Megrekesztett egy pillanat,
megállította a nappalom.
Elöntött a gond-áradat,
pedig még alig indult a hajnalom.
Az idegeim egyszer csak meghaltak,
felmondták teljesen a szolgálatot:
stressz lett úrrá, pánik, mindennél vadabb,
szinte testet öltött már, torz alakot.
Ittam a kávém, bámultam a szekrényt,
forgott a világ közben körülöttem,
a fejem fájt, a szívem hirtelen nem remélt,
csak felálltam, és már megszédültem.
Leültem, ettem, kavargott a világ.
A gyomrom is felfordult miközben
próbáltam enni -valamit tenni- de kihányt
mindent ez a beteg, elnyomott testem.
Feküdtem egy teljes napot, aludtam.
Feküdnék még akár egy életen át...
Nem mondom, hogy elegem van, meguntam,
de ezen az élet-dolgon úgy túllennék már.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése