egy gondolat bánt engemet 

ágyban, párnák közt halni meg

békén vesztegetni az életemet

mikor tömegeket nyomnak el 

gyilkolnak meg

aláznak porig

semmiznek ki

űznek a pokolig

egy gondolat bánt engem nagyon

hogy nehogy úgy ellepjen a vagyon

hogy már nem értem milyen mikor nincsen

hogy visszatartom mástól, mondván hogy elég nekem sincsen

egy gondolat bánt nagyon, 

őrlődöm rajta, nem hagy nyugodnom

a saját önzésem maga

minden nap egyre több van

hiába irtom

nincs semmi nyoma

ha Te nem húzol ki

én magamba fulladok

soha nem elég semmi

csak itt, ha Nálad maradok

 Nem mondod el sosem, hogy mi bánt

elképzelem a benned tátongó hiányt

és nézem, ahogy ma is csak tovább lépsz

rendületlenül előre hogyan mész

Nem tudom megérteni

hogy lehet, hogy nekem a bánatomban ülni

neked tőle távolodni kell

kettőnk között az egyensúly hogy vész el

és mennyire szeretném megtalálni!

A lehulló perceknek utána nyúlni,

a felszínen futni, és nem a mélybe merülni el,

nem a szín-íz-zajtengerben veszni el.

Érzések-érzetek,

már megint nem jegyzetelek,

másféle kiértékelés kell nekem.

Elmerengtem,

már megint.

Ahogy élsz, már az megint,

buzdít és kicsit előre visz.

Talán tud szép lenni, ha valaki hisz?

Nézlek és tanulom,

és bujkálok előled.

Kultúridegen nagyon

a ragaszkodás, amit érzek,

és a rossznak a látszatától is őrizkedni kell.

mert tisztellek, és a saját hibámból nem veszíthetlek el

óvatosan, féltve, próbállak szeretni

hogy ahogy felnézek rád, más ne tudja leköpni

 Mondd, szabad-e a fénnyel szembenézni?

Vagy csak az árnyékot nézhetem?

Szabad-e a színeket megidézni?

Vagy jó minden feketén-fehéren?

Szabad-e a szerelmet nevén nevezni,

s vajon a szív szeret vagy az értelem? 

Szabad-e az álmot üvegbe zárni,

amíg veled ki nem engedem?

Szabad-e írnom a szépről,

ha a világ együtt sír velem?

Lehet-e öröm a gyászban?

Lehet-e táncolni tereken?

Szabad-e a kezed fognom,

amíg a világon vagy velem?