( megyek előre...)

 megyek előre
lassan ezen az úton

kanyarog, fel-le jár,
s hogy hová visz, nem tudom

néha valaki
elkísér egy darabon

örülök ha jössz, de ha nem is,
Isten áldjon vastagon

Ent-asszony

Tavasz volt
és én megnyíltam, éltem,
bár a Tél után
egész kicsit még féltem,
rügybe borultam, majd
kinyílt rajtam sok virág.
Némelyeket vihar vert el,
párat letépett a gyermeki vágy,
hogy a szépet vigyék,
valakinek adják.
Az élet ilyen...
és haladt tovább.

Nyár volt már
mikor a virágok lehulltak.
Helyükre lassan, óvatosan dagadtak,
nőttek a zöld gyümölcskezdemények.
Párat megkóstoltak,
de rájöttek: nem ért meg,
eldobták, mentek tova,
s Őszbe fordult az élet...
ment, ment,
de hova?

Megérett, amit hagytak, a maradék:
leszedték, be- meg kifőzték
...egészen elfáradtam.
Vártam egyedül, narancs-ruhámban,
hogy végre elszenderedjek.
Ágaiddal ölelj,
míg köréd kulcsolom gyökereimet...

A Tél: takaró, puha, tiszta hó.
Alatta: tartom a szíved.
Érzem, hogy dobban, s ahogy nézel,
szavak nélkül mondja "szeretlek".

(Meglebbenő csipkefüggöny...)

Meglebbenő csipkefüggöny,
s hajnali aranyárnyak.
Tétován odaköszön
a tél a didergő nyárnak.

Vörösen, izzón ég el az ősz...
nem várja már, hogy más legyen.
Búcsúcsókot visz a szellő.
Egy kötéltáncos megbillen,

s te odaérsz, épp időben.
Mintha a nappalt ölelné át az éjszaka,
átkarolná szerelmesen...
...miért nézel ilyen erősen?