Elengedni téged

Lennék veled...
de kimerítenek
a "Nem"-ek
a "Talán"-ok
...várok.
Nincsen ok,
hogy miért ne,
de arra se,
hogy miért te
lennél az, aki
lehetne "Valaki".
Nem vagyok a toppon,
százedredszer hallgatom
ugyanazt a dalt,
és soha meg nem unom,
mert feléd tereli
minden gondolatom.
Feléd tereli,
próbál felszabadítani
mindent, mi leülepedett,
és eregetem a könnyeket.
Lágy sós víz,
ami lepereg az arcomon
fellazít minden sértést, szégyent,
önző érintéseket, s hagyom,
hogy ahogy a könnycsepp lepereg,
elvigyen egy-egy emléket...
fájdalmasan
és lassan.
Elengedhetlek végre,
vagy újra betörsz az életembe,
mint egy elszabadult csorda?
Te is kérdezhetnéd, mindkettőnk
ugyanolyan ostoba.
Talán egyszer felnövünk,
talán végre rájövünk,
hogy minden szónak ára van
...néha maradhatna
minden kimondatlan.
Minden ölelés,
minden búcsúzás,
veled ugyanolyan,
tőled mégis más,
mint bárkitől
...megsebzett mindkettőnket a tőr,
amivel a másik szívét próbáltuk kimetszeni.
Már csak a tisztes távolságot
próbáljuk tartani,
nem egymás kezét,
de néha még
mindig fáj nagyon,
ahogy belém szorul a mondatom,
miattad-érted.
Nem tudom még, hogyan kell
elengedni téged.

Számít-e...

Hadd írjak néhány sort az elmúlásról,
hiszen, pont úgy része, mint nem, a létnek
...elmúlik egyszer ez a pár szó is...
bár a végtelenbe már beleéghetett.

Érzem, bennem van egy évezredes düh
minden elvesztett lélek okán...
de bennem van mélyen egy örök öröm,
hogy én mégsem látom majd a halált.

Furcsán kettős ez a boldog bánat,
ez az életvidám halálfélelem,
ez a lelkes, mégis mardosó érzés,
hogy a testet egyszer -végre?- elengedem,

ahogy elengedte már olyan sok más,
s ahogy megfosztottak tőle még többet,
úgy él itt ez a boldog szorongás
...ágyban, párnák közt halunk meg?

Számít-e, hogy hogyan, és mikor
sodor el minket víz, kard, kór vagy kor?
Számít-e neked... s nekem az életem?
Vagy, ha meghalok, majd akkor meglelem?


Az életem kegyelem,
bizalom, remény,
szeretet, szerelem.
Adni ezt, és kapni: az életben az értelem.

Aki hiányzik: ezt adta, azért fáj.
...akinek hiányzom, ezt kapta, ezért vár...
Istentől is "csak" ennyit kapok -s még kérek-,
mély hitet, reményt még, és igaz szeretetet.


Tiszta, örök szeretetet
mielőtt meghalok,
s miután élek:
csak Tőled kaphatok.

Csókolj meg egyszer
Azután hagyj magamra
Legyen a két ajkad gyógyír
Minden fájdalmamra

Hogy többet ne sírjak
Csak ha egyszer újra
A távolban meglátlak

De akkor
Zokogjak

úgy igazán

lágy, krémes
fagylalt-nyalatok
kekszesen
édesen
elmállik, mint a képzeletem

túl sok gondolatom van
túl sok minden vesz körül
mire mindent felfogok
az idő gyorsan elröpül

néha kell egy nap, egy óra
mikor elmehetek elvonóra
ettől az addiktív világtól
beteltem egészem a bánattól

a tegnapom könnyes volt
a múlt évem szennyes
ma a szemem ragyogott
mert Isten kedves

ha ellököm
Ő az egyetlen
ki újból megkeres


ha ellököd
Ő az egyetlen
ki újból megkeres

részegen
ne engem
mást szeress

valakinek a tenyérnyoma

belenéztem a tükörbe 

és egy nő nézett vissza belőle 

én-

rám

nem emlékszem már

mikor voltam gyerek

hosszú volt ez az átmenet

a kislányt

ellopták

elrabolták 

s felnőtt lett belőle, túl hamar, 

miután 

kibújt 

-vagy az Isten kihúzta-

a dobozból

ahová a szégyen zárta

Ráégett a bőrére valakinek a tenyérnyoma...

billog

de már

nem takarom

bár tényleg látszott volna
az a simító tenyérnyom...

Dolgok a falamon

Bámul rám egy vers a falról:

Illyés Gyula esti dala...

s annak minden búja-baja.

Ahogy a lelkemet feldúlja,

az valami csodás förtelem.

Titkos vágyakról mesél,

amiket ha nem lettél volna,

nem kéne értenem.

Mellette egy apró szösszenet;

viccek, újságból kivágva,

hogy enyhítsék a légteret.

Súlyos lélegzetvételek.

Mint Dr. King halála Gandhi mellett,

s hogy a megbocsátás nem egyszeri,

hanem folytonos tett.

Hat ujjú tenyérnyom a falon;

Lánchíd és vonatsínek.

Egy pár, akik táncolnak;

egy macska; nagy szemek;

egy férfi háttal.

Egyszer mindenki elmegy.

Mire észreveszed mi vesz körül,

már benned van és átsző téged.

Vagy,

ami az ereidben folyik

az határozza meg,

hogy mi az, amivel magadat

körülöleled?

Tégla

Álarc

Valami rajz

És egy régi vonatjegy

Szétosztom a kicsem

Kinek mondjam el, hogy fáj az űr,
ha ő már nincs,
más pedig még nincsen?
Titokban szórom szét,
egy kicsit mindenkinek,
hogy aki tud, segítsen:
Itt a lelkem.
Odaadom, és egy kicsit
úgy érzem, nincsen.
...addig fájdalom sincsen...
Darabonként osztogatom el
az összetört szívem...
és ti mégis összehegesztitek!

Olyan kegyelmes az Isten...

Utolsó első búcsú

Majd, ha nyolcvan évesen

belém esnél tévesen

megint újra, századszor,

akkor gyere majd, te lator!

Én a csípőprotézissel,

te a térdkopásoddal:

Őszen, csúnyán, esetlenen

legyünk szerelemben egymással.

Ha már elment a párod,

és az enyém is a mennyben vár ott:

akkor karolj belém,

éljünk majd még pár hónapot

együtt. Mert addigra mindegy lesz,

hatvan éve kinek ki ártott...

Akkor csókolj meg újra,

ha már a műfogsor is adott,

ha már az érdes kézen

csak az idő szépsége látszik...

majd akkor újra a tiéd lennék

még egy utolsó első táncig.

2019.április 30.

Addig ne is lássalak!

Hogy sírok...? Azt hittem nem látszik.

Elegem van mindenkiből,

Aki a szívemmel csak játszik.

2019. május 18.

Kép forrása: http://fairmuse100.blogspot.com/

Drága nagymama!

Emlékként belibbentél elém...
Annyira... túl hamar elmentél.
Szép, kristályos emlékkép lettél,
még mindig hallom azt, ahogy nevettél
...elfutott az idő, és kitágult a tér...
Néha az arcod vissza-visszatér,
olyankor a szív kicsit megtörik.
Fáj a részed, ami bennem él.

Kicsit idealizáltalak,
fejben szentté tettelek...
de mit tehettem volna mást?
Mit tehet, aki szeret?

Ha rád gondolok, időben
a szívem mindig visszamegy...
mint minden felnőttben,
bennem is sír egy kisgyerek.

Annyira hiányzol,
hogy te akarok lenni...
Mint egy tökéletes emlékkép,
olyannak akarok látszani...

Nem tudom ki voltál,
próbálom kitalálni.
Nem értem én sem, hogy miért
akarlak magamban keresni.

Egyszer talán, ha az Isten megáld
elbeszélgetünk egy jót...odaát.

Millió puszi:
Annád

Elröpült az idő

Volt egy régi szerelem
Bolond kicsit
Reménytelen

Elröpült az idő

Kicsit még mindig érzem
Néha itt terem
Nem értem
...

Olyan más
most, mint régen,
mert már nem szerelem,
...de bátyámként szeretem.

A hibáit ismerem,
és ahogy velük küzd, tisztelem.
Harcol -mint én- ő is magával,
és az ördög minden hadával.

Jézus, furcsa ez, ahogy
ő nem vet meg engem;
ahogy az imáiban eléd hoz;
ahogy az Úrban testvérem.


Köszönöm, hogy Te vagy,
és hogy ő is itt van nekem.

Az Isten asztaldísze

Ma láttam az arcomon a ráncokat
És megláttam szememben a nagyanyámat
Az erős, és tündöklő nőt
Aki elment már... mégis örök

Ma néztem először a ráncaimat
És arra gondoltam milyen bájosak
És mennyire más lettem, változtam
...mint az az áldott öreg hölgy... hiányoltam

Párától göndörek a tincseim
Mint egyszer régen neki
És ettől úgy érzem kicsit
Mintha a szemében lennék valaki

A rég lehunyt szemekben
Amik alatt áldott mosoly lapult
Én sosem láttam betegnek
Nekem mindig erős nő volt

Még ha elvette is a rák...
Kit ne venne el?
Ő volt e kertben a legszebb virág
Az Isten csodálni vitte el


Lemetszette
Kristályvázába tette
Elő vizet iszik
Most már mindörökre

Veled Végre

Édes Istenem
segíts, hadd engedjem
el, ami képtelen
és azt, ami kényelem.
...hiszen tiéd a végtelen.

Túl nyitott a szívem:
beleférne minden, a világ.
...De bárki belép, ki is megy,
 a szívkamrában meg kong a csend...
...és szinte vág.

Édes Istenem
segíts repülni,
mikor a szívem nehéz,
lehúz, gondokkal teli.
Segíts élni!

Én nem tudok remélni.
Csak téged tudlak szeretni,
de ahogy próbálnál vezetni
én úgy félek követni.
Ne hagyj leesni...

Ölelj át Istenem!
Vegyél a karodba!
Ne hagyd, hogy verjen
a sors...olyan mostoha.
A lábam remeg, és tétova.

Add, hogy egy padon ülhessek,
nézhessek az égre,
az arcomba hulljon a hó...
...boldog legyek Veled Végre
                                      Nélküle.

Lennék: A lombok,
Mik a nap hevétől védenek,
Vagy hűs szellő
Ha itt van a nyári nagy meleg

Lennék halk nesz, amitől
minden idegszálad
egyszerre megfeszül, majd
megkönnyebbülsz, mert nem támad

Lennék életet adó tó,
Amely – ha belőle iszol – megremeg
Ahogy ajkad a víztükörhöz ér
És halk hullámok hadát felvered

Lennék ősi fák kérge
Amin agancsod tavasszal
Véresre élesítheted
Mégis segít, hogy a telet túléljed

Lennék az erdő
Amely őrzi minden léptedet
A talaj, amin jársz
és minden lélegzeted

Lennék a hely
ahol lehajtod a fejed
Lennék a tisztás
Ahol békét lel a lelked

Lennék sután
Akivel leéled rövid életed
Lennék a humusz
Ami egyszer eltemet.

Szilánkok közt, seprű nélkül

Soha nem bántottál, 

csak, mint én: véletlenül.

Kimentél... itt hagytál, 

szilánkok közt, seprű nélkül...

Rájöttem hogy te vagy a múzsám
még mindig...kicsit ijesztő, 
hogy ennyi idő eltelt már 
és nem mész ki a fejemből. 

Bennragadtál a szívemben.
Mint az a törött kristályváza, 
olyan csodás vagy nekem, de
a kezem itt van véresre vágva...

Minden alkalommal
mikor kidobnék egy darabot, 
ezzel az elmúlt csodával
újra magamba hasítok.

Nem akarlak elfelejteni. 
De nem akarom a földön hagyni
a csillogó, törött kristálydarabokat sem... Félek,
hogy belém vágnak...újra, ugyanolyan élesen.

Titkon reméltem, még össze lehet ragasztani,
de aztán csak levertük az asztalról
és hagytuk esni, engedtük zuhanni...
szinte fájt, ahogy néztük száz darabra törni.

Kimentél, és itt hagytál, 
és nem, nem hoztál seprűt. 
Nem, engem nem bántottál, 
soha. De most itt ülök egyedül

...szilánkok közt, seprű nélkül.

emlékeztem az arcodra
a reggeli harcokba'
egyszer csak feléledt
aztán megint köddé lett

napok óta próbáltam
fellelni az agyamban
akár csak egy mosolyod
de a gépezet leblokkolt

túl sokszor hívtam elő
a fejemben a képed
olyan sokszor, hogy már
elkopott, s köddé lett

most nem is próbáltam
de előbukott újra
egy boldog pillanat volt
ami túl hamar tűnt tova

kellene rólad
egy fénykép, de igazi
vagy több emlék talán
hogy tudjak rád emlékezni

Vágott virág

Most csak úgy örülnék
egy csokor halott virágnak...
de egy szála is elég lenne
egy vadrózsabokornak.

Tőled? Hát, az még inkább
kedves lenne nekem
...viszont az ilyen ábrándokat
tudom, hiába kergetem.

Ó, igen, feldobna
egy vörös-, vagy sárga rózsa,
egy tulipán, orchidea, vagy
pár szegfű bódító illata.

Csak egy halott virág...
ennyire vágyik a szívem.
Egy csokorra, aminek a végén
szerelmes szíved ott lelem.

Három szép napig, vagy
tovább, éke lenne itt bent
asztalnak, szobának, az egész háznak,
ahogy a vázámból boldogítgat.

Hasra esne rajta
a Nap, és a csillár fénye,
és az illatos sugár bódultan
ugorna utána a szemembe.

Aztán, ha látom, hogy szirmai
lassan kezdenek hervadni,
fogom és kiszárítom, mert
még tovább szeretném csodálni.

Mert azt nem akarom,
hogy ez is végleg elmúljon!
Borosüveg nyakába tűzöm,
vagy falra. Szöggel átszúrom.

...de inkább az üveg.
Az karcsú, elegáns, kellemes,
mint nekem ez a kis virágod,
amitől a szívem épp repdes.

Ha barnát találok meg: nem
barna a haldokló sziromvég?
Összhang lesz, harmónia, míg
észre nem veszed, mennyire sötét.

Ha fehér üveg, átlátszó:
kontúrt ad, mint Ég a Földnek,
mint ahogy mi adtunk egymásnak.
Látszólagos ellentétek...

Nem írok, azt hittem,
többet már verseket neked.
A gondolat megint rádtévedt...
hiányolom a lelkedet.

...

Most csak úgy örülnék
egy szál vágott virágnak.
Szárazon, egy üvegben végezné.
Mint a plátói szerelmek.

Utolsó/első altató 

Megöljük a gyermekeinket,

Hogy a Marson találjunk életet,

De a háború istene mást nem ad

Csak teret a csendes holokausztnak.

Megöljük az unokáinkat

Megöljük a jövőnket

Megöljük az erőseket

Megöljük a gyengéket

Gyilolunk, mert bántottak

Gyilolunk, mert bántanának

Gyilolunk, mert félünk

Ölünk, mert nem remélünk

Nem adunk esélyt

Ha "nem illik a tervbe"

Nem adunk esélyt

Ha "talán(!) selejt lenne" 

Nem adunk esélyt 

az életre. 

Te céltévesztett világ!

Aphroditéhoz imádkozol, 

És közben Molochnak áldozol! 

Tombolsz, mint Dionüsszosz, 

A hedonista boristen, 

És megölöd, megfojtod

Ha méhedben gyermek terem. 

"Ez az én testem."

Nő! A méhed bölcső,

Nem sír! Nem temető!

Kőszívedtől lesz halott

A kincs, amit megkapott. 

Azt mondod, hogy erőszak szülte? 

Hát legyen erőszak az is, mi elvegye? 

Összetörnéd, széttépnéd a testet, 

Savval égetnéd az ártatlan életet?

...milyen lehet...

Letépni a kezeket, amelyek

Egy anyát ölelnének?

Szétszaggatni a lábakat,

Amik még sosem szaladhattak?

Szemeket kiégetni,

Hogy ne tudják a vilátot látni?

Összeroppantani egy elmét, koponyát, 

amiben megfogant volna egy jobb, új világ?

Mit mondasz akkor,

ha mégis feléled,

ha belenyomorodik,

hogy majdnem megölted?

Eldobod ha ÉL?

Ellököd, mert NEM KÉRTED?

Te kifordult világ! 

Miért nem szereted az életet?

Te önző világ, 

miért taposod a gyengéket?

Te rettegő világ!

Örülök, hogy anyu nem ölt meg.

-----------------------------------------------------

Last/first lullaby 

We're killing our children

To find life up on Mars,

But the god of war gives only

More room for this silent Holocaust.

We're killing our grandchildren and

We're killing our future,

The strong ones and with them

we're also killing the weaker.

We murder because of past harm

Or because we fear it in the future

We kill while not having hope

Out of dread we murder. 

No chance is there to give

if "it doesn't fit into plan". 

No chance is there to give

if "they may be handicapped". 

No chance is there to give

for life to be present. 

You misguided Earth! 

Aphrodite you pray to

But you give thanks to Moloch. 

You hedonistic soul, 

You dionysian fool, 

You murder and you choke

The gift, the child in your womb. 

"This is my body, my right is to choose"

Woman! Your womb is a cradle, and no, 

No cemetery or tomb, to be wept upon. 

Your stoned heart simply just kills

the treasure within: your kids. 

...ever wondered what it's like...

Tearing out the hands

That could hold onto a mother? 

Ripping apart the legs

So they couldn't run ever?  

Smashing a mind, a skull

That could've dreamed forever? 

And what do you say if

They still stay alive? 

If they born with that damage 

As evidence of your crime? 

Do you leave if they're ALIVE? 

Throw them avay and SAY GOODBYE? 

You world, the wrong side out! 

Why can't you simply cherish life? 

You world! The mean, the selfish one! 

Why do you tremple on the weaker one? 

You word! You! The one terrified. 

Dear mommy, thank you that I'm alive. 

Pár szösszenet

Kis kellemetes ház ez,

Pofás kis terasszal.

Csinos-édes kis szobák,

Benne mindenki tiszta, nemes.

Egy kicsi-szép házban

Édes-kedves baráti társaság.

-------------------------------------

Merengek rajtad,

Hogy írjak-e rólad,

De nincs már gondolat,

Ami leíródhat.

--------------------------------------

Random boldogságlöket

Elektromos zongora

Pár nóta/szösszenet

Szálló billentyűk és kotta

Néha nem tudok  a szemedbe nézni,
Mert felkavar, amit látni vélek:
Egyszer a leplezett szomorúság,
Máskor meg a hamis érzések,
Amiket csak odaképzelek.

Néha nem tudlak elfelejteni,
Pedig már megtettem ezerszer.
Néha lehúz az élet, egy lelki fáradtság
És én sem értem, mit érezhetek...
várok -ölelj még-, de nem jut belőled.

Néha taccsra tesz az élet,
Egy jobbossal kiüt és csak néz(l)ek.
Könnyes szívvel és véres szemmel
Pillanatokban órákra elveszek
...erőnek erejével elnézek...

Néha szépek a napjaim nélküled,
Néha egyszerű, kedves emlék vagy.
Néha nem értem mi volt veled és velem,
ahogy ártottál, és én is csak bántottalak.

Értékes a lényed

9:34 - Esik, reggel van

És a kávém is megittam :(

Kezdhetnénk-e esetleg
egy üres, tiszta lapot?
Elsőre nem tudtam jó barátod lenni,
de újrapróbálnám,tudod?
Igen, érdekel tényleg,
az, hogy mi van veled,
ha már megosztottad velem
egy kicsit az életed.
Néha rádírnék,
hogy mi is a helyzet...
Érdekel az életed,
Érdekel a lényed,
és kicsit magamért,
de kicsit teérted
nem szeretném, hogy elveszítsek
mégegy értékes lelket,
Fáj, ha a jó, törődő emberek
az életből -egyszer csak- kilépnek.
Elvesznek?
Eltűnnek.
Bár lenne valami végre,
ami nem szűnik meg...