Lágyan szemerkélő
éjjeli eső vagy,
olyan vagy, mint
ahogy narancsosan
ébred a nap
sugara,
felhőkön táncolva,
végigsimítva minden virágon,
levélen, ágon,
a rajta szunnyadó
kismadáron.
Úgy köszönsz mindig,
mint
a hajnali fény,
tapintatosan ébresztesz, hogy én
sose lehessek dühös rád,
s dalolsz,
ahogy madárcsicsergéstől zeng az ág,
s én mordulok még egy utolsót:
Hagyj még, olyan jót aludtunk!

Megcirógatod a bőröm,
lágyan, mint hűs szellő,
megnyugtatod a lelkemet,
mint egy körülölelő erdő,
szeretnék néha elveszni benned...
...de csak, ha engeded.

...mert Isten jó, jó nagyon

Miért ne szerethetném a hajnali napot
s, ahogy az arcodon hagyott
egy szerény leheletnyi sugarat?
Miért ne szerethetném a madárdalokat,
az édes, reggeli trillákat, bókokat;
a csípős hidegben az ölelő takarókat;
a meleg, sátorszerű sálakat;
a mosolyt az arcodon,
amiért így beburkolózom?
Miért ne szerethetnék
bele minden rügyező bokorba;
a Dunán a hidakba;
a folyón a habokba;
meg a cappuccinokba is?
Miért ne szerethetnék mindent is?
Miért ne szerethetnék a világba,
ami a szemedben tükröződik?
Magával ragad,
és messze visz...

Én magamat kérdezem,
de nem én, hanem tőlem az Isten...
Miért ne szerethetném a kincseket,
amiket nekem ad, ráadásképpen?

Fiad vére volt az ajándék
s ez az élet csomagolás csupán...
de aki ilyen árat fizetett,
miért akarna fukarkodni még ezután?
A legszebb dobozban,
díszesen-színesen kapom,
masnival a tetején:
mert Isten jó, jó nagyon.

Én magamat kérdezem,
de nem én, hanem tőlem az Isten...
Miért ne szerethetném a kincseket,
amiket nekem ad, ráadásképpen?

Miért ne szerethetném az alkonyi napot
s ahogy az arcodra csókolt
egy utolsó narancs-arany sugarat?
Miért ne szerethetném a tűz körüli dalokat,
a hangos estéket, ahogy éneklünk az Úrnak;
a csípős hidegben az ölelő karokat;
a kertvégen, erdőben felvert sátrakat;
a mosolyt az arcodon,
ahogy ragyogva kivirágzom?
Miért ne szerethetnék
bele minden hullócsillagba;
a Dunán a habokba;
a folyón úszó hajókba;
meg a pezsgőbuborékokba is?
miért ne szerethetném még ezt is?
miért ne szerethetnék a mélységbe,
ami a lelkedben lakik?
magával ragad,
nem ereszt...

mégis felszabadít:
mert Isten jó, jó nagyon.

Szerelmes vagyok a nyárba.
Forró, heves, viharos, kellemes,
ragyogó, mámorító, vad...
Mindig emlékezetes.

Szerelmes vagyok az őszbe.
Olyan kellemes narancs ruhája, vörös rúzsa!
Mindig siet nappal, haja lobog a szélben...
Este nyugodt csak, a kanapén teázva.

Szerelmes vagyok a télbe.
Minden hóba, a csillogó fehérbe,
pirosba, zöldbe, a karácsonyi éjbe...
Csóktól forrón lebegő hideg leheletekbe.

A legszerelmesebb mégis: a tavaszba.
Beszélgetésekbe, amik belenyúlnak a madárdalos hajnalba,
rügyekbe, virágokba, az éppen elmúló bánatba...
Abba a "Mindig, újra jön valami jó!"-ba.

Fáradtan olyan jó angolul beszélni, úgy szeretem... mint egy forrócsoki,
olyan kellemes, vagy egy madár dala; vagy ölelés...magával ragadó, egy égő gyertya; vagy halk zongoraszó...
Nem ilyen jó?

(2018. december 20-i valós beszélgetés alapján)

Egy szerelmes dal - A love song from my heart

Egy szerelmes dal
száll fel szívemből,
Egy szerelmes dal
most csak neked.
Mert bármi baj érjen
ebben az életben,
Mindig megtart engem
erősen szorít két kezed.
Szerettél, mikor még
nem is ismertelek,
Óvsz engem és védesz,
mint a legnagyobb kincsedet,
A madarakkal, virágokkal küldesz
nekem szerelmes verseket,
Értem helyezted az égre
a Holdat, nekem teremtetted
a tavakat, a folyókat is,
Hogy beléd szerelmes lehessek.
És milyen jól összejött
ez a dolog neked,
Hiszen nem tudnék már Jézus
élni , szeretni : nélküled.

A song is rising up,
A love song from my heart.
This song -rising up now-
is just for you, my Love.
Because if anything in life
goes wrong and is tough
Your arms keep me tight,
Your hands lift me up.
You loved me even
when I did not know about you,
I'm your gratest treasure,
you say "I'll always protect you".
With the birds and the flowers
You sent me poems of love,
You put up in the sky -for me-
The Moon and the stars.
The lakes, the rivers you made
For me to fall in love
With  you my creator
And it worked dearest dove.
Because without you Jesus
I couldn't live, I couldn't love.

Nem, nem, nem én nem szeretlek,
De már téged kereslek minden arcban,
És a hangod ott van minden zajban

Nem, nem, nem én nem szeretlek,
De mindig látlak minden mosolyban.
A fejemben jársz minden pillanatban.

Ott vagy a hajnali Napban,
Ahogy lilán kéklik az ég.
Ott vagy az alkonyokban,
Mikor a Hold kel s a Nap aludni tér.
Ott vagy a dalban, minden hangjegyében,
Ott vagy a madárdalok gyönyörében,
Ott vagy a betört ablakról lehullt
Csillogó üvegtörmelékben.
Ott vagy, mint álomkép, beragadva a fejemben...
Nem is te, egy ideál, akit belőled teremtettem.

Búcsuzó csend

Megmozdult a csend.
Lassan, komótosan ment,
Benézett a sarkon,
Majd tovább menetelt.

Madarak fülébe suttogott,
Virágokat ébresztett halkan.
Sétált, ment, baktatott . . .
Megállt egy kapualjban.

Szívott egy szál cigarettát
És ködfüstöt fújt a tájra.
Eltűnt, elfogyott lassan
A napfelkeltét csodálva.

Eltűnt, s helyén csepp neszek,
Csivitelő, csöppenő hangok serkentek . . .
Simán csurrant dércsepp a fűszálakon,
Csicsergő madarak csüngtek az ágakon.

Édes búcsúcsókot dobott
A Hajnal még a holt csönd után
. . . emlékét is feledtük
A zsibongó, forgalmas utcán.