Pihenek

Szeretem, szeretem,
szeretem őt is,
a szívem dobban, pattan,
fut ide is, oda is,
a pillantásom jobbra-balra jár,
míg elfáradva megáll,
s a szemeim lehunyom.
A fárasztó arcok közt,
te vagy a nyugalom,
tiéd a halk hang, ami súgja, hogy várjak,
mert jobbat tartogatsz, mint amit a szemeim látnak.
Veled nyugton ülhetek...
Te épp harcolsz értem,
és én éppen pihenek.

Veled

Azt hittem sok vagyok
s elrejtettem sok gondolatot,
mint a csonkítás, olyan volt,
nem érte meg.
De te meggyógyítottad a sebeimet.
Azt hittem kevés van bennem,
és küzdöttem, hogy jobb legyek,
míg összeroskadtam, térdeltem,
összetörten.
De te azt mondtad gyönyörű a lelkem.
Azt hittem rabként kell szolgáljak,
hogy kegyelemből jusson nekem pár falat.
De te letörted kezeimről a láncokat.
Azt hittem, állnom kell szépen, csöndben,
hallgatnom mit mond a sok bölcs körülöttem.
De te odajöttél, s táncra perdültél velem.
Megmentőt akartam, s te megmentettél,
társat az útra, mikor már lépkedtél velem.
Hű szerelmest, mikor te soha el nem mentél!
Valakit, aki harcol értem...
Vak voltam, s te nyitottad meg a szemem,
béna, s te talpra állítottál,
süket, s a te hangod hallottam, énekeltél nekem,
néma, s most rólad zenghet a szám, az énekem!
Addig küzdesz, míg szereteted a szívembe talál,
addig hódítasz, míg a lélegzetem el nem áll.
Festessz nekem az égre,
s az éj közepén nekem szerenádozol,
mert jó vagy, jó és kedves,
mindig csak adsz nekem magadból.
Hogy mondhatnám rólad, hogy te bármit elveszel,
mikor a hiányokban is, csak téged fedezlek fel?!
Mikor az űrt, amit hagynak, a te szereteted tölti meg,
a vigasztaló karod, a velem síró szemed,
mert te is tudod jól, milyen fájdalmasan szenvedek.
Ha tudok menni, vezetsz,
s ha nem, felemelsz, s visz kezed.
Olyan jó vagy hozzám,
és erről annyiszor megfeledkezek...
de te örömet adsz miden nap mégis,
békével töltöd be az életemet.
Lágy szellővel simogatsz,
és a hűs patak vizével,
minden ölelésben ott vagy,
minden csók édes ízével
tehozzád kerülök közelebb,
te lágyítod a szívemet,
te írsz a tenyerembe törődést,
te öntesz az ajkamra szerelmet.
A te szereteted őrzi féltőn minden léptemet.
Lágy hangon terelgetsz,
s én megyek, mert
jó veled.

Hálaének - a pihenésért

Ma azért vagyok hálás
mert pihentem kicsit:
átaludtam a fél napot,
hallgattam dicsit,
apuval főztünk lecsót,
rejtvényt fejtettem kicsit,
benyomtam egy pár sütit,
meg csokit,
és békésen boldogan,
tudtam, hogy szeret az én Uram,
akkor is, ha nem teszek semmit se,
és áldhatom így is,
nem kell hozzá szent mise,
még, ha hiányzik is.

Áldom ma is,
áldom így is-
úgy is.

Ébred az év

Tél van még, Január...
Nincs karácsony, már nincs szeretet?
Az égre vattahabot fest az Isten,
tart a régi, ez mégis egy új kezdet.
Valahogy így indítom az évemet.
Teát iszom, s a tollam a papíron
sercegve suhan, surran,
a jövőm felé és lassan
leírom majd -vagy gyorsan?-
mindazt, amit annyira akartam,
de nem tettem,
mert még pihentem.
Ébred az év, és ébred a lelkem,
újra, a Nappal, minden reggelen,
minden nap jön egy újabb csepp kegyelem,
ami prizmaként szétveti a szeretet fényét az éterben
s szent fénybe borítja esetlen életem.
Hunyorgok kicsit, pislogok még egyet-kettőket,
de ahogy átmelegít, olyan kellemes élvezet...
...szeretem kettőnket.

Csak nálad

Elbújtam az Isten ölelésében...

A betű öl, 

a szavak gyilkolnak, 

a mondatok megfojtanak, 

ha a Lélek nem eleveníti meg.

Sírva kapaszkodok, 

amikor térdelek...

és gyengéden ölelnek

a legerősebb karok
...amiket átszegeztek értem. 

A könny a bűnvallás, 

a tiszta áldozat neked, tőlem.

A mellkasodba fúrom az arcom

és Isten-illatot lélegzek.

A rég elfojtott cseppek
szakadatlan hullanak, peregnek,
áztatnak téged, és te meg
csak csitítasz szüntelen,
ahogy tiszta homályban úszik minden.

Nem látom jól az arcod,
nem látok át a könnyeken
...

Nem rángatsz fel hogy tegyem a dolgom,
amíg nem tudom, amíg meg nem nyugszom,
és nem ítélsz el azért, ahogy érzek,
hiszen arra teremtettél, hogy így létezzek,
hogy másoknak ezzel segítsek

...hogy mások helyett is érhessen bántalom,
hogy helyettük is védekezhessek,

és ha elborít a sok fájdalom,
csak nálad lelhessem meg,
milyen a nyugalom.
Kerestem már máshol,
de mindig csak nálad találom...

...gyengéden simítod el a sós cseppeket az arcomon.

Most béke van

Most béke van.

Hogy vihar előtti csend,

vagy a háború elcsitult végleg,

azt nem tudom.

Csak ülök és gondolkodom.

Meglestem a napot,

ahogy az égre lopódzott

korán reggel.

Olyan szép,

amíg egyszerű kék

munkaruháját nem ölti fel.

Bár csinos úgy is...

Láttam azt is, ahogy 

fürödni ment az este...

vajon tudja-e, hogy valaki

ma kétszer is megleste?

Elmerült az égalji tóban,

mint én, kicsiként a lavórban,

szétlocsolta a narancs fényeket,

játszott ma,

akár egy gyermek.

Ó, az én napom!

Néha titkon ellopom,

és semmit teszünk kicsit,

lassan vándorlunk át a holnapba...

nem úgy mint ma.

Ő már elvonult, az

igazak álmát alussza,

és én reggel-este láttam csak,

most is belep a munka.

Pedig nézném még, ahogy ragyog...

                                                         ...na,

hát miért baj?

Hisz olyan jó látni,

ahogy levedli azt a kék ruhát.

Csak jó őt nézni

...és ezen néha úgy el tud pirulni...

Hát adhat az Isten ennél szebb csodát?

Kép forrása (katt ide)

Nem ám akárki

Istenem, kéne valaki...

de nem ám akárki!

Küldenél valami őrültet, 

Aki el tud viselni? 

Kéne egy észkombájn, egy zseni,

aki megpróbál megfejteni...

de nem egyedül szenved velem,

hanem együtt próbálunk találgatni.

Kéne egy vitatkozós mamlasz,

mert úgy vonz a harmónia,

hogy elkerülök minden konfliktust.

Pedig az a vita... olyan jó néha!

Kéne egy áldott, erős férfi,

aki a duzzogásaim elviseli

és kiszeret a beburkolózásomból,

a hőn szeretett komfortzónámból.

Kéne egy idegesítő, horkoló szörnyeteg,

...a szörnyű hangulatingadozásaimhoz.

Hogy beszélgethessünk kint, egy teával,

arról, hogy az Isten mennyi jót hoz.

Kéne egy srác ,

aki nekem panaszkodik,

de az imáiban

mégis eléd hoz mindig.

Kéne valaki, aki szenvedne velem,

mert "Jobbat az élet úgyse hoz".

Kéne valaki, aki csodálattan néz:

"Hogy lehet, ami szép, ilyen torz?" 

Kéne egy csoda

minden reggel,

ami tehozzád 

közelebb hoz,

valaki, akivel

örömmel futunk 

-ha nem, egymást vonszoljuk-

a trónodhoz.

Egy hibás hős kéne.

Egy bűnös, aki szent...

Olyan -emberi- mint én:

legyen gyönyörű selejt.

Fáradtan olyan jó angolul beszélni, úgy szeretem... mint egy forrócsoki,
olyan kellemes, vagy egy madár dala; vagy ölelés...magával ragadó, egy égő gyertya; vagy halk zongoraszó...
Nem ilyen jó?

(2018. december 20-i valós beszélgetés alapján)

Adj ilyet / Give more to me

(↓see english below↓)

Adj ilyet

Édes Istenem!
Itt ez a férfi,
mellettem térdel,
a neved dicsőíti.

Drága Istenem!
Téged akar csak,
teljes szívvel,
mert mindene Te vagy.

Lennél nekem
az, aki neki?
Vonz ez a tűz,
amit így láthat mindenki!

Ez kellene!
Ez a végtelen béke,
ami belőle árad,
ahogy Neked mindent átad.

Megszólal és a hangjában
Isteni erő, alázat van.
Mint egy élő fáklya,
"a világ világossága"...

Én nem tudtam,
Hogy ezt így lehet,
De ha ilyen hit van,
Akkor nekem is adj ilyet!

Give more to me

My dear Lord God,
Look at him kneeling
Look at this man!
The way he's worshiping.

Dear Lord! God,
You're all he wants
And You're all he's got.
He's giving his whole heart.

Lord could you be
This close to me?
This fire is alluring
I want everyone to see.

I need this, this peace
That comes out of him
As down to Your feet
He lays down everything.

He speaks like Jesus, so humble
but also with Glorious power
His fire is living, and as it burns
I see why You said "light of the world"

I did not know
That this could be
But if faith can be like this
Lord give more to me!

Élő fáklya / Living flame

↓See english below↓

Élő fáklya

Fénylesz, mint csillagok,
át a holt tereken.
Átragyogsz mindenen,
keresztül sötét tömegeken.

Krisztusért lobog benned
a tűz, úgy izzik, hogy éget.
Látni minden lépteden,
ragyog a tekintetedben,

a szavaidon át hallom,
ahogy egész életedben
Istené a hatalom:

Neked Ő lételem!
A Mindenható megváltott fia vagy,
Őbenne: tiéd már minden.

Ő ott van benned,
és te Őbenne vagy:
Béke,
Fenséges,
és Végtelen.

Itt vagy, bűnösen-bűntelen... 
Néztelek és kicsit elvesztem. 
Nem tudtam, hogy ilyen férfi van, 
és kicsit beléd-feledkeztem...

Living flame

You're bright like the stars:
dead space's sole alive spots.
You shine through everything,
bringing light to the dark of the void.

You're on fire for Christ
the strength of your flare almost burns.
Through all your steps He shines,
In your eyes also His flame returns.

From how you talk it’s evident,
That in your life
God’s power’s the most significant.

You cease to be without Him,
He’s your almighty redeemer Father,
In Him you’ve got everything.

He is in you,
and, in Him you are:
Peace,
Majestic,
and Infinite.

Here you are sinfully sinless...
Looking at you became a little timeless
For I didn't know such a man existed,
and forgot about all, as I stared, just for a sec...

Esik az eső

Esik az eső.
Lemossa a sminket.
Sarat csinál,
amit bármelyik autó
a ruhádra lökhet.

Esik az eső.
Lemossa a port...
Minden fáról,
minden bokorról,
minden terhet lekapdos.

Esik az eső.
Felfrissít, megitat
mindent, ami él.
Mindent, ami mozog
tisztán, hűsen eláztat.

Esik az eső.
Nézem, ahogy hullanak:
a sok apró szem,
a sok csepp. Oly csillogó,
hogy azt hinném, hullócsillag.

Esik az eső.
Mámoros, párás levegőt hoz.
Homállyal takarja el
a kék eget, madarakat, Napot,
és jobbá teszi a hangulatot.

Esik az eső,
a szívem is kimossa:
a stresszt, a depressziót
az aggódást, tépelődést
az áradat elsodorja.

Esik az eső,
és én megszűnök létezni.
Megmarad a csönd
...áldott, szent áhítat...
Nem akarok vérezni.

Esik az eső,
zuhanok én is:
a semmibe, sehonnan.
Semmilyen érzés...
eső lettem én is.

Esik az eső,
és kilök magából,
mert hús és vér vagyok,
nem víz, nem kellemes...bántó?
De hát...én nem is voltam ártó!

Esik az eső,
és újra ő szeretnék lenni,
de nem enged közelebb,
csak éppen annyira,
hogy rám tudjon hullani.

Esik az eső,
és én nem tudom megunni
azt, ahogy kellemesen
össze-vissza-szétáztat.
Szebben nem tudom leírni...

Esik az eső...
Hadd essen!
Hulljon, záporozzon!
Hevesen szakadjon!
Cseperegjen... szeressen.

Elmentem sétálni

Egy nap besötétedett

és a halk, a csendes

eső is eleredt, szemetelt. 

Akkor elmentem sétálni

és az Úristen is velem támadt jönni.

Mentünk, beszélgettünk.

Hallgattunk, figyeltük

ahogy az eső az úton kopog, 

ahogy a béka a fűbe bukott,

éreztük ahogy minden boldog.

Kutyául eláztunk kint, 

amíg néztük ahogy a szél int, 

s ahogy a lusta felhő, mint

parasztbácsi a földre köp

aztán meg kiabál, mennydörög.

Békés és boldog volt a szürke ég, 

figyelte és félte, ahogy Ura lent lép. 

A Megváltó pedig sétált mellettem, 

az én Jézusom, a kedvesem, 

az én földöntúli jegyesem.

Hazakísért, és a kapualjban

a Mindenhatótól én csókot kaptam

...édeset...lágyat...szerelmeset.

És az eső meg csak ömlött, úgy esett, 

mintha mindennapos lenne az eset.

Reggel aztán, az ébredés után

én énekeltem, és ő festett nekem:

felhőt, amely megbotlik sután, 

ahogy átfut a szélfútta fellegeken

... Jaj, hogy én mennyire szeretem!

Pár szösszenet

Kis kellemetes ház ez,

Pofás kis terasszal.

Csinos-édes kis szobák,

Benne mindenki tiszta, nemes.

Egy kicsi-szép házban

Édes-kedves baráti társaság.

-------------------------------------

Merengek rajtad,

Hogy írjak-e rólad,

De nincs már gondolat,

Ami leíródhat.

--------------------------------------

Random boldogságlöket

Elektromos zongora

Pár nóta/szösszenet

Szálló billentyűk és kotta

Boldog békeidők

Boldog békeidők vannak
míg máshol a Föld háborog.
Ingyen vizet, mindent annak,
ki nem is tesz, csak tántorog,
részeges a bortól,
a jólétben hempereg.
Belehal a boldogságba
és gyászolja a nagy tömeg.

Búcsuzó csend

Megmozdult a csend.
Lassan, komótosan ment,
Benézett a sarkon,
Majd tovább menetelt.

Madarak fülébe suttogott,
Virágokat ébresztett halkan.
Sétált, ment, baktatott . . .
Megállt egy kapualjban.

Szívott egy szál cigarettát
És ködfüstöt fújt a tájra.
Eltűnt, elfogyott lassan
A napfelkeltét csodálva.

Eltűnt, s helyén csepp neszek,
Csivitelő, csöppenő hangok serkentek . . .
Simán csurrant dércsepp a fűszálakon,
Csicsergő madarak csüngtek az ágakon.

Édes búcsúcsókot dobott
A Hajnal még a holt csönd után
. . . emlékét is feledtük
A zsibongó, forgalmas utcán.

Kávéházi pillanat

Egyedül ülve
Egy zsúfolt helyen,
Lehajtott fejjel figyelve,
Kihúzott háttal ülve.

Kezemben lapok,
Mert olvasni öröm.
Emberek jönnek, mennek...
Béke van itt, ami örök.

Kávé-, s teaillat
Árad szét a térben,
Jégkrém, sütemény, torta...
Belépsz: csengő szól a légben.

Mennyire szeretem, ahogy
Elbűvölnek személyek, ábrándok
Mennyire szeretek egyedül ülni
Itt, ahol sok ember megforog.
........................................................................................................

Sitting alone
In a crowded place
With my head bent down but
Straight back. Listening.

A book in my hands
It's such a pleasure to read.
People may come and go...
But there's peace here that's infinite.

Smell of coffee and tea
I taste cake I hear songs
And sweet ringing of  bells
When they’re opening the doors.

Oh how I love being enchanted
By people, and thoughts
How much I love being lonely
In these crowded spots.

Éji ábránd

Mikor a múlt sápadt arca

Egyenesen képembe bámul,

S jövőm lágy, édes hangja

Alig hallik még, oly távol,

A jelen viharos tengerén

Lényem pihenésre vágyik

Egy kis csendre, szigetre, partra

Szívem megnyugvást áhít.

Mikor a ma már elmúlt

De messze még a holnap

Hogy te, nap, el ne múlj

Az ágy, párna még várhat.

Mi kellemes, édes -mindenen túl-

Elmémbe végre beszivároghat.

Hogy elvegyen minden fájdalmat.

Egyedül ülök a szigetemen

Nézem a táncoló képzeletem.

A fák dalolnak neki néma nyelvükön

S millió bogár dobol ünnepünkön.

Mert az elme a valóságból elutazott

S így a képzelet láncaiból szabadult.

Pillangók röppennek fel a légbe

Szárnycsapkodásuk szele üde

Légáramlatot hoz erre, s vele

Illatokat, melyeket senki nem érzett

Még, csak ez a magányos elme.

A színek megelevenednek

Ahogy egyre jobban elragad

Sok varázslatos helyre

Pár hirtelen gondolat.

S a sok kusza talány között

Talán egyszer felötlött

Hogy való-e vagy sem.

Reggel talán tudom majd

Hogy merre vitt a gondolat.

Mi álom, mi ábránd, mi való, talán nem tudom meg sohasem.