mi zajlik épp itt bennem:
min agyalok, mi bánt nagyon.
Ilyen versterápiás az életem...
Leírtam, kiírtam...
és bent hagytam a fiókban.
Rájöttem, hogy ha el nem rejtem,
talán sebet ütne a szíveden.
Miért? Mert az érzelem csalóka,
és igen,lehet, hogy van oka,
de elszáll, elillan, ellibben,
minden nap más van a helyében.
Miért akarjak egy múló szeszélynek
dicshimnuszt zengeni,
vagy miért akarnám az időmet, a könnyemet,
újra ilyenekre áldozni?
Hiszen dönthetek,
hiszen hálás is lehetek!
Lehetnék hálás
minden rejtve kapott mosolyért,
örülhetnék, milyen áldás,
ez a furcsa-kellemes reménykedés.
Lehetek hálás, azért amit Isten ad,
hogy van, adatott szabad akarat,
és dönthetek úgy, hogy boldog leszek,
akárkivel, akár épp veled...
De én inkább látványosan szenvedek...
kinek jó ez? S minek?!
Miért ne lehetnék újra gyerek,
aki boldogan táncolva, felhőtlenül nevet?
Miért szenvednék azon,
hogy kiért égjen a szívem el,
mikor meghalt értem az Isten, hogy
szabadon éljek, tele örömmel?
Jajj, miért ilyen lassan növök fel?
Miért most kellett legyek tinédzser?!
Megkéstem kicsit, nézzétek el...
...ha nem, hát így jártatok! * Anna jobbra el*
Ki táncol ott, a víz közepén,
ahol olyan sekély a patakmeder?
Ki nézi a partról, a barkaágak alól,
...s csatlakozni vajon majd mikor mer?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése