Hálaének (első)

Hadd zengjek hálát neked
minden nap azért, hogy létezhetek.
Én Benned, s Te bennem:
egy kis darabnyi végtelen.

Ma csak azért vagyok hálás
-én, a mentális beteg-,
hogy ennnyi őrült érzés közt
még nem őrültem meg.

Sőt! Megörültem,
most, mikor alig lehet,
csak mert rád emeltem
a tekintetemet.

Harcolsz helyettem, értem,
pedig nem érdemlem meg.
...
Hadd dícsérjelek!

tetszik a létezésed ténye...
alanya, tárgya,
hogy Isten idetett téged erre a világra,
mert szeretni akart téged

megalkotott és a földre rakott
megmentett és nem kért, csak hitet
abban, hogy ő tényleg miattad halt meg,
hogy otthagyott mindent teérted

Ő a szeretet
s én, csak valami hálátlan daganat
nem tudlak szeretni, és nem is akarlak
csakis engem, és általad magamat

de még magamat sem, ezt a hústestet
ha édesgetem, nem elégedek meg,
ha sanyargatom sem leszek szentebb
pszichoszomatikus tünetek

szeretne, engem is, a földönragadtat
igen, minden erre mutat
...de annyival könnyebb lázadni,
és mindenért hibáztatni, mint egy tini

de este, mikor csak Őt kerestem

átölent csendesen az Isten

és én csak sírtam, hogy milyen jó nagyon

mennyire szeret akkor is, ha nem hagyom

eszembe juttatta minden megoldott gondomat

s a világon -amit teremtett- a legcsodásabb doldokat

az embereket, akikért hálás lehetek

és nem értettem miért, de utoljára pont téged

örömkönnyek közt

adtam hálát teérted

és nem tudom miért

szeret ő belőlem téged

Előle futottam;
hozzá láncolódtam;
vele kergetőztem;
őrá felnéztem.

Érte hálát adtam...

Magam maradtam?
Megmaradtam,
jól, veled...
Jó Veled.

Festettem róla egy képet...

Elvetted a festéket,
és halkan dúdolni kezdtél nekem,
egy boldog, nevetős, békés dallamot,
a képem meg szétkented, pimasz csel volt,

és annyira haragudtam érte!

Hozzádvágtam az ecsetet, a vásznat,
te meg elhajoltál előle,
mint egy gyerek, a legjobb csíny után
pimasz vigyorral karöltve.

Miattad festettem, és te tetted tönkre!

Aztán rájöttem, hogy igazad van...
...mert a képem túl szerény volt,
beértem volna pár szép vonallal,
és megvontam a szívemtől: az álmot....

Pedig annyira szereted, ha álmodok!

Gubbasztottam a térdemen, megtörtem,
s te átöleltél és dúdoltál nekem tovább.
Besétált az álmom az ajtón,
Istenem, hogyan tovább...?

Őt már nem tudom keret közé tenni.

Segíts, hogy merjek álmodni,
hogy engedjem magam remélni,
hogy merjek táncolni,szabadon szeretni,
hogy hálával tudjak neked új dalt zengeni!

Segíts élni!