Most csak úgy örülnék
egy csokor halott virágnak...
de egy szála is elég lenne
egy vadrózsabokornak.
Tőled? Hát, az még inkább
kedves lenne nekem
...viszont az ilyen ábrándokat
tudom, hiába kergetem.
Ó, igen, feldobna
egy vörös-, vagy sárga rózsa,
egy tulipán, orchidea, vagy
pár szegfű bódító illata.
Csak egy halott virág...
ennyire vágyik a szívem.
Egy csokorra, aminek a végén
szerelmes szíved ott lelem.
Három szép napig, vagy
tovább, éke lenne itt bent
asztalnak, szobának, az egész háznak,
ahogy a vázámból boldogítgat.
Hasra esne rajta
a Nap, és a csillár fénye,
és az illatos sugár bódultan
ugorna utána a szemembe.
Aztán, ha látom, hogy szirmai
lassan kezdenek hervadni,
fogom és kiszárítom, mert
még tovább szeretném csodálni.
Mert azt nem akarom,
hogy ez is végleg elmúljon!
Borosüveg nyakába tűzöm,
vagy falra. Szöggel átszúrom.
...de inkább az üveg.
Az karcsú, elegáns, kellemes,
mint nekem ez a kis virágod,
amitől a szívem épp repdes.
Ha barnát találok meg: nem
barna a haldokló sziromvég?
Összhang lesz, harmónia, míg
észre nem veszed, mennyire sötét.
Ha fehér üveg, átlátszó:
kontúrt ad, mint Ég a Földnek,
mint ahogy mi adtunk egymásnak.
Látszólagos ellentétek...
Nem írok, azt hittem,
többet már verseket neked.
A gondolat megint rádtévedt...
hiányolom a lelkedet.
...
Most csak úgy örülnék
egy szál vágott virágnak.
Szárazon, egy üvegben végezné.
Mint a plátói szerelmek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése