Nem mondod el sosem, hogy mi bánt

elképzelem a benned tátongó hiányt

és nézem, ahogy ma is csak tovább lépsz

rendületlenül előre hogyan mész

Nem tudom megérteni

hogy lehet, hogy nekem a bánatomban ülni

neked tőle távolodni kell

kettőnk között az egyensúly hogy vész el

és mennyire szeretném megtalálni!

A lehulló perceknek utána nyúlni,

a felszínen futni, és nem a mélybe merülni el,

nem a szín-íz-zajtengerben veszni el.

Érzések-érzetek,

már megint nem jegyzetelek,

másféle kiértékelés kell nekem.

Elmerengtem,

már megint.

Ahogy élsz, már az megint,

buzdít és kicsit előre visz.

Talán tud szép lenni, ha valaki hisz?

Nézlek és tanulom,

és bujkálok előled.

Kultúridegen nagyon

a ragaszkodás, amit érzek,

és a rossznak a látszatától is őrizkedni kell.

mert tisztellek, és a saját hibámból nem veszíthetlek el

óvatosan, féltve, próbállak szeretni

hogy ahogy felnézek rád, más ne tudja leköpni