egész életemben arra vártam
mikor adhatom fel magam
valakiért
meg sem találtam
magam
nem is kerestem
reméltem hogy elveszem
egyszer valakiben
el akartam ereszteni magam
valami szent nirvánában
nem is akartam tudni ki vagyok
vagy egyáltalán azt sem, hogy
vagyok
létezem
és nem kértem
és nem akartam tudni mi ebben
a megkeresendő értelem
mert nem éreztem
hogy a szenvedésben
lenne értelem
aztán megfogták a kezem
lassan kihúztak a fényre
a reszkető kislányt
lépésről lépésre
aztán lépkedtek velem
lassan ahogy én mentem
én
és csodálták
minden lassú léptem
mindent ami én voltam
és mi nem másokért lettem
ahogy mosolyogtam
aztán elestem
és felemeltek
és mentem
némán meneteltem
futottam
orra estem
segítettek mindig
és szaladtak velem
adtak egy ecsetet
és én festettem
zenéltek és én
táncra perdültem
adtak egy könyvet
és órákra elvesztem
adtak egy tollat
és a papíron repültem
és nem hagyták, hogy újra bánthasson a szégyen
mert reméltem, hogy soha senki nem látja a lényem
de ők látták bennem
hogy milyen szép
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése