Nem mondod el sosem, hogy mi bánt
elképzelem a benned tátongó hiányt
és nézem, ahogy ma is csak tovább lépsz
rendületlenül előre hogyan mész
Nem tudom megérteni
hogy lehet, hogy nekem a bánatomban ülni
neked tőle távolodni kell
kettőnk között az egyensúly hogy vész el
és mennyire szeretném megtalálni!
A lehulló perceknek utána nyúlni,
a felszínen futni, és nem a mélybe merülni el,
nem a szín-íz-zajtengerben veszni el.
Érzések-érzetek,
már megint nem jegyzetelek,
másféle kiértékelés kell nekem.
Elmerengtem,
már megint.
Ahogy élsz, már az megint,
buzdít és kicsit előre visz.
Talán tud szép lenni, ha valaki hisz?
Nézlek és tanulom,
és bujkálok előled.
Kultúridegen nagyon
a ragaszkodás, amit érzek,
és a rossznak a látszatától is őrizkedni kell.
mert tisztellek, és a saját hibámból nem veszíthetlek el
óvatosan, féltve, próbállak szeretni
hogy ahogy felnézek rád, más ne tudja leköpni
