Nem tagadom

Nem tagadom
Hogy elragadott
A hév
A szív
Az érzelem

Mentem balgatagon
Míg egy szakadékon
Vakon
Bután
Leestem

Nem hallottak
Nem láthattak
Sötét
Hideg
Sajog minden tagom

De kimászok akkor is
Ha addig élek is
Ha fáj
Ha nem
Csakazértis

Elmentem sétálni

Egy nap besötétedett

és a halk, a csendes

eső is eleredt, szemetelt. 

Akkor elmentem sétálni

és az Úristen is velem támadt jönni.

Mentünk, beszélgettünk.

Hallgattunk, figyeltük

ahogy az eső az úton kopog, 

ahogy a béka a fűbe bukott,

éreztük ahogy minden boldog.

Kutyául eláztunk kint, 

amíg néztük ahogy a szél int, 

s ahogy a lusta felhő, mint

parasztbácsi a földre köp

aztán meg kiabál, mennydörög.

Békés és boldog volt a szürke ég, 

figyelte és félte, ahogy Ura lent lép. 

A Megváltó pedig sétált mellettem, 

az én Jézusom, a kedvesem, 

az én földöntúli jegyesem.

Hazakísért, és a kapualjban

a Mindenhatótól én csókot kaptam

...édeset...lágyat...szerelmeset.

És az eső meg csak ömlött, úgy esett, 

mintha mindennapos lenne az eset.

Reggel aztán, az ébredés után

én énekeltem, és ő festett nekem:

felhőt, amely megbotlik sután, 

ahogy átfut a szélfútta fellegeken

... Jaj, hogy én mennyire szeretem!

Boldog békés kesergés
eszetlen elmélkedés
izgatott unalom
te ez vagy aranyom.

De csak nekem
Aki a rímeket keverem
Balgatagon és ingatagon
szerelmes alapokon

Boldog távolság ez,
vagy bús közelséged?
A szívem balga tag
Az eszem meg hallgatag