Tótükör - [rɪˈflektɪŋ aɪ]

Tótükör

Törött a tükör, az én egyetlenem,
melyben valómat tökélynek vélhetem.
Szemében minden, mi hibám eltörpül,
hazudik, de szívem hálás legbelül,
azért mit elrejt e pompás tört-tükör.
Repedt varázstó, éles hullámaid
úszni hívnak, e tengerszem aljáig.
Széleken vág de felszíne oly sima…
Bár enyém ő, nézd, lelkét is láttatja:
Vágyait, álmait és ábrándjait
Tiszta szívének „Hiányzol!” szavait
E tört lélektükör, varázstó, ez mind
csak a szemed, többet rejtesz ennél itt,
mi lopott el mégis?...e két bűvös kincs.

[rɪˈflektɪŋ aɪ]

This broken mirror is my one and only
Through it I appear as a perfect lady.
In his eyes, all of my mistakes are minor
It is a lie but still I am thankful for
All it ignores, this faultlessly cracked mirror.
The flawed wonder-lake and waves of sharp pieces
Make me want to dive in to this pool's deepests.
The edges may cut but the surface is smooth…
Although it's mine it reflects his inner soul:
Wonders, dreams, mistakes and the desires too,
His pure heart when he says "How I missed you!".
This cracked soul-mirror, wonder-lake, this thing:
It is just your eye, you have much more than this
But still, your deep eyes: I was captured by these.

Kristályszonett - Chrystal sonnet

Kristályszonett

Nem köszön nekem, mikor találkozunk.
Nem köszön nekem csak néz, s továbbvonul.
Nem megy el, mindig a közelben marad,
Fák mögül néz, s kerti ösvényen halad.
Mindig lassan lép felém, elvesz egyet
A kincseim közül, egy kristálylelket.
Nem marad utána, csak üvöltő csend,
Éles gyertyafény, mely homályban dereng,
Sikoltó suttogás, sötét ragyogás,
Elmúló varázs, és önmarcangolás,
Egyszerű temetés, megemlékezés
Sima, éles kés, és sötét felejtés,
Emlék sírása, seb felszaggatása, 
Csendje a holtnak, kristály ragyogása.

Chrystal sonnet

He does not greet me any time when we meet.
He just watches me, and keeps marching on.
Lurking behind trees, my garden path, he walks,
He does not go away, he just stays close.
He always comes slowly and takes one of my
Crystal souls, one of the treasures that are mine.
He leaves behind only, silence that's roaring 
Sharp candle gleam and flicker that is looming.
Screaming whispers and also dark glowing,
Mauling my soul, while the magic is passing
Simple funeral, remembering lost things.
Dark oblivion too, and smooth, sharp knives,
Crying out memories and tearing up wounds,
Through dead silence, crystal brilliance shines.