(Meglebbenő csipkefüggöny...)

Meglebbenő csipkefüggöny,
s hajnali aranyárnyak.
Tétován odaköszön
a tél a didergő nyárnak.

Vörösen, izzón ég el az ősz...
nem várja már, hogy más legyen.
Búcsúcsókot visz a szellő.
Egy kötéltáncos megbillen,

s te odaérsz, épp időben.
Mintha a nappalt ölelné át az éjszaka,
átkarolná szerelmesen...
...miért nézel ilyen erősen?

Az Ő szent helye

Rólad szólnak a legtisztább bűnös soraim
és téged illettek a legszebben ezek a botladozó szavak,
mert ahol rád gondolok, ott van Isten is...
vigyáztam, hogy sose egyedül lássalak, magadban,

hanem együtt azzal, aki(v)é lettél.
Ott voltam, mikor eltemettettél és újjáéledtél;
bűnösen látlak, mégis szentnek tartalak;
szeretlek azért, és annak ellenére, aki vagy.

Törötten csillogó kristály
minden betű, amit rólad leírok,
rólad szólnak a legszebb álmok,
amiket Istentől megkapok.

Félek mindazt elmondani neked,
hogy mégis mennyi érzést mozgatsz meg,
mint testvér, pásztor, tanítvány és hű barát.
Nézlek és látom melletted-rajtad-benned Isten mosolyát.

Nincs ember, akit nálad jobban tisztelek,
általad tanít Jézus, hogy másokkal milyen legyek,
és nem értem, hogyan kaptam ekkora kegyelmet,
hogy itt vagy, hogy megismerhettelek.

Minden vagy, amit sohasem akartam,
minden, amit elutasítottam,
minden, amitől féltem...
megáldva, átmosva, a legtisztább kegyelemben.

Felfoghatatlan
és érthetetlen,
ahogy fáklyaként
ragyogsz az életemben.

Mint egy testvér, úgy védesz,
mint egy atya, úgy tanácsolsz,
igaz barátként, hűen...
ismersz, és nem vádolsz.

Tisztán és szentül
áldhatom az Urat veled;
harcolsz imában velem, értem;
szórod rám az Isteni szeretetet.

Mindig, végtelenül
hálás leszek érted.
Miattad sírom a legtisztább
örömkönnyeket.

*

Olyan hévvel ég
benned Isten tüze,

a sarumat leoldom,
ez az Ő szent helye.

*

Annyival szebb

annyival szebb dolgok vannak mint a szerelem...
de mégis ezt, ezt kértem szüntelen,
ahelyett, hogy megcsodáltam volna a hajnali Napot,
én csak elfonnyadva vártam a napot,
amíg kivirágozhatok

eljött és én kiszáradtam
megtalált, és én elijedtem,
mert nem azt kaptam amit reméltem, és ő sem
négy évbe telt, míg elengedtem

álltam kiszáradtan
sírva és megtörten
és átkarolt Isten
megnyugodtam
ebben a tiszta szeretetben
önzetlen ölelésben

minden érintés fájt
minden simítás tűz volt,
ami megégette a testem
mert nem nekem szólt,
hanem csak lopott tőlem
hólyagosra égtem,
mire rájöttem,
hogy ölelő kar soha
nem lesz teljesen önzetlen...
amíg láthatatlanul
meg nem érintett az Isten...
elvesztem, de megtaláltam magam
két mindenható, gyógyító karban

annyival szebb dolgok vannak mint a szerelem...
de mégis ezt, ezt kértem szüntelen,
ahelyett, hogy Őt beengedtem volna,
pedig tudtam, jobb lenne, ha itt volna
és mikor beengedtem, nem tett szemrehányást,
hogy ugyan mégis miért zártam ki eddig
élő vízzel mossa, kötözi sebeim,
és minden napot külön megszépít

átmosott a szeretetével
és én lassan rügyezni kezdtem
minden reggel megöntöz,
tavasz van,
örök,
virágba borulok egészen

kinyitottam az ablakomat
hallgatom, ahogy dalolnak a madarak
és örömömben
csendben könnyezem
olyan szépek a hangok,
s ahogy
futnak a felhők az égen
fest ez az Isteni kéz,
s közben halkan dúdol nekem
...annyival szebb mindennél
ez a szeretet, amit ad nekem...

...mert Isten jó, jó nagyon

Miért ne szerethetném a hajnali napot
s, ahogy az arcodon hagyott
egy szerény leheletnyi sugarat?
Miért ne szerethetném a madárdalokat,
az édes, reggeli trillákat, bókokat;
a csípős hidegben az ölelő takarókat;
a meleg, sátorszerű sálakat;
a mosolyt az arcodon,
amiért így beburkolózom?
Miért ne szerethetnék
bele minden rügyező bokorba;
a Dunán a hidakba;
a folyón a habokba;
meg a cappuccinokba is?
Miért ne szerethetnék mindent is?
Miért ne szerethetnék a világba,
ami a szemedben tükröződik?
Magával ragad,
és messze visz...

Én magamat kérdezem,
de nem én, hanem tőlem az Isten...
Miért ne szerethetném a kincseket,
amiket nekem ad, ráadásképpen?

Fiad vére volt az ajándék
s ez az élet csomagolás csupán...
de aki ilyen árat fizetett,
miért akarna fukarkodni még ezután?
A legszebb dobozban,
díszesen-színesen kapom,
masnival a tetején:
mert Isten jó, jó nagyon.

Én magamat kérdezem,
de nem én, hanem tőlem az Isten...
Miért ne szerethetném a kincseket,
amiket nekem ad, ráadásképpen?

Miért ne szerethetném az alkonyi napot
s ahogy az arcodra csókolt
egy utolsó narancs-arany sugarat?
Miért ne szerethetném a tűz körüli dalokat,
a hangos estéket, ahogy éneklünk az Úrnak;
a csípős hidegben az ölelő karokat;
a kertvégen, erdőben felvert sátrakat;
a mosolyt az arcodon,
ahogy ragyogva kivirágzom?
Miért ne szerethetnék
bele minden hullócsillagba;
a Dunán a habokba;
a folyón úszó hajókba;
meg a pezsgőbuborékokba is?
miért ne szerethetném még ezt is?
miért ne szerethetnék a mélységbe,
ami a lelkedben lakik?
magával ragad,
nem ereszt...

mégis felszabadít:
mert Isten jó, jó nagyon.

Dúdolj nekem halkan

Rejts el!
Takarj be, ölelj át, vigyél magaddal...
Ma nem akarok megütközni a világgal.
Tarts közel, hadd érezzem mézes-füstös illatod!
Még meleg a tea, kortyolom, s nézem
kályhánkban a tűz, hogy lobog.
Árassz el
azzal a békés szeretettel,
azzal a csodás örömmel!
Dúdolj nekem halkan,
úgy elvesznék kicsit a hangodban,
más nem tud ennyi érzést
egy dallamba önteni!
Könnyekre fakasztott akkor is,
ott, mikor először véltem hallani
...véltem...még most sem hiszem,
hogy tényleg te voltál, pedig
láttam, hogy a te szád, ami mozog...
hogy hallathatsz ilyen mennyei hangot?
Dúdolj nekem még egy halk szerenádot,
ahogy a világ elől veled bujdosok,
ahogy a karjaidban tartasz!
Legyél nekem kicsit vigasz...
Hadd lássam szemedben a végtelent kicsit,
pont úgy, ahogy beléd írta az Isten...
hadd vesszek el tekinteted tavában,
hisz ilyen mélység máshol nincsen!
Tarts meg kicsit!
A zúgó tengeren a nyugtom nem lelem...
De itt van, pont itt, a tenyeredben...
Itt, ebben a gyöngéd szeretetben,
amit Isten neked adott...
még egy ilyen furcsa ajándékot...
tényleg neked adta, vagy általad nekem?
Miért szerettél valakit így, ha ő téged nem?
Rejts el kicsit -magam elől-, amíg megértem...
...hogy ne kérdezzem "Miért?", csak élvezzem.
Rejts el!
Takarj be, ölelj át, ragadj magaddal...
Ma nem akarok megütközni önmagammal.
Tarts közel, hadd érezzem kedves-kellemes illatod!
Gyöngéden csókolsz, átkarolsz, s nézem
szemedben a tűz, hogy lobog...
Árassz el,
azzal a boldog szerelemmel,
karolj át, s nevetve ölelj!
Bókolj nekem halkan,
úgy elvesznék kicsit a karodban,
más nem tud ennyi érzést
a szívembe önteni!

"Kérve kérlek titeket, Jeruzsálem lányai, a gazellákra és a mező szarvasaira: Ne keltsétek, ne ébresszétek föl a szerelmet, amíg nem akarja! " 

(Énekek Éneke 2:7) 

Adj ilyet / Give more to me

(↓see english below↓)

Adj ilyet

Édes Istenem!
Itt ez a férfi,
mellettem térdel,
a neved dicsőíti.

Drága Istenem!
Téged akar csak,
teljes szívvel,
mert mindene Te vagy.

Lennél nekem
az, aki neki?
Vonz ez a tűz,
amit így láthat mindenki!

Ez kellene!
Ez a végtelen béke,
ami belőle árad,
ahogy Neked mindent átad.

Megszólal és a hangjában
Isteni erő, alázat van.
Mint egy élő fáklya,
"a világ világossága"...

Én nem tudtam,
Hogy ezt így lehet,
De ha ilyen hit van,
Akkor nekem is adj ilyet!

Give more to me

My dear Lord God,
Look at him kneeling
Look at this man!
The way he's worshiping.

Dear Lord! God,
You're all he wants
And You're all he's got.
He's giving his whole heart.

Lord could you be
This close to me?
This fire is alluring
I want everyone to see.

I need this, this peace
That comes out of him
As down to Your feet
He lays down everything.

He speaks like Jesus, so humble
but also with Glorious power
His fire is living, and as it burns
I see why You said "light of the world"

I did not know
That this could be
But if faith can be like this
Lord give more to me!

Élő fáklya / Living flame

↓See english below↓

Élő fáklya

Fénylesz, mint csillagok,
át a holt tereken.
Átragyogsz mindenen,
keresztül sötét tömegeken.

Krisztusért lobog benned
a tűz, úgy izzik, hogy éget.
Látni minden lépteden,
ragyog a tekintetedben,

a szavaidon át hallom,
ahogy egész életedben
Istené a hatalom:

Neked Ő lételem!
A Mindenható megváltott fia vagy,
Őbenne: tiéd már minden.

Ő ott van benned,
és te Őbenne vagy:
Béke,
Fenséges,
és Végtelen.

Itt vagy, bűnösen-bűntelen... 
Néztelek és kicsit elvesztem. 
Nem tudtam, hogy ilyen férfi van, 
és kicsit beléd-feledkeztem...

Living flame

You're bright like the stars:
dead space's sole alive spots.
You shine through everything,
bringing light to the dark of the void.

You're on fire for Christ
the strength of your flare almost burns.
Through all your steps He shines,
In your eyes also His flame returns.

From how you talk it’s evident,
That in your life
God’s power’s the most significant.

You cease to be without Him,
He’s your almighty redeemer Father,
In Him you’ve got everything.

He is in you,
and, in Him you are:
Peace,
Majestic,
and Infinite.

Here you are sinfully sinless...
Looking at you became a little timeless
For I didn't know such a man existed,
and forgot about all, as I stared, just for a sec...

Annyi bánatos verset írtam már rólad...

és mindegyiknek a végén a szívem egy kicsit megszakadt,

pedig boldogabb dolog az életemben még nem volt, mint te.

Sohasem voltál, de mégis mindörökre

beloptad magad a szívem legmélyére.

Nem akarok soha: még egy verset írni rólad,

de mégis újra megindítod: a szívemet, s a tollat.

Mindig, újra valami... szépet? Szebbet. Jót? Jobbat hozol.

A nyelvem megbotlik, a szavam elcsuklik, elhalkul...

nem merem elmondani, hogy a szívem megint érted bolondul!

Mosoly lettél nekem a borongós reggeleken,

egy csepp boldogság vagy, örömmel színezed minden éjjelem,

egy harsány kacaj vagy, egy rejtett félmosoly,

ami csak így jön, és egy szívdobbanást elrabol

...mintha macska lennék, ami folyton dorombol...

Vagy csak naiv lány, aki megbolondul...és érted,

pont érted, pedig ez ellen igazán már mindent megtett,

de -változol te is, én is, és valahogy, valamiért-

egyre jobban tetszel a jellemedért, a jó szívedért

...én nem adtam volna még ilyen sokat senkiért.

A szemedbe nézek és a lelked néz rám vissza.

A két karod óv, és ezt el nem orozhatja

tőlem már semmi... csak ne menj el egy percre még,

csak egy kicsit érezzem, ahogy a levegő köztünk izzik, ég!

Valami mindig újragyújtja, én nem tudom miért...

Lehetnék-e valaha az, aki neked elég? 

Egy korty még...

a             Bolondos és balga gondolatok
b             meg kávé
c             Tűzforró vízzel, túl kiskanállal
a             Pont ahogy finom
d             De azért éget

a             Szívben perzselő ábrándos dallamok
b             Még kávé
c             Korty, ami gyógyír arra a bánatra
a             ,Hogy dalolni nem tudok
d             ...hát írok verset

a             Elkapok egy gondolatot
b             Egy korty még
c             Keverem a szívem kiskanállal
a             Égető kortyok
d             De olyan édes!

a             Ábrándozós, gőzfelhős pillanatok
b             Egy korty nem elég
c             Tűzforró... szívem... kortyok... kiskanállal
a             Egy cseppet kicsit éberen álmodok
d             Édes az élet

a             Elfutnak kedveskedő mondatok
b             ...nincs kávé
c             Kihűlt, elfogyott amíg kavargattam
a             Többet írni már nem fogok
d             Inkább megkereslek.

Megettem egy tüzes fűcsomót:
szénné égeti odabent a gyomrom,
mardosnak egyenként lángoló szálai.
A torkom perzseli - ki akar mászni.
Megettem, és most égek legbelül,
ülve alszom, hogy bent maradjon.
Bennem kell, lent kell rekedjen, mert nem
tudok szólni, ha mászva égeti a nyelőcsövem.
Marna, kaparna, folyton felszökne,
Nyögve-nyögök én, a balga, aki lenyelte.
Köhögök, krákogok, rekedten szenvedek,
nem eszek, csak tüzet. És savat nyelek.

A kép nem saját / Included image does not belong to me
megveheted itt, a művészt ezzel támogatva:
support The Awkward Yeti by buying it at:     theawkwardstore.com