Csodálkoznak, hogy nem beszélek veled,
nem baj, nem éppen nyílt titok,
hogy annyit ártottál nekem,
hogy már senkiben nem bízok.
Nem bízom a barátokban, nem a szüleimben,
nem bízom a férjemben, a testvéreimben,
nem bízom a szomszédban, a járókelőkben,
nem bízom magamban
és nem bízom az Istenben.
Csodálkoznak, hogy nem beszélek veled,
nem baj, nem éppen emiatt fogok,
megkeserítetted az életem, magyarázkodni
ezért senkinek nem fogok.
Betörtél az életembe és feldúltad a házat,
én csendesen kisétáltam, és rádcsuktam a zárat.
Csak ez az egy dolog fáj,
és el nem engedhetem,
hogy nap mint nap miattad
kétkedek mindenkiben.
Kétkedek a barátokban, és a szüleimben,
kétkedek a férjemben, a testvéreimben,
kétkedek a szomszédban, a járókelőkben,
kétkedek magamban
és kétkedek Istenben.
Újra és újra, minden nap apránként érem csak el,
hogy ma is, még ma is, még egy kicsit hinni kell,
mindezek miatt, és pont minden ellenére,
hozzád fohászkodom Uram, ne vess el végleg érte,
hogy nem tudok, s ha tudok,
akkor sem tudok hinni
csak a mélység
a barátom és
nem megy tovább futni
