ma egy kicsit ma úgy igazán nagyon megvetem a hazámat gyűlölöm a hont, az otthont

bár megverhetném

bár felborogathatnám az asztalait

bár megtéphetném

hogy ne magam emésszem miatta

mert azt mondja tehetetlen, mikor a passzivitása mögé bújik

mert azt mondja neki ez jár, mikor a sebei miatt másokat rúgdal

mert azt hiszi, mindenkinél jobb lehet, ha másokat sikerül lenyomni

mert fél és retteg és mindenkibe, aki közelít, belemar

mert nem szereti a gyógyírt, mert  attól gyengyének tűnik - hát ő köszöni jól van

mert nem kér a sebészből, mikor a törött lábán biceg a sírvást elnyomva - jól van!

mert nem segít annak aki szenved, akinek fájdalma van

mondván, hogy “nekem nagyobb bajom van” - hát nem jól van?

Ó esztelen, ó balga, ó szennyes, mocskos, rühes állatok!

Becéznélek, csitítanálak, gyógyítanálak, de nem hagytok!

Nem jöttök hozzám, futtok Putyinhoz, Kínába, odúba, Bárhová!!!

Veritek egymást, és a melleteket, ó milyen büszkék vagytok rá!

Fáj, és dühít, és nem tehetem zsebre

hogy mindenért mást és engem okoltok

Hogy Fideszre, Brüsszelre, Istenre, egymásra,

mindenkire egyre csak vádakat koholtok.

Csak magatokra nem

vigyázzatok, mert

A Jóisten az alázatosnak ad kegyelmet, és a büszkének ellenáll,

és ha nem tértek meg, lesz aki tanúként ellenetek kiáll,

a szomszéd, a gyerek, a boomer, az anyós

a zsidó, a cigány, a hajléktalan, az adós

a feleség, a szerető, a szajha

a strici, a buzi, az a hülyegyerek aki a tiktokon nyomja

mindenki akit lenéztek és megfosztotok az emberségétől

akinek a szívében folytonosan forog a szavaitokból csiszolt tőr

lándzsát kovácsol majd a kapáiból ellenetek

Magyarország, én ma tiszta szívből gyűlöllek!

Nem nézhetem, ahogy szenvedsz, ahogy tönkreteszed magad

nem burkolódzhatok édes, egyszerű közönybe, mikor a szívem megszakad,

Nem hagyhatom, nézhetem szótlanul, hát sírva, zokogva ordítok veled:

Térj meg, az Istenért, hát nem tudod, nem látod, nem érted?

Teljes szívemből, minden porcikámmal szeretlek!

Az életemet adom, leköpnek, ostoroznak érted,

kínoznak, kereszten ontják a véremet,

és te rúgsz belém még egyet, és azt mondod, nem kéred.

Meg tudom egyedül is oldani.

Hát tényleg nem látod,

hogy mennyi vér tapad a kezeidhez?

Nincs az a jó tett, ami ennyi bűnt neked elfedez.

Ingyen megkaphatnád,

de neked büszkeségből nem kell.

Miért Atyám,

meddig szenvedjem mindezt el?

egy gondolat bánt engemet 

ágyban, párnák közt halni meg

békén vesztegetni az életemet

mikor tömegeket nyomnak el 

gyilkolnak meg

aláznak porig

semmiznek ki

űznek a pokolig

egy gondolat bánt engem nagyon

hogy nehogy úgy ellepjen a vagyon

hogy már nem értem milyen mikor nincsen

hogy visszatartom mástól, mondván hogy elég nekem sincsen

egy gondolat bánt nagyon, 

őrlődöm rajta, nem hagy nyugodnom

a saját önzésem maga

minden nap egyre több van

hiába irtom

nincs semmi nyoma

ha Te nem húzol ki

én magamba fulladok

soha nem elég semmi

csak itt, ha Nálad maradok

Transzparenciát

 

Csodálatosak és félelmetesek

a te alkotásaid, Apa.

Te formáltad a csontjaink, értelmünk,

neked nem titok, mi miért került,

és hova. 

És miért pont úgy(.?)

Mint a gyémántot, csiszolsz, hogy ragyogjunk.

Megírtad a génjeink, összeszőtted testünk-lelkünk.

Ajándékba adtad, amíg adtad, az életünk,

másoknak, és nekünk.

Áldásnak teremtettünk.

Olyanná tettél, mint te magad,

bennünk rejtetted el a képmásodat,

de elhittük azt, amit ellenünk hazudtak,

hogy gyengék vagyunk és töredékesek,

és nem veled – hisz te rontottál el-

valami mással, majd mindenre képesek.

Mindenben az életet keressük, és nem találjuk meg.

Nem találjuk meg, csak benned az életet.

Téged keresünk, de

nem ismerjük fel/be.

Megformáltad, ezt az egyet,

ezt a drága gyermeket.

Örömmel adtad nekik,

akit tőled kértek.

Szeretettel formáltad,

hiszen csak a tied.

Példává építgetted,

hogy felnézhessenek rá,

de elhitették vele, 

hogy csak egy a sok közül,

de azért mégsem olyan, mint ők legbelül,

azt hazudták neki, hogy ő másmilyen,

mert féltek attól, hogy jobb, s mint ilyen

az ő bűnükre világítana rá.

A férfit nőiesnek hazudták,

a lányra kisfiús címkéket aggattak rá,

ahelyett, hogy gyöngédek lettek volna

ahelyett, hogy kiálltak volna magukért

ahelyett, hogy felelősséget vállaltak volna

ahelyett, hogy tettek volna az álmaikért

A passzivitás letépő örvényéből,

az agresszivitás bűzölgő szennyéből

másokat ítélünk -én és ti- el,

lenyomjuk, megfolytjuk, gúnyolódunk, ha kell,

mert féltjük a kicsi, az érzékeny egónkat.

És csodálkozuk, ha Józsi azt mondja

„Mostantól hívjatok Lorettának!”

Utolsó/első altató 

Megöljük a gyermekeinket,

Hogy a Marson találjunk életet,

De a háború istene mást nem ad

Csak teret a csendes holokausztnak.

Megöljük az unokáinkat

Megöljük a jövőnket

Megöljük az erőseket

Megöljük a gyengéket

Gyilolunk, mert bántottak

Gyilolunk, mert bántanának

Gyilolunk, mert félünk

Ölünk, mert nem remélünk

Nem adunk esélyt

Ha "nem illik a tervbe"

Nem adunk esélyt

Ha "talán(!) selejt lenne" 

Nem adunk esélyt 

az életre. 

Te céltévesztett világ!

Aphroditéhoz imádkozol, 

És közben Molochnak áldozol! 

Tombolsz, mint Dionüsszosz, 

A hedonista boristen, 

És megölöd, megfojtod

Ha méhedben gyermek terem. 

"Ez az én testem."

Nő! A méhed bölcső,

Nem sír! Nem temető!

Kőszívedtől lesz halott

A kincs, amit megkapott. 

Azt mondod, hogy erőszak szülte? 

Hát legyen erőszak az is, mi elvegye? 

Összetörnéd, széttépnéd a testet, 

Savval égetnéd az ártatlan életet?

...milyen lehet...

Letépni a kezeket, amelyek

Egy anyát ölelnének?

Szétszaggatni a lábakat,

Amik még sosem szaladhattak?

Szemeket kiégetni,

Hogy ne tudják a vilátot látni?

Összeroppantani egy elmét, koponyát, 

amiben megfogant volna egy jobb, új világ?

Mit mondasz akkor,

ha mégis feléled,

ha belenyomorodik,

hogy majdnem megölted?

Eldobod ha ÉL?

Ellököd, mert NEM KÉRTED?

Te kifordult világ! 

Miért nem szereted az életet?

Te önző világ, 

miért taposod a gyengéket?

Te rettegő világ!

Örülök, hogy anyu nem ölt meg.

-----------------------------------------------------

Last/first lullaby 

We're killing our children

To find life up on Mars,

But the god of war gives only

More room for this silent Holocaust.

We're killing our grandchildren and

We're killing our future,

The strong ones and with them

we're also killing the weaker.

We murder because of past harm

Or because we fear it in the future

We kill while not having hope

Out of dread we murder. 

No chance is there to give

if "it doesn't fit into plan". 

No chance is there to give

if "they may be handicapped". 

No chance is there to give

for life to be present. 

You misguided Earth! 

Aphrodite you pray to

But you give thanks to Moloch. 

You hedonistic soul, 

You dionysian fool, 

You murder and you choke

The gift, the child in your womb. 

"This is my body, my right is to choose"

Woman! Your womb is a cradle, and no, 

No cemetery or tomb, to be wept upon. 

Your stoned heart simply just kills

the treasure within: your kids. 

...ever wondered what it's like...

Tearing out the hands

That could hold onto a mother? 

Ripping apart the legs

So they couldn't run ever?  

Smashing a mind, a skull

That could've dreamed forever? 

And what do you say if

They still stay alive? 

If they born with that damage 

As evidence of your crime? 

Do you leave if they're ALIVE? 

Throw them avay and SAY GOODBYE? 

You world, the wrong side out! 

Why can't you simply cherish life? 

You world! The mean, the selfish one! 

Why do you tremple on the weaker one? 

You word! You! The one terrified. 

Dear mommy, thank you that I'm alive. 

Boldog békeidők

Boldog békeidők vannak
míg máshol a Föld háborog.
Ingyen vizet, mindent annak,
ki nem is tesz, csak tántorog,
részeges a bortól,
a jólétben hempereg.
Belehal a boldogságba
és gyászolja a nagy tömeg.

Szeretik a verseket. (?)

Azt mondják, szeretik a verseket:
Hát akkor leülök nektek és verselek.
Azt mondják nem tetszik a stílusom:
Tessék! Itt egy másik rigmusom.
Nem, nem jó! Nem stimmel, ahogy pattan!

                                                 ( o.o Hogy mivan?! )

Akkor nézd, itt van, megírtam dalban.

De mégis, hogy lehet erről Így írni?

Ódát zengek akkor. (Nyugiii...bírd ki...)

A hasonlatod nem jó! Kéne metafora!

Allegória még! Meg szinesztézia!

Így már tetszik. De mégis miről szól?

...arról, hogy egy költő duzzogva elvonul...

Hó, tiszta, feddhetetlen...

Hó, tiszta hó, ami
belepi a létet
elrejti az életet.

Valahogy mindent szépít
Elfed mély sebeket
A vágást, a hegeket

Puha takarót borít a tájra
Minden fára, virágra, fűszálra
A kutya biocsapdájára
Szemétre, mit szél fújt a járdára
A gravitáció lehúzza
ahogy ráhull a plakátra
Esik a padra, a hajléktalanra
Az úton a jeges kátyura

Hó, tiszta, feddhetetlen
Fehér, szent, elítélhetetlen
Tisztára mosol-e mindent
Vagy csupán titkokat rejtesz?

S ha jön a tavasz vajon mi leszel?
Titkoknak leszel kiszolgáltatója
Besúgó leszel az új évszaknak,
az álnokoknak leszel beárulója?

Leszel-e egyáltalán
        vagy csak belevegyülsz a sárba?
Leszel-e, ami a kemény talajt feloldja?
Leszel-e, aki az új virágokat táplálja?

Megóvsz-e minket, míg itt a Tél?
Vigyázol, míg szívünk a nyarat várja?
Betakarod-e a gyengét, védtelent?
Erőd leszel, vár? Börtön és zárka?

Tavaszt, Tavaszt már Ma!

Nem, csak...

Nem vagyunk reménytelenek, 

Csak időben elveszettek. 

Nem vagyunk kártékonyak, 

Csak nevelve megrontottak. 

Nem vagyunk lehetetlenek, 

Csak ellehetetlenítettek. 

Nem vagyunk otthonülők, 

Csak zárva van minden ajtó. 

Nem vagyunk lusta disznók, 

Csak életcéltudatlanok.

Nem vagyunk felnőttek, 

Csak nagyra nőtt gyerekek. 

Nem vagyunk aggastyánok,

Csak túl rég óta fiatalok. 

Nem vagyunk kisgyerekek,

Csak tapasztalatlanok.

Nem vagyunk gyáva nyulak,

Csak túl sok itt az ember .

Nem vagyunk parasztok,

Csak belénk kötött a némber!

Nem vagyunk mi részegek,

Csak ittunk pár pohárral! 

Nem vagyunk bolondok,

Csak nem értjük, mit szájalnak!

Nem vagyunk hasznos sem, 

Csak... kifogásunk ezer van. 

Nem változunk soha sem, 

Csak visz tova az áramlat.