Valamikor régen
kert voltam Édenben,
tündérszép nő,
a kedves,
az egyetlenegy,
a gyönyörű.
Hercegnő voltam talán, vagy nimfa,
madarak szárnyai, vagy fák ága?
Már nem tudom.
Elfelejtődött, át ezer és ezer
vérben úszó alkonyon.
Kecses léptekkel jártam
és belé botlottam,
és ő hazug módon elfordított Tőled,
hittem neki, s mi lett? Hogy már félek.
Mindig szerettél,
édesen becéztél,
nyitva volt előtted a lelkem...
ő átvert...és elvettem tőled a hitem.
Te voltál mindig a váram, a védelem...
miért hagytalak el? Nem értem.
Egyedül voltam
és féltem.
Lépteim tétovák lettek,
és elhervadt minden virágom,
rám küldte a gyújtogatókat,
és vadászok dúlták fel minden bokrom.
Könnyezve szültem meg minden hajnalon
egy új gyermeket...add, hogy őt ne érje fájdalom!
Letépték ágaim,
lecsupaszítottak,
eltörték szárnyaim,
ketrecbe zártak.
Nevettek rajtam,
s te hagytad?!
"Kedves, miért hagytál el?"
Könnyeket láttam
az arcodon folyni le...
hogy nekem ne fájjon már semmi,
te az életed adtad cserébe.
Meghaltál
és a szívem szakadt bele,
hogy szerettél,
de én nem hittem el elsőre,
és te mégis, mégis, 
így is harcoltál értem,
hogy én elárultalak,
s az arcodba köptem.

Erdő vagyok messze,
ne keress, mert
nem leled helyem.
Tündérszép nő vagyok,
gyönyörű,
az egyetlen.
Meghalt értem,
feltámadt,
és felkarolt a kedvesem.
Lecsókolta szemeimről 
minden könnyem.
A lelkembe' élő víz
patakja csörgedez,
a fák virágba borultak,
a hajam lengedez,
lágy szellő fúj,
és én a vízben táncolok.
Újra szép, újra szent,
újra szabad vagyok.

Megmentett, újjá tett,
meggyógyított.
Szaladok, szárnyalok...
vele táncolok.

Az Ő szent helye

Rólad szólnak a legtisztább bűnös soraim
és téged illettek a legszebben ezek a botladozó szavak,
mert ahol rád gondolok, ott van Isten is...
vigyáztam, hogy sose egyedül lássalak, magadban,

hanem együtt azzal, aki(v)é lettél.
Ott voltam, mikor eltemettettél és újjáéledtél;
bűnösen látlak, mégis szentnek tartalak;
szeretlek azért, és annak ellenére, aki vagy.

Törötten csillogó kristály
minden betű, amit rólad leírok,
rólad szólnak a legszebb álmok,
amiket Istentől megkapok.

Félek mindazt elmondani neked,
hogy mégis mennyi érzést mozgatsz meg,
mint testvér, pásztor, tanítvány és hű barát.
Nézlek és látom melletted-rajtad-benned Isten mosolyát.

Nincs ember, akit nálad jobban tisztelek,
általad tanít Jézus, hogy másokkal milyen legyek,
és nem értem, hogyan kaptam ekkora kegyelmet,
hogy itt vagy, hogy megismerhettelek.

Minden vagy, amit sohasem akartam,
minden, amit elutasítottam,
minden, amitől féltem...
megáldva, átmosva, a legtisztább kegyelemben.

Felfoghatatlan
és érthetetlen,
ahogy fáklyaként
ragyogsz az életemben.

Mint egy testvér, úgy védesz,
mint egy atya, úgy tanácsolsz,
igaz barátként, hűen...
ismersz, és nem vádolsz.

Tisztán és szentül
áldhatom az Urat veled;
harcolsz imában velem, értem;
szórod rám az Isteni szeretetet.

Mindig, végtelenül
hálás leszek érted.
Miattad sírom a legtisztább
örömkönnyeket.

*

Olyan hévvel ég
benned Isten tüze,

a sarumat leoldom,
ez az Ő szent helye.

*