Ha Isten olyan mint az alvás, te...

         Olyan vagy nekem
         Mint reggel a kávém
         Néha túl keserű
         Néha túl édes
         Néha segítesz
         Néha így is nehéz
         De jobb lenne azért
Néha Aludni is...

          Finom úriember vagy
       ...Lágy és Krémes...
          Néha túlságosan
          is felébresztesz.
          Beütsz, mint egy espresso
          Frissítesz, mint egy jegeskávé
          Kiöltözöl, mint egy capuccino
          De eltűnsz, üres lesz a csésze és
          Mindig elfogysz... Elvesztelek
          Minden reggel újra
          Szenvedek nélküled
Lehet Aludnom kéne többet...

         Egy kiskanál néha bekavar,
         Néha kell még cukor, tej
         Mert szükségem van rád hamar
         De nem vagy tökéletes...
         Néha este is megkívánlak
         Aztán nem tudok aludni tőled
         Felébresztesz az éj közepén
         Aztán reggel mégis innék belőled

         Néha csak úgy
         elvonulnék veled
         Néha beülnék
         egy kávéházba és szürcsölnélek
         Néha kavargatom csak
         az üres poharat
         Néha termoszba zárnálak
         legyél velem egész nap
         De így is, úgy is elfogysz
         ...mindig megiszlak...  :(

Keserű gondolatok:
Az egynek, aki megfogott,
Az egynek, aki felsértett.
Annak ki tűzben forgatott,
S neki, ki égni otthagyott.

Szívemért düh, és harag:
Az egynek, aki eltiporta,
Az egynek, aki megtaposta.
Annak, kinek könyörögtem,
S neki, ki csak nézte, s eldobta.

Káromkodással telt mondatok:
Az egynek, aki szaggatott,
Az egynek, aki marcangolt.
Annak, ki engem megrontott,
S neki, ki hátatfordított.

Hála! Örök hála:
Neki, aki a tüzet oltotta,
Neki, aki szívem visszaadta.
Annak, ki sebeim összevarrta,
S annak, ki lelkemet gyógyítja.

Köd-élet

Hajnali fényben táncoló köd-angyal
Voltál, bár fényed csupán a Napé volt,
Hófehér táncodban tisztaság fénylett, 
A tisztességed az mindig tiéd volt.
A ragyogás, a Nap: megrontott téged,
Szerteoszlott lényed, tündér-fényed,
Pára lettél a tikkadt nyári légben,
Majd életed sötétté vált egészen.
Felleggé lettél életed alkonyán:
Borús, keserű, dühöngő fergeteg.
Megbántad azt a fényűző pazarlást,
Sírtál: könnyed, mint harmat lett élet,
Nem tudva, mit tettél életed során,
Könny-fiad szeretett, mindig hazavárt.