho I'm still not

You're at work in me

And that's more than enough

Pályaválasztá(ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ)s

Életemben már legalább harmadszor jön a mumus: "Mit szeretnél ezután csinálni?"

Jó kis kérdés igazából, de a háttere aljasabb.

Mi az a léc, amit meg kéne ugrani, hogy ez teljesüljön?

Felvételi? Érettségi? OKJ-s vizsga? ...

Jön 1500-zal, hajt felém és lebénít... ha engedem.

De miért engedem, ha engedem?

Erre a válasz nagyon egyszerű. A világon mindenki azt mondja nekem -és még sok másik próbatétel előtt állónak-, hogy ezen áll vagy bukik az élet. Persze, mindenki a legjobbat akarja, meg, hogy jobbat érjek el, hogy szárnyaljak előre, akadályok nélkül az életben.

Az ezzel a baj, hogy sokan csak túlféltenek és nincs igazuk: nem dől össze a világ, ha nem ugrom meg a lécet.

Ha elbukom a vizsgát, másnap ugyanúgy fel fogok ébredni.

Ha nem vesznek fel az álomegyetemre, akkor is ugyanúgy fel fogok majd másnap ébredni.

Egyetlen dolog lesz, amiben különbözöm majd attól, akit felvettek: nem fogok már annyira félni a kudarctól.

Aki pedig nem fél a kudarctól, az próbálkozik. Aki nem fél a kudarctól, az nem fagy le, és beletesz mindent, ami lehetséges, anélkül, hogy azt lelkileg megsínylené. Mert tudja, hogy mindig van második esély.

Ha megbukom a vizsgámon, újrapróbálkozhatok. Ha nem vesznek fel, csinálhatok egy képzést, plusz pontért, hátha úgy felvesznek. 

Ha elbukom, megtanulhatok igazán küzdeni azért, amit szeretnék.

Ha elesek, nincs vége az életemnek, csak fel kell állnom.

Aki viszont fél a bukástól, az lefagy. Annak nem fog az agya, hirtelen nem tud koncentrálni, napokat fekszik mély depresszióban, és/vagy gyomoridege lesz a teljesítési kényszertől. Aztán lehet, hogy bejut az egyetemre...de ott is ugyanúgy retteghet tovább, ha nem tanulta meg, hogy a kudarc nem több, mint egy új esély.

Esély a tanulásra, az újrakezdésre. Felelősségteljesebb ember lehet tőle. Megtanulhat küzdeni az álmaiért.

Ne féljünk a kudarctól! Van élet a bukás után. Másfajta, mint ahogy elképzeltük, de igenis van.

...és mellesleg, amúgy sem elég nagy a fantáziánk.

Isten jobbat tartogat számunkra, mint azt valaha el tudnánk képzelni.

Merjünk álmodni, merjünk elbukni, merjünk küzdeni.

Higgyük, hogy mindig lehet újrakezdeni.

„Tedd meg az első lépést, és higgy. Nem kell látnod a lépcsőt. Csak tedd meg az első lépést.” Dr. Martin Luther King, Jr.

hajnalban felkeltettél
hogy a napkeltét együtt várd velem
téli csodatájra vittél, fehér
ruhába burkoltál mindent nekem
veled-érted szól az énekem, zajlik életem
átfagyok, s kiolvasztod a szívem
lelkem húrjait pengeted
...olyan jó nekem...
az egeket befested nekem,
az ízeket megédesíted,
a hangokat ellágyítod
a szememben
örömkönny terem
lehunyom s élvezem
ahogy patakokban árad ki
túlcsordult szívem
olyan tiszta, szép
ez a mennyei szerelem
minden cseppjét
zuhatagnak érzem
ahogy az Isteni szeretet
átmos egészen
átitat teljesen
kitisztítja a sebeim
ápolja a lelkem
elárasztja az életem
a szívem egy elfeledett dallamát
játszod újra nekem
és tovább komponálod
mindenható zeneszerző vagy
és én csak ámulok
nem értem hogyan lehet,
hogy a mesterműved vagyok,
és mégis a képmásod,
a lényed egy apró lenyomata
egy törött váza,
egy megkopott festmény,
egy hamis zongora és a rajta játszott darab
mindenedből egy kicsi,
halovány piszkozat,
s mégis a mindened,
akiért hagytad,
hogy korbácsoljanak,
gúnyoljanak, köpdössenek,
megvessenek, keresztre feszítsenek
meghaltál értem,
és én nem,
nem értem,
minek...?

Hiszem hitetlenül, hogy szeretsz,
és szeretlek.
Elbűvöltél, nem rejtőzöm többet.
Akarom, minden nap, adj még, többet!
Holtomiglan, és örökké, az utam nem válik el tőled.
Ha adsz, ha elveszel, a szívem, szám áld téged.
A lelkem minden lélegzettel vár téged,
és nem tudok, nem is akarok élni nélküled!

Számít-e...

Hadd írjak néhány sort az elmúlásról,
hiszen, pont úgy része, mint nem, a létnek
...elmúlik egyszer ez a pár szó is...
bár a végtelenbe már beleéghetett.

Érzem, bennem van egy évezredes düh
minden elvesztett lélek okán...
de bennem van mélyen egy örök öröm,
hogy én mégsem látom majd a halált.

Furcsán kettős ez a boldog bánat,
ez az életvidám halálfélelem,
ez a lelkes, mégis mardosó érzés,
hogy a testet egyszer -végre?- elengedem,

ahogy elengedte már olyan sok más,
s ahogy megfosztottak tőle még többet,
úgy él itt ez a boldog szorongás
...ágyban, párnák közt halunk meg?

Számít-e, hogy hogyan, és mikor
sodor el minket víz, kard, kór vagy kor?
Számít-e neked... s nekem az életem?
Vagy, ha meghalok, majd akkor meglelem?


Az életem kegyelem,
bizalom, remény,
szeretet, szerelem.
Adni ezt, és kapni: az életben az értelem.

Aki hiányzik: ezt adta, azért fáj.
...akinek hiányzom, ezt kapta, ezért vár...
Istentől is "csak" ennyit kapok -s még kérek-,
mély hitet, reményt még, és igaz szeretetet.


Tiszta, örök szeretetet
mielőtt meghalok,
s miután élek:
csak Tőled kaphatok.

Nem ám akárki

Istenem, kéne valaki...

de nem ám akárki!

Küldenél valami őrültet, 

Aki el tud viselni? 

Kéne egy észkombájn, egy zseni,

aki megpróbál megfejteni...

de nem egyedül szenved velem,

hanem együtt próbálunk találgatni.

Kéne egy vitatkozós mamlasz,

mert úgy vonz a harmónia,

hogy elkerülök minden konfliktust.

Pedig az a vita... olyan jó néha!

Kéne egy áldott, erős férfi,

aki a duzzogásaim elviseli

és kiszeret a beburkolózásomból,

a hőn szeretett komfortzónámból.

Kéne egy idegesítő, horkoló szörnyeteg,

...a szörnyű hangulatingadozásaimhoz.

Hogy beszélgethessünk kint, egy teával,

arról, hogy az Isten mennyi jót hoz.

Kéne egy srác ,

aki nekem panaszkodik,

de az imáiban

mégis eléd hoz mindig.

Kéne valaki, aki szenvedne velem,

mert "Jobbat az élet úgyse hoz".

Kéne valaki, aki csodálattan néz:

"Hogy lehet, ami szép, ilyen torz?" 

Kéne egy csoda

minden reggel,

ami tehozzád 

közelebb hoz,

valaki, akivel

örömmel futunk 

-ha nem, egymást vonszoljuk-

a trónodhoz.

Egy hibás hős kéne.

Egy bűnös, aki szent...

Olyan -emberi- mint én:

legyen gyönyörű selejt.

Hadd táncoljak veled...

Mindig úgy érzem,

mikor mesélek rólad,

hogy csak mosolyog az Isten...

...Ha kérek: ad nekem,

ha félek: átölel,

beszélgetünk arról, miért vagy,

és tanít, végtelen türelemmel.

Előhoz, ha őt keresem,

félretesz, ha téged.

Nem hagyja, hogy elmenjek...

...Azt sem, hogy túl közel érjek,

és megégjek.

Féltőn óv tőled,

és tőlem téged.

A szárnyaival betakar,

ha bármi újra megsebez,

fogja a két kezem, vezet...

...Velem lassan lépeget.

Táncolok tétován: tanít,

hogy bízzak benne, amíg

valaki másnak átenged.

Valaki, egyszer, majd lekérhet,

de nem most még,

mert még botladoznék...

...Vagy alaposan a lábára lépnék.

De az Istennek ezzel nincs baja.

Táncolunk, s ha megbotlanék,
szeretőn ölel a karja.

***

Körbevisz a házában

és minden kincset megmutat.

"Érted van minden itt,

s nélküled értéktelen kacat."

Kiül velem az erkélyre

nézni a csillagokat.

"Ez is mind miattad van...

És nézd! Azok érted hullanak."

Sétál velem a kertben,

ahogy szemerkél a lágy eső.

Kint futunk, nevet velem,

átölel...nekem minden Ő.

Visszamegyünk a terembe,

és táncolunk tovább,

habos ruhában perdülök,

körülölel a ragyogás.

Kristálycsillárok, koktélok,

és nyüzsgő bálterem...

és engem csak az bűvöl el,

hogyha te itt vagy velem.

Az életemet

már csak veled élvezem.

Egyedül elvesztem,

amíg minden mást kergettem...

***

Most kértem,

és te adtál,

de megriadtam,

visszaadnám.

Tartom a kezem, hogy vedd el,

te meg csak mosolyogva nézel rám...

Homlokon csókolsz, s annyit mondasz,

lágyan, kedvesen:

"Kicsit még várj!"

Várok, nézlek...

Itt hagyod, vagy elveszed?

...kevésbé félek...

A kegyelmed látom, s a szeretetedet.

Bármi lesz végül, és

bármit hoz az élet,

egyet kérek csak, hogy

vezess amíg élek!

Hadd táncoljak veled...

A képért köszönet Tarnói Terciának :)

Ő a szeretet

Igen, bunkó voltam és vagyok,
önelégült néha, ki ellenállt,
még tökéletlen, önző, nem tagadom,
de Jézus itt van, és mégis megáld.

Meggyógyított, felnyitotta a szemem
és magamat látva félni kezdtem:
ahogy mindig szépen mindenkit leszóltam...
ahogy mást nem, csak a szégyenem láttam.

Bántottam mindent és mindenkit,
aki megbántott és azt, aki nem,
aki kedves volt, és azt, aki megvetett,
akit szerettem, és azt akit nem.

Én nem tudtam, nem tudok, nem,
tökéletes lenni, bár szeretnék,
de úton vagyok, Jézus vezet.
Bűnösen-bűntelen, mert vére megtisztít!

Csak bántani tudtam ebben a testben,
bántani mindenkit, titeket, téged
csak rúgni, harapni, marni mert
Éva a bűnt adta nekem . . .adta? Kértem.

Többet akartam ebből a romlott létből,
de Isten akkor is meg akart váltani!
Árva voltam...most meg hercegnő,
Mert a Király akart örökbe fogadni.

A lényem nem akart mást,
csak zülleni és mindent rombolni,
ez a nyers húsdarab a csontokon
nem akart mást, csak ártani.

A szívem sírt, meghasadt, összeomlott,
csak igaz szeretetre -Istenem, Rád!- vágyott,
mindent, ami másé volt elvette volna,
de semmit nem kapott, mert nem Tőled akarta.

Az elmém nem képes felfogni,
hogy a kereszted mekkora csoda...
hogy ennyi bűnt -Mindent!- átvettél,
és nem kell szenvednem miatta.

Nincs semmi jó bennem!
Ha mégis, az sem miattam.
Semmi sem az én érdemem,
Jézustól kaptam, mint kegyelem.

Itt ég bennem a vágy a jóra,
a szellemem tudni, ismerni akarja,
ezt a csodát, hogy Isten miért mentett meg,
és hogyan, miért van, hogy Ő mindig szeret.

Érzem a jót, várom Őt, és élvezem,
hogy a szörnyeteg nem ment el,
de szenved mert éheztetem, hiszen
meghaltam a bűnnek, és Krisztusért létezem.

Még mindig tudnék, ha akarnék
uralkodni, mint egy hárpia.
Jézus viszont jobb, ha Ő vezet
nem megyünk 200-zal a falba...

Itt a lényem, készen a harcra,
és győztes vagyok, mert vezet az Úr karja,
a testem halott, a lelkem megváltva,
itt már egyedül csak Jézusnak van hatalma.

Nem vagyok túl bölcs, néha nem
kérdezem meg merre kéne menni...
néha végiggondolom, de néha nem,
azt, hogy mit fogok tenni.

Néha meglátod az "éhező szörnyem"...
Azt, aki elbújt egy sarokban,
 valahol a sötét mélyben itt az agyban.
...elősétál, ha nem vigyázok: és baj van.

Vissza kell kergetni néha, a ketrecbe:
Ettől fél, meg sír, néha fintorog.
Én vagyok, ez vagyok én is, de
Jézusban uralom, ha Benne maradok.

Tudom hogy bántok néha még,
és sajnálom, meg is bánom mind.
Nem gondolom át amit mondanék,
de Isten helyreigazít mindig.

Néha beszólok,
néha átverlek,
a szívem -egyedül-
az igazság mérlegén nem áll meg.
De Isten már Jézust látja bennem,
a keresztet, és ahogy szeretett.
De hisz megbántottalak, késsel
hadonásztam és megsértettelek,
tőrt döftem a szívedbe, megforgattam...
bár ne tettem volna meg!
Nem kérem, hogy felejtsd el,
de egy dologra kérnélek, ha lehet:
hadd tegyek most már veled
csak jót, mert Krisztus szeret.
Megígérem és fogadom:
hogy soha fel nem adom,
hogy neked már csak azt akarom
mondani, ami igaz,
és csak kedveset!
Mert Isten megbocsátott nekem...és ő a szeretet.



Az alapot a költeményhez ez a korábbi vers adta, amit kb. fél évvel a megkeresztelkedésem előtt írtam:  Bocsáss meg

Lennék: A lombok,
Mik a nap hevétől védenek,
Vagy hűs szellő
Ha itt van a nyári nagy meleg

Lennék halk nesz, amitől
minden idegszálad
egyszerre megfeszül, majd
megkönnyebbülsz, mert nem támad

Lennék életet adó tó,
Amely – ha belőle iszol – megremeg
Ahogy ajkad a víztükörhöz ér
És halk hullámok hadát felvered

Lennék ősi fák kérge
Amin agancsod tavasszal
Véresre élesítheted
Mégis segít, hogy a telet túléljed

Lennék az erdő
Amely őrzi minden léptedet
A talaj, amin jársz
és minden lélegzeted

Lennék a hely
ahol lehajtod a fejed
Lennék a tisztás
Ahol békét lel a lelked

Lennék sután
Akivel leéled rövid életed
Lennék a humusz
Ami egyszer eltemet.

Túlerő

Túltelítettem a lapomat
Túl-teletömött mondatokkal
Túltelítettem az agyamat
Túl tele van az életem
Túlontúl tele, de tétlen
Túl sokat ülök székeken
Túl-teletömik az agyamat
Túl töményen iszom a kávémat
Túltömöm a hátizsákomat
Túl tele - nem mégsem...- a pénztárcám
Túl tele van a szívem szeretettel, de
Túlontúl kevésnek adhatom
Túl üres, Túl sivár, Túl semmilyen
...de nem?
Túltoltam a versem
Túl sok a tinta
Túl teleírtam túlzással
Túltelítettem ezt is
Mint az életemet

Túlrengetegsok tanórával

Túlontúl hamar leszek így pedagógus, hogy

Túlmagyarázom a... mindent.    Is.

Túl leszek ezen is

Túláradó boldogság lesz a vége

Túl szép, hogy igaz legyen

Túl az Óperencián, vagy még az Óperencián-innen?

Túl középen

Esik az eső

Esik az eső.
Lemossa a sminket.
Sarat csinál,
amit bármelyik autó
a ruhádra lökhet.

Esik az eső.
Lemossa a port...
Minden fáról,
minden bokorról,
minden terhet lekapdos.

Esik az eső.
Felfrissít, megitat
mindent, ami él.
Mindent, ami mozog
tisztán, hűsen eláztat.

Esik az eső.
Nézem, ahogy hullanak:
a sok apró szem,
a sok csepp. Oly csillogó,
hogy azt hinném, hullócsillag.

Esik az eső.
Mámoros, párás levegőt hoz.
Homállyal takarja el
a kék eget, madarakat, Napot,
és jobbá teszi a hangulatot.

Esik az eső,
a szívem is kimossa:
a stresszt, a depressziót
az aggódást, tépelődést
az áradat elsodorja.

Esik az eső,
és én megszűnök létezni.
Megmarad a csönd
...áldott, szent áhítat...
Nem akarok vérezni.

Esik az eső,
zuhanok én is:
a semmibe, sehonnan.
Semmilyen érzés...
eső lettem én is.

Esik az eső,
és kilök magából,
mert hús és vér vagyok,
nem víz, nem kellemes...bántó?
De hát...én nem is voltam ártó!

Esik az eső,
és újra ő szeretnék lenni,
de nem enged közelebb,
csak éppen annyira,
hogy rám tudjon hullani.

Esik az eső,
és én nem tudom megunni
azt, ahogy kellemesen
össze-vissza-szétáztat.
Szebben nem tudom leírni...

Esik az eső...
Hadd essen!
Hulljon, záporozzon!
Hevesen szakadjon!
Cseperegjen... szeressen.

Héliumos lufi

Drága életem!
Tudod, én kihasznállak.
De mit vársz? Hisz költő vagyok!
Kiszipolyozom a gondolatot.

Egy színbe el kell rejtenem a virágot!
Egy mosolyba szerelmet, lángot,
a szemedbe a világod, milyen vagy,
túlzásokat és... hazugságokat?

Én azt mondom, írom,
amit a szívem le akar írni.
Terápia ez nekem?
Talán...nem tudom megmondani.

A vers talán csak
egy héliumos lufi,
rongyos kis gyűrött műanyag,
amit épp fel találtam fújni.

De az is meglehet,
hogy random képzeletköteg,
vagy szívem legmélyebb vágyai
azok, amiket le találok írni.

Néha visszaolvasom.
Néha én sem tudom,
hogy mire gondolt a költő!
Pénzt, azt... mást nem költ ő.

Szóval igen...azt hihetnéd,
hogy becsapok és ámítok.
De ha ez így van, hidd el,
erről én semmit nem tudok.

Mert a vers az relatív, és a vers él.
Hogyha más olvassa, neki máshogyan zenél,
máshogy hat a szívre, máshogy az agyadra,
nem úgy, mint ahogy azt az én tollam leírta.

Ha téged esetleg sért,
mást lehet, hogy épít.
Józanít, és néha...
néha megrészegít!

Olyan mint az alkohol,
ami az agyadba hatol.
Vagy mint egy szép szín,
egy dallam, egy finom íz...

belemarkol a szívedbe is,
aztán elhatol a zsigereidig ,
és beléd maródik mint éles gondolat,
vagy...lágyan megpendíti a szívhúrjaidat.

Nekem egy betű már vers!
Egy szín már érzelmet ont!
Ez az én tévhitem, de ez
felépíthet, vagy csupán leront?

Drága életem! Én nagyon szeretlek.
Tehetek mást? Hisz költő vagyok!
Megragadom, aztán megszépítem
az érzéseket, és a gondolatot.
____________________________

Felfújtam, megkötöm,
repítem a héliumos léggömböm.

Egy korty még...

a             Bolondos és balga gondolatok
b             meg kávé
c             Tűzforró vízzel, túl kiskanállal
a             Pont ahogy finom
d             De azért éget

a             Szívben perzselő ábrándos dallamok
b             Még kávé
c             Korty, ami gyógyír arra a bánatra
a             ,Hogy dalolni nem tudok
d             ...hát írok verset

a             Elkapok egy gondolatot
b             Egy korty még
c             Keverem a szívem kiskanállal
a             Égető kortyok
d             De olyan édes!

a             Ábrándozós, gőzfelhős pillanatok
b             Egy korty nem elég
c             Tűzforró... szívem... kortyok... kiskanállal
a             Egy cseppet kicsit éberen álmodok
d             Édes az élet

a             Elfutnak kedveskedő mondatok
b             ...nincs kávé
c             Kihűlt, elfogyott amíg kavargattam
a             Többet írni már nem fogok
d             Inkább megkereslek.

Elöntött a gond-áradat

Megrekesztett egy pillanat,
megállította a nappalom.
Elöntött a gond-áradat,
pedig még alig indult a hajnalom.

Az idegeim egyszer csak meghaltak,
felmondták teljesen a szolgálatot:
stressz lett úrrá, pánik, mindennél vadabb,
szinte testet öltött már, torz alakot.

Ittam a kávém, bámultam a szekrényt,
forgott a világ közben körülöttem,
a fejem fájt, a szívem hirtelen nem remélt,
csak felálltam, és már megszédültem.

Leültem, ettem, kavargott a világ.
A gyomrom is felfordult miközben
próbáltam enni -valamit tenni- de kihányt
mindent ez a beteg, elnyomott testem.

Feküdtem egy teljes napot, aludtam.
Feküdnék még akár egy életen át...
Nem mondom, hogy elegem van, meguntam,
de ezen az élet-dolgon úgy túllennék már.

Értékes a lényed

9:34 - Esik, reggel van

És a kávém is megittam :(

Kezdhetnénk-e esetleg
egy üres, tiszta lapot?
Elsőre nem tudtam jó barátod lenni,
de újrapróbálnám,tudod?
Igen, érdekel tényleg,
az, hogy mi van veled,
ha már megosztottad velem
egy kicsit az életed.
Néha rádírnék,
hogy mi is a helyzet...
Érdekel az életed,
Érdekel a lényed,
és kicsit magamért,
de kicsit teérted
nem szeretném, hogy elveszítsek
mégegy értékes lelket,
Fáj, ha a jó, törődő emberek
az életből -egyszer csak- kilépnek.
Elvesznek?
Eltűnnek.
Bár lenne valami végre,
ami nem szűnik meg...

Egy szerelmes dal - A love song from my heart

Egy szerelmes dal
száll fel szívemből,
Egy szerelmes dal
most csak neked.
Mert bármi baj érjen
ebben az életben,
Mindig megtart engem
erősen szorít két kezed.
Szerettél, mikor még
nem is ismertelek,
Óvsz engem és védesz,
mint a legnagyobb kincsedet,
A madarakkal, virágokkal küldesz
nekem szerelmes verseket,
Értem helyezted az égre
a Holdat, nekem teremtetted
a tavakat, a folyókat is,
Hogy beléd szerelmes lehessek.
És milyen jól összejött
ez a dolog neked,
Hiszen nem tudnék már Jézus
élni , szeretni : nélküled.

A song is rising up,
A love song from my heart.
This song -rising up now-
is just for you, my Love.
Because if anything in life
goes wrong and is tough
Your arms keep me tight,
Your hands lift me up.
You loved me even
when I did not know about you,
I'm your gratest treasure,
you say "I'll always protect you".
With the birds and the flowers
You sent me poems of love,
You put up in the sky -for me-
The Moon and the stars.
The lakes, the rivers you made
For me to fall in love
With  you my creator
And it worked dearest dove.
Because without you Jesus
I couldn't live, I couldn't love.