Ébred az év

Tél van még, Január...
Nincs karácsony, már nincs szeretet?
Az égre vattahabot fest az Isten,
tart a régi, ez mégis egy új kezdet.
Valahogy így indítom az évemet.
Teát iszom, s a tollam a papíron
sercegve suhan, surran,
a jövőm felé és lassan
leírom majd -vagy gyorsan?-
mindazt, amit annyira akartam,
de nem tettem,
mert még pihentem.
Ébred az év, és ébred a lelkem,
újra, a Nappal, minden reggelen,
minden nap jön egy újabb csepp kegyelem,
ami prizmaként szétveti a szeretet fényét az éterben
s szent fénybe borítja esetlen életem.
Hunyorgok kicsit, pislogok még egyet-kettőket,
de ahogy átmelegít, olyan kellemes élvezet...
...szeretem kettőnket.

elröppent egy évtized

nem tudom, hogy hova lett

nem emlékszem sokra, csak

erre az utolsó két évre

emlékszem, hogy nehéz volt

a dobozból kimászni,

hogy nem volt könnyű magamat

gyorsan újradefiniálni

amíg rejtőztem nehéz volt,

mikor előjöttem szintúgy,

de ha nincs, aki lásson,

nincs, aki segítséget nyújt

elhagytam az Istent,

de ő visszahódított magához

elhagytam magam is teljesen,

de újraírt engem a kegyelem

a nyolc év sötét, grafitszürke

satírozás után jött két "radír-év"

a múltban maradt minden, tiszta

ajándék lesz ez a pár húszas év 

tiszta lap, melyre már tintával,

Isteni tintával írhatok

vörös, véres pecsét az alján:

az ár, amit értem otthagyott

boldog új évet kívántok, 

s én boldog új évtizedet...de

még jobb, ha megismeritek,

aki adott nekem Boldog, Új Életet

Éji ábránd

Mikor a múlt sápadt arca

Egyenesen képembe bámul,

S jövőm lágy, édes hangja

Alig hallik még, oly távol,

A jelen viharos tengerén

Lényem pihenésre vágyik

Egy kis csendre, szigetre, partra

Szívem megnyugvást áhít.

Mikor a ma már elmúlt

De messze még a holnap

Hogy te, nap, el ne múlj

Az ágy, párna még várhat.

Mi kellemes, édes -mindenen túl-

Elmémbe végre beszivároghat.

Hogy elvegyen minden fájdalmat.

Egyedül ülök a szigetemen

Nézem a táncoló képzeletem.

A fák dalolnak neki néma nyelvükön

S millió bogár dobol ünnepünkön.

Mert az elme a valóságból elutazott

S így a képzelet láncaiból szabadult.

Pillangók röppennek fel a légbe

Szárnycsapkodásuk szele üde

Légáramlatot hoz erre, s vele

Illatokat, melyeket senki nem érzett

Még, csak ez a magányos elme.

A színek megelevenednek

Ahogy egyre jobban elragad

Sok varázslatos helyre

Pár hirtelen gondolat.

S a sok kusza talány között

Talán egyszer felötlött

Hogy való-e vagy sem.

Reggel talán tudom majd

Hogy merre vitt a gondolat.

Mi álom, mi ábránd, mi való, talán nem tudom meg sohasem.