hajnalban felkeltettél
hogy a napkeltét együtt várd velem
téli csodatájra vittél, fehér
ruhába burkoltál mindent nekem
veled-érted szól az énekem, zajlik életem
átfagyok, s kiolvasztod a szívem
lelkem húrjait pengeted
...olyan jó nekem...
az egeket befested nekem,
az ízeket megédesíted,
a hangokat ellágyítod
a szememben
örömkönny terem
lehunyom s élvezem
ahogy patakokban árad ki
túlcsordult szívem
olyan tiszta, szép
ez a mennyei szerelem
minden cseppjét
zuhatagnak érzem
ahogy az Isteni szeretet
átmos egészen
átitat teljesen
kitisztítja a sebeim
ápolja a lelkem
elárasztja az életem
a szívem egy elfeledett dallamát
játszod újra nekem
és tovább komponálod
mindenható zeneszerző vagy
és én csak ámulok
nem értem hogyan lehet,
hogy a mesterműved vagyok,
és mégis a képmásod,
a lényed egy apró lenyomata
egy törött váza,
egy megkopott festmény,
egy hamis zongora és a rajta játszott darab
mindenedből egy kicsi,
halovány piszkozat,
s mégis a mindened,
akiért hagytad,
hogy korbácsoljanak,
gúnyoljanak, köpdössenek,
megvessenek, keresztre feszítsenek
meghaltál értem,
és én nem,
nem értem,
minek...?

Hiszem hitetlenül, hogy szeretsz,
és szeretlek.
Elbűvöltél, nem rejtőzöm többet.
Akarom, minden nap, adj még, többet!
Holtomiglan, és örökké, az utam nem válik el tőled.
Ha adsz, ha elveszel, a szívem, szám áld téged.
A lelkem minden lélegzettel vár téged,
és nem tudok, nem is akarok élni nélküled!