Jaj, hagyd,
hagyd,
hagyd a szívemet!
Nem érdemes,
törött és vág,
kemény és beteg.
Inkább az eszem adnám oda,
sok van, használhatod jóra,
kutathatsz, építhetsz, alkothatsz,
mondd, miért, nem ez kell neked?
Jaj, hagyd,
hagyd,
hagyd a szívemet!
Nem őszinte,
nem vágyik rád,
halott és hideg.
Inkább a kezem adnám oda,
tenne érted, szorgosan dolgozna,
sokaknál gyorsabban haladna.
Mondd, miért nem ez kell neked?
Jaj, hagyd,
hagyd,
hagyd a szívemet!
Nem keres,
nem talál,
elveszett.
Inkább a lábam adom oda,
járjon, menjen az útra,
ami hozzád vezet, s te vagy.
Mondd! Miért nem? Ez kell neked?!
Jaj, hagyd!
Hagyd!
Hagyd a szívemet,
nem kell senkinek,
nekem se már,
miért kellene neked?
Inkább mindenem adom oda,
csak ne nézz erre a szégyenfoltra!
Itt lüktet a mellkasomban,
s vért vetve könnyet arat.
Jaj! Hagyd!
Hagyd,
hagyd a szívemet...
...szégyennel telt,
tépi a magány
és elkeseredett.
Inkább csak darabonként adom oda.
Egyet-egyet, s nézem, ahogyan
szereted összerakja, ragasztja,
s lassan a remény megpuhítja,
ahogy újjáépíted a hitem benned.
Vedd, vedd,
vedd a szívemet!
Vidd az egészet.
Tedd össze,
tedd újjá,
tisztítsd meg!
Vedd, vedd,
vedd a lelkemet!
Így, az egészet.
Rombolj le,
tégy újjá,
hogy szeressek.
Mit ér az ég,
ha nincs rajta szín,
s a szív mit ér,
ha nincs benne szeretet?
