megyek előre
lassan ezen az úton
kanyarog, fel-le jár,
s hogy hová visz, nem tudom
néha valaki
elkísér egy darabon
örülök ha jössz, de ha nem is,
Isten áldjon vastagon
( megyek előre...)
Ent-asszony
Tavasz volt
és én megnyíltam, éltem,
bár a Tél után
egész kicsit még féltem,
rügybe borultam, majd
kinyílt rajtam sok virág.
Némelyeket vihar vert el,
párat letépett a gyermeki vágy,
hogy a szépet vigyék,
valakinek adják.
Az élet ilyen...
és haladt tovább.
Nyár volt már
mikor a virágok lehulltak.
Helyükre lassan, óvatosan dagadtak,
nőttek a zöld gyümölcskezdemények.
Párat megkóstoltak,
de rájöttek: nem ért meg,
eldobták, mentek tova,
s Őszbe fordult az élet...
ment, ment,
de hova?
Megérett, amit hagytak, a maradék:
leszedték, be- meg kifőzték
...egészen elfáradtam.
Vártam egyedül, narancs-ruhámban,
hogy végre elszenderedjek.
Ágaiddal ölelj,
míg köréd kulcsolom gyökereimet...
A Tél: takaró, puha, tiszta hó.
Alatta: tartom a szíved.
Érzem, hogy dobban, s ahogy nézel,
szavak nélkül mondja "szeretlek".
(Meglebbenő csipkefüggöny...)
Meglebbenő csipkefüggöny,
s hajnali aranyárnyak.
Tétován odaköszön
a tél a didergő nyárnak.
Vörösen, izzón ég el az ősz...
nem várja már, hogy más legyen.
Búcsúcsókot visz a szellő.
Egy kötéltáncos megbillen,
s te odaérsz, épp időben.
Mintha a nappalt ölelné át az éjszaka,
átkarolná szerelmesen...
...miért nézel ilyen erősen?
(Jaj,hagyd...)
Jaj, hagyd,
hagyd,
hagyd a szívemet!
Nem érdemes,
törött és vág,
kemény és beteg.
Inkább az eszem adnám oda,
sok van, használhatod jóra,
kutathatsz, építhetsz, alkothatsz,
mondd, miért, nem ez kell neked?
Jaj, hagyd,
hagyd,
hagyd a szívemet!
Nem őszinte,
nem vágyik rád,
halott és hideg.
Inkább a kezem adnám oda,
tenne érted, szorgosan dolgozna,
sokaknál gyorsabban haladna.
Mondd, miért nem ez kell neked?
Jaj, hagyd,
hagyd,
hagyd a szívemet!
Nem keres,
nem talál,
elveszett.
Inkább a lábam adom oda,
járjon, menjen az útra,
ami hozzád vezet, s te vagy.
Mondd! Miért nem? Ez kell neked?!
Jaj, hagyd!
Hagyd!
Hagyd a szívemet,
nem kell senkinek,
nekem se már,
miért kellene neked?
Inkább mindenem adom oda,
csak ne nézz erre a szégyenfoltra!
Itt lüktet a mellkasomban,
s vért vetve könnyet arat.
Jaj! Hagyd!
Hagyd,
hagyd a szívemet...
...szégyennel telt,
tépi a magány
és elkeseredett.
Inkább csak darabonként adom oda.
Egyet-egyet, s nézem, ahogyan
szereted összerakja, ragasztja,
s lassan a remény megpuhítja,
ahogy újjáépíted a hitem benned.
Vedd, vedd,
vedd a szívemet!
Vidd az egészet.
Tedd össze,
tedd újjá,
tisztítsd meg!
Vedd, vedd,
vedd a lelkemet!
Így, az egészet.
Rombolj le,
tégy újjá,
hogy szeressek.
Mit ér az ég,
ha nincs rajta szín,
s a szív mit ér,
ha nincs benne szeretet?
Lágyan szemerkélő
éjjeli eső vagy,
olyan vagy, mint
ahogy narancsosan
ébred a nap
sugara,
felhőkön táncolva,
végigsimítva minden virágon,
levélen, ágon,
a rajta szunnyadó
kismadáron.
Úgy köszönsz mindig,
mint
a hajnali fény,
tapintatosan ébresztesz, hogy én
sose lehessek dühös rád,
s dalolsz,
ahogy madárcsicsergéstől zeng az ág,
s én mordulok még egy utolsót:
Hagyj még, olyan jót aludtunk!
éjjeli eső vagy,
olyan vagy, mint
ahogy narancsosan
ébred a nap
sugara,
felhőkön táncolva,
végigsimítva minden virágon,
levélen, ágon,
a rajta szunnyadó
kismadáron.
Úgy köszönsz mindig,
mint
a hajnali fény,
tapintatosan ébresztesz, hogy én
sose lehessek dühös rád,
s dalolsz,
ahogy madárcsicsergéstől zeng az ág,
s én mordulok még egy utolsót:
Hagyj még, olyan jót aludtunk!
Megcirógatod a bőröm,
lágyan, mint hűs szellő,
megnyugtatod a lelkemet,
mint egy körülölelő erdő,
szeretnék néha elveszni benned...
...de csak, ha engeded.
lágyan, mint hűs szellő,
megnyugtatod a lelkemet,
mint egy körülölelő erdő,
szeretnék néha elveszni benned...
...de csak, ha engeded.
...senki más...
Hadd ismerjelek
újra és újra meg!
Vonz amit láttam eddig
és amit még nem tudtam meg.
Minden nap, újra és újra
más vagy, ugyanannyira
meglepő, bejósolhatatlan...
elveszek ebben a párhuzamban.
Miért mutatod meg magad
ezekben a törékeny emberi valókban?
Miért van, hogy minden szív
miattad, tőled dobban?
Miért akarod, hogy a lelkem
ennyire megnyíljon neked?
Lakj az elmémben, legyen
a szívem a tied!
Némán a térdemen
a könnyeimmel küszködöm,
mert minden amit adsz jó,
minden fájdalom és öröm.
Lassan csendesen hódítasz
minden nap újra és újra meg,
lecsókolod arcomról,
a kétely szülte könnyeket.
Békével töltöd meg a fáradt szívemet,
engeded hogy sírjon, s addig öleled,
ringatod, dúdolsz, míg lassú táncba kezd veled...
Nem szeretheti senki más így a lelkemet,
mégis mások szavain át
szeretgeted meg.
Mások szavain át áldasz,
mások karjaival ölelsz meg.
újra és újra meg!
Vonz amit láttam eddig
és amit még nem tudtam meg.
Minden nap, újra és újra
más vagy, ugyanannyira
meglepő, bejósolhatatlan...
elveszek ebben a párhuzamban.
Miért mutatod meg magad
ezekben a törékeny emberi valókban?
Miért van, hogy minden szív
miattad, tőled dobban?
Miért akarod, hogy a lelkem
ennyire megnyíljon neked?
Lakj az elmémben, legyen
a szívem a tied!
Némán a térdemen
a könnyeimmel küszködöm,
mert minden amit adsz jó,
minden fájdalom és öröm.
Lassan csendesen hódítasz
minden nap újra és újra meg,
lecsókolod arcomról,
a kétely szülte könnyeket.
Békével töltöd meg a fáradt szívemet,
engeded hogy sírjon, s addig öleled,
ringatod, dúdolsz, míg lassú táncba kezd veled...
Nem szeretheti senki más így a lelkemet,
mégis mások szavain át
szeretgeted meg.
Mások szavain át áldasz,
mások karjaival ölelsz meg.
Pihenek
Szeretem, szeretem,
szeretem őt is,
a szívem dobban, pattan,
fut ide is, oda is,
a pillantásom jobbra-balra jár,
míg elfáradva megáll,
s a szemeim lehunyom.
A fárasztó arcok közt,
te vagy a nyugalom,
tiéd a halk hang, ami súgja, hogy várjak,
mert jobbat tartogatsz, mint amit a szemeim látnak.
Veled nyugton ülhetek...
Te épp harcolsz értem,
és én éppen pihenek.
szeretem őt is,
a szívem dobban, pattan,
fut ide is, oda is,
a pillantásom jobbra-balra jár,
míg elfáradva megáll,
s a szemeim lehunyom.
A fárasztó arcok közt,
te vagy a nyugalom,
tiéd a halk hang, ami súgja, hogy várjak,
mert jobbat tartogatsz, mint amit a szemeim látnak.
Veled nyugton ülhetek...
Te épp harcolsz értem,
és én éppen pihenek.
My heart is a garden:
Both enclosed and open.
With a treehouse and a fountain,
Shadows, and light comin' in.
No, I wouldn't let nobody in,
But cats and birds:
They ain't carin',
They just keep on come-n'-goin'.
They chirp and they fly,
Take a nap, meow,
Makin' this lil' place
More bright and alive...
But the gate is closed.
There, you can't come in.
That treehouse is just mine to chill in,
And no, you can't touch my dear fountain!
Someone before you
Hit it, while breaking in...
It is cracked still,
Needs some more fixing... n'
I'm not gonna let you touch my roses!
Their white and red beauty hides the bruises
I still have from falling once way too hard...
I have to protect, my garden-heart!
Or, do I?
I ask myself as I see birds fly by...
You seem to be one of them - don't know how or why -
I just thank God every day that you make me smile.
Mert úgy szeretsz
Én nem vagyok Ruth
és te sem vagy Boáz,
de valahogy úgy tisztellek
és féltő szíved rám
éppen úgy vigyáz.
Te nem vagy Hóseás
és én nem vagyok Gómer,
de újra, s újra meghódítasz,
ha elmegyek te vagy csak, ki visszavesz,
mert úgy szeretsz.
Sára vagyok, nem Ábrahámé,
de mégis miatta áldasz meg.
Anna vagyok, nem Fánuel lánya,
de mégis megláthattalak téged.
Hálával énekelhetek.
Nem vagyok Szulamit, de sarut adsz lábamra,
melyben -mint fejedelmi lány- perdülhetek.
Nem vagy Salamon, de szavaid mindig
megdobogtatják a szívemet.
Őszintén szerethetek.
Mint aki megtalálta szíve boldogságát,
előtted olyan lehetek.
Átvezettél a pusztán és végre
az ígéret földjére léphetek.
Veled.
és te sem vagy Boáz,
de valahogy úgy tisztellek
és féltő szíved rám
éppen úgy vigyáz.
Te nem vagy Hóseás
és én nem vagyok Gómer,
de újra, s újra meghódítasz,
ha elmegyek te vagy csak, ki visszavesz,
mert úgy szeretsz.
Sára vagyok, nem Ábrahámé,
de mégis miatta áldasz meg.
Anna vagyok, nem Fánuel lánya,
de mégis megláthattalak téged.
Hálával énekelhetek.
Nem vagyok Szulamit, de sarut adsz lábamra,
melyben -mint fejedelmi lány- perdülhetek.
Nem vagy Salamon, de szavaid mindig
megdobogtatják a szívemet.
Őszintén szerethetek.
Mint aki megtalálta szíve boldogságát,
előtted olyan lehetek.
Átvezettél a pusztán és végre
az ígéret földjére léphetek.
Veled.
Veled
Azt hittem sok vagyok
s elrejtettem sok gondolatot,
mint a csonkítás, olyan volt,
nem érte meg.
De te meggyógyítottad a sebeimet.
Azt hittem kevés van bennem,
és küzdöttem, hogy jobb legyek,
míg összeroskadtam, térdeltem,
összetörten.
De te azt mondtad gyönyörű a lelkem.
Azt hittem rabként kell szolgáljak,
hogy kegyelemből jusson nekem pár falat.
De te letörted kezeimről a láncokat.
Azt hittem, állnom kell szépen, csöndben,
hallgatnom mit mond a sok bölcs körülöttem.
De te odajöttél, s táncra perdültél velem.
Megmentőt akartam, s te megmentettél,
társat az útra, mikor már lépkedtél velem.
Hű szerelmest, mikor te soha el nem mentél!
Valakit, aki harcol értem...
Vak voltam, s te nyitottad meg a szemem,
béna, s te talpra állítottál,
süket, s a te hangod hallottam, énekeltél nekem,
néma, s most rólad zenghet a szám, az énekem!
Addig küzdesz, míg szereteted a szívembe talál,
addig hódítasz, míg a lélegzetem el nem áll.
Festessz nekem az égre,
s az éj közepén nekem szerenádozol,
mert jó vagy, jó és kedves,
mindig csak adsz nekem magadból.
Hogy mondhatnám rólad, hogy te bármit elveszel,
mikor a hiányokban is, csak téged fedezlek fel?!
Mikor az űrt, amit hagynak, a te szereteted tölti meg,
a vigasztaló karod, a velem síró szemed,
mert te is tudod jól, milyen fájdalmasan szenvedek.
Ha tudok menni, vezetsz,
s ha nem, felemelsz, s visz kezed.
Olyan jó vagy hozzám,
és erről annyiszor megfeledkezek...
de te örömet adsz miden nap mégis,
békével töltöd be az életemet.
Lágy szellővel simogatsz,
és a hűs patak vizével,
minden ölelésben ott vagy,
minden csók édes ízével
tehozzád kerülök közelebb,
te lágyítod a szívemet,
te írsz a tenyerembe törődést,
te öntesz az ajkamra szerelmet.
A te szereteted őrzi féltőn minden léptemet.
Lágy hangon terelgetsz,
s én megyek, mert
jó veled.
s elrejtettem sok gondolatot,
mint a csonkítás, olyan volt,
nem érte meg.
De te meggyógyítottad a sebeimet.
Azt hittem kevés van bennem,
és küzdöttem, hogy jobb legyek,
míg összeroskadtam, térdeltem,
összetörten.
De te azt mondtad gyönyörű a lelkem.
Azt hittem rabként kell szolgáljak,
hogy kegyelemből jusson nekem pár falat.
De te letörted kezeimről a láncokat.
Azt hittem, állnom kell szépen, csöndben,
hallgatnom mit mond a sok bölcs körülöttem.
De te odajöttél, s táncra perdültél velem.
Megmentőt akartam, s te megmentettél,
társat az útra, mikor már lépkedtél velem.
Hű szerelmest, mikor te soha el nem mentél!
Valakit, aki harcol értem...
Vak voltam, s te nyitottad meg a szemem,
béna, s te talpra állítottál,
süket, s a te hangod hallottam, énekeltél nekem,
néma, s most rólad zenghet a szám, az énekem!
Addig küzdesz, míg szereteted a szívembe talál,
addig hódítasz, míg a lélegzetem el nem áll.
Festessz nekem az égre,
s az éj közepén nekem szerenádozol,
mert jó vagy, jó és kedves,
mindig csak adsz nekem magadból.
Hogy mondhatnám rólad, hogy te bármit elveszel,
mikor a hiányokban is, csak téged fedezlek fel?!
Mikor az űrt, amit hagynak, a te szereteted tölti meg,
a vigasztaló karod, a velem síró szemed,
mert te is tudod jól, milyen fájdalmasan szenvedek.
Ha tudok menni, vezetsz,
s ha nem, felemelsz, s visz kezed.
Olyan jó vagy hozzám,
és erről annyiszor megfeledkezek...
de te örömet adsz miden nap mégis,
békével töltöd be az életemet.
Lágy szellővel simogatsz,
és a hűs patak vizével,
minden ölelésben ott vagy,
minden csók édes ízével
tehozzád kerülök közelebb,
te lágyítod a szívemet,
te írsz a tenyerembe törődést,
te öntesz az ajkamra szerelmet.
A te szereteted őrzi féltőn minden léptemet.
Lágy hangon terelgetsz,
s én megyek, mert
jó veled.
Szeretem a hajnalok napsütötte kék egét,
szeretem a fákat, a zöldellve hajló lombokért,
szeretem a hegyek ezerszín-barna élét,
szeretem a kontrasztot, a fehér hóét.
...szeretem a szemed minden színét.
Szeretem a reggeleket,
ahogy a Nap ébred,
és életre hívja a teret, a szívemet
a madárdal hálával tölt meg.
...ahogy kezdegeted a reggeled.
Szeretem a mosolyokat,
az összenevető idegeneket,
a kacagó gyerekeket,
az apró, kitörő örömöket.
...az arcodon a bájgödröket...
Szeretem a spontán jött dolgokat,
a felröppenő madárrajokat,
nyakhoz nyomott jégkockákat, sikojokat,
bosszúkat. A nyári zivatarokat.
...a hirtelen jövő gondolataidat.
Szeretem, hogy a tél után tavasz van,
hogy a bánat után is öröm van,
hogy a halál után is lehet élet, s van,
és nem kell elrejtenem a fájdalmam.
...mert elé viszel az imáidban.
Szeretem a fahéjat, a vaníliát,
a krémkávé ízét, az eső illatát,
a puha érintéseket, a cica tappancsát,
a kedves színeket, pirosat, sárgát.
...a karjaid gyöngéd tartását.
Szeretem, ahogy a folyó csiszolja a partját,
ahogy a szél alakítja a sziklát,
ahogy a tenger partraveti a szennyet,
ahogy minden lassan lesz egyre szebb.
...ahogy harcolsz, hogy így tegyen a lelked.
Szeretem, hogy Isten vattát ragaszt az égbolton,
és agyagozik a hegyvonulatokon,
pöttöket fest a katicára, csíkot hagy a darazsakon,
és homokba rajzol a sivatagokon.
...ott van a kezének nyoma minden mozdulatodon.
Néha-néha,
egy-egy pillanatra,
nem önzően csupán,
hanem tisztelettel és tisztán.
...szeretlek igazán.
szeretem a fákat, a zöldellve hajló lombokért,
szeretem a hegyek ezerszín-barna élét,
szeretem a kontrasztot, a fehér hóét.
...szeretem a szemed minden színét.
Szeretem a reggeleket,
ahogy a Nap ébred,
és életre hívja a teret, a szívemet
a madárdal hálával tölt meg.
...ahogy kezdegeted a reggeled.
Szeretem a mosolyokat,
az összenevető idegeneket,
a kacagó gyerekeket,
az apró, kitörő örömöket.
...az arcodon a bájgödröket...
Szeretem a spontán jött dolgokat,
a felröppenő madárrajokat,
nyakhoz nyomott jégkockákat, sikojokat,
bosszúkat. A nyári zivatarokat.
...a hirtelen jövő gondolataidat.
Szeretem, hogy a tél után tavasz van,
hogy a bánat után is öröm van,
hogy a halál után is lehet élet, s van,
és nem kell elrejtenem a fájdalmam.
...mert elé viszel az imáidban.
Szeretem a fahéjat, a vaníliát,
a krémkávé ízét, az eső illatát,
a puha érintéseket, a cica tappancsát,
a kedves színeket, pirosat, sárgát.
...a karjaid gyöngéd tartását.
Szeretem, ahogy a folyó csiszolja a partját,
ahogy a szél alakítja a sziklát,
ahogy a tenger partraveti a szennyet,
ahogy minden lassan lesz egyre szebb.
...ahogy harcolsz, hogy így tegyen a lelked.
Szeretem, hogy Isten vattát ragaszt az égbolton,
és agyagozik a hegyvonulatokon,
pöttöket fest a katicára, csíkot hagy a darazsakon,
és homokba rajzol a sivatagokon.
...ott van a kezének nyoma minden mozdulatodon.
Néha-néha,
egy-egy pillanatra,
nem önzően csupán,
hanem tisztelettel és tisztán.
...szeretlek igazán.
Hálaének,
mert az égen ma voltak denevérek,
miután elmenekültem.
Elfutottam, elfáradtam, leültem
egy emlékhelyre,
s fölöttem röpködtek egyre,
ahogy imám könnyét itta be
a régmúlt templom helye.
Isten ma is betöltötte,
s hazaindulhattam, szeretve.
miután elmenekültem.
Elfutottam, elfáradtam, leültem
egy emlékhelyre,
s fölöttem röpködtek egyre,
ahogy imám könnyét itta be
a régmúlt templom helye.
Isten ma is betöltötte,
s hazaindulhattam, szeretve.
Ha ezt a romot így betölti,
az én szívemmel is újra megteheti.
az én szívemmel is újra megteheti.
Hálaének - mert még élek
még élek
s a fejem felett van tető,
a lábamra jut cipő,
gazdagon élek,
az asztalon minden nap van étek,
még akkor is, ha amit teszek, vétek,
akkor is, ha elbukom,
akkor is, ha felállni: hogyan kell, nem tudom,
akkor is táplálsz ha nem kérek,
adsz magadból még, mikor ellöknélek,
és nem értelek téged,
a földről minek veszel fel,
s miért viszel a karodban,
s mikor a világom szétesik,
miért mondod, annyira nyugtatóan:
Minden rendben van.
s a fejem felett van tető,
a lábamra jut cipő,
gazdagon élek,
az asztalon minden nap van étek,
még akkor is, ha amit teszek, vétek,
akkor is, ha elbukom,
akkor is, ha felállni: hogyan kell, nem tudom,
akkor is táplálsz ha nem kérek,
adsz magadból még, mikor ellöknélek,
és nem értelek téged,
a földről minek veszel fel,
s miért viszel a karodban,
s mikor a világom szétesik,
miért mondod, annyira nyugtatóan:
Minden rendben van.
Hálaének
Ma azért vagyok hálás neked,
mert holnap is van nap
és, mert nem kell nekem
megváltanom a világot...
Azért te már az életed adtad.
Ezért áldalak.
mert holnap is van nap
és, mert nem kell nekem
megváltanom a világot...
Azért te már az életed adtad.
Ezért áldalak.
Hálaének...
...mert minden napom szebb veled,
és kevesebbet szenvedek,
amióta esténként dicsérlek.
Kevesebbet marcangolom,
kevesebbet sajnálom
énközpontú önmagam,
mióta megköszönök minden napot dalban,
és rájövök, hogy nem én, hanem
Te vagy a lényeg.
Hadd áldjalak,
kérlek,
holnap is csak
Téged!
és kevesebbet szenvedek,
amióta esténként dicsérlek.
Kevesebbet marcangolom,
kevesebbet sajnálom
énközpontú önmagam,
mióta megköszönök minden napot dalban,
és rájövök, hogy nem én, hanem
Te vagy a lényeg.
Hadd áldjalak,
kérlek,
holnap is csak
Téged!
Hálaének - az aggódás miatt
Ma azért áldalak,
mert aggódom és te
azt mondod, terád nézzek,
és aggódom és te
azt mondod, terád nézzek,
és tovább aggódom és te
tovább mondod, hogy terád nézzek,
és mikor rádnézek,
nem aggódom többet.
mert aggódom és te
azt mondod, terád nézzek,
és aggódom és te
azt mondod, terád nézzek,
és tovább aggódom és te
tovább mondod, hogy terád nézzek,
és mikor rádnézek,
nem aggódom többet.
Hálaének - sok kis örömért
Ma azért adok Istenem
hálát neked,
mert a napom sok kis örömmel
egészen megtöltötted,
verset írni is majd' elfelejtettem,
mert áradt rám a sok csipet kegyelem.
Úgy leírnám, de húz az ágyam
és várom, hogy az álmom is rólad legyen.
hálát neked,
mert a napom sok kis örömmel
egészen megtöltötted,
verset írni is majd' elfelejtettem,
mert áradt rám a sok csipet kegyelem.
Úgy leírnám, de húz az ágyam
és várom, hogy az álmom is rólad legyen.
Hálaének - így is
Ma azért adok hálát,
mert a lustaság közepén is;
az önzés közepén is;
a bűnömben;
a magamnak ásott gödrömben;
a hülyeségeimen keresztül;
a falaimon keresztül;
a sebeimen át;
a végtelenen át;
bárhogy;
mindenhogy
szeretsz.
mert a lustaság közepén is;
az önzés közepén is;
a bűnömben;
a magamnak ásott gödrömben;
a hülyeségeimen keresztül;
a falaimon keresztül;
a sebeimen át;
a végtelenen át;
bárhogy;
mindenhogy
szeretsz.
Hálaének - a pihenésért
Ma azért vagyok hálás
mert pihentem kicsit:
átaludtam a fél napot,
hallgattam dicsit,
apuval főztünk lecsót,
rejtvényt fejtettem kicsit,
benyomtam egy pár sütit,
meg csokit,
és békésen boldogan,
tudtam, hogy szeret az én Uram,
akkor is, ha nem teszek semmit se,
és áldhatom így is,
nem kell hozzá szent mise,
még, ha hiányzik is.
Áldom ma is,
áldom így is-
úgy is.
mert pihentem kicsit:
átaludtam a fél napot,
hallgattam dicsit,
apuval főztünk lecsót,
rejtvényt fejtettem kicsit,
benyomtam egy pár sütit,
meg csokit,
és békésen boldogan,
tudtam, hogy szeret az én Uram,
akkor is, ha nem teszek semmit se,
és áldhatom így is,
nem kell hozzá szent mise,
még, ha hiányzik is.
Áldom ma is,
áldom így is-
úgy is.
Hálaének - a szeretetedé
Hadd zengjek hálát neked
minden nap azért, hogy létezhetek.
Ma azért vagyok hálás neked,
mert a dolgokat el, csak úgy veszed,
hogy az űrt kitölti a szereteted.
Nem engeded,
hogy a súlyok túl mélyre húzzanak.
Ma ezért áldalak.
minden nap azért, hogy létezhetek.
Ma azért vagyok hálás neked,
mert a dolgokat el, csak úgy veszed,
hogy az űrt kitölti a szereteted.
Nem engeded,
hogy a súlyok túl mélyre húzzanak.
Ma ezért áldalak.
Hálaének (első)
Hadd zengjek hálát neked
minden nap azért, hogy létezhetek.
Én Benned, s Te bennem:
egy kis darabnyi végtelen.
Ma csak azért vagyok hálás
-én, a mentális beteg-,
hogy ennnyi őrült érzés közt
még nem őrültem meg.
Sőt! Megörültem,
most, mikor alig lehet,
csak mert rád emeltem
a tekintetemet.
Harcolsz helyettem, értem,
pedig nem érdemlem meg.
...
Hadd dícsérjelek!
minden nap azért, hogy létezhetek.
Én Benned, s Te bennem:
egy kis darabnyi végtelen.
Ma csak azért vagyok hálás
-én, a mentális beteg-,
hogy ennnyi őrült érzés közt
még nem őrültem meg.
Sőt! Megörültem,
most, mikor alig lehet,
csak mert rád emeltem
a tekintetemet.
Harcolsz helyettem, értem,
pedig nem érdemlem meg.
...
Hadd dícsérjelek!
tetszik a létezésed ténye...
alanya, tárgya,
hogy Isten idetett téged erre a világra,
mert szeretni akart téged
megalkotott és a földre rakott
megmentett és nem kért, csak hitet
abban, hogy ő tényleg miattad halt meg,
hogy otthagyott mindent teérted
Ő a szeretet
s én, csak valami hálátlan daganat
nem tudlak szeretni, és nem is akarlak
csakis engem, és általad magamat
de még magamat sem, ezt a hústestet
ha édesgetem, nem elégedek meg,
ha sanyargatom sem leszek szentebb
pszichoszomatikus tünetek
szeretne, engem is, a földönragadtat
igen, minden erre mutat
...de annyival könnyebb lázadni,
és mindenért hibáztatni, mint egy tini
alanya, tárgya,
hogy Isten idetett téged erre a világra,
mert szeretni akart téged
megalkotott és a földre rakott
megmentett és nem kért, csak hitet
abban, hogy ő tényleg miattad halt meg,
hogy otthagyott mindent teérted
Ő a szeretet
s én, csak valami hálátlan daganat
nem tudlak szeretni, és nem is akarlak
csakis engem, és általad magamat
de még magamat sem, ezt a hústestet
ha édesgetem, nem elégedek meg,
ha sanyargatom sem leszek szentebb
pszichoszomatikus tünetek
szeretne, engem is, a földönragadtat
igen, minden erre mutat
...de annyival könnyebb lázadni,
és mindenért hibáztatni, mint egy tini
de este, mikor csak Őt kerestem
átölent csendesen az Isten
és én csak sírtam, hogy milyen jó nagyon
mennyire szeret akkor is, ha nem hagyom
eszembe juttatta minden megoldott gondomat
s a világon -amit teremtett- a legcsodásabb doldokat
az embereket, akikért hálás lehetek
és nem értettem miért, de utoljára pont téged
örömkönnyek közt
adtam hálát teérted
és nem tudom miért
szeret ő belőlem téged
Előle futottam;
hozzá láncolódtam;
vele kergetőztem;
őrá felnéztem.
hozzá láncolódtam;
vele kergetőztem;
őrá felnéztem.
Érte hálát adtam...
Magam maradtam?
Megmaradtam,
jól, veled...
Jó Veled.
Megmaradtam,
jól, veled...
Jó Veled.
Festettem róla egy képet...
Elvetted a festéket,
és halkan dúdolni kezdtél nekem,
egy boldog, nevetős, békés dallamot,
a képem meg szétkented, pimasz csel volt,
és halkan dúdolni kezdtél nekem,
egy boldog, nevetős, békés dallamot,
a képem meg szétkented, pimasz csel volt,
és annyira haragudtam érte!
Hozzádvágtam az ecsetet, a vásznat,
te meg elhajoltál előle,
mint egy gyerek, a legjobb csíny után
pimasz vigyorral karöltve.
te meg elhajoltál előle,
mint egy gyerek, a legjobb csíny után
pimasz vigyorral karöltve.
Miattad festettem, és te tetted tönkre!
Aztán rájöttem, hogy igazad van...
...mert a képem túl szerény volt,
beértem volna pár szép vonallal,
és megvontam a szívemtől: az álmot....
...mert a képem túl szerény volt,
beértem volna pár szép vonallal,
és megvontam a szívemtől: az álmot....
Pedig annyira szereted, ha álmodok!
Gubbasztottam a térdemen, megtörtem,
s te átöleltél és dúdoltál nekem tovább.
Besétált az álmom az ajtón,
Istenem, hogyan tovább...?
s te átöleltél és dúdoltál nekem tovább.
Besétált az álmom az ajtón,
Istenem, hogyan tovább...?
Őt már nem tudom keret közé tenni.
Segíts, hogy merjek álmodni,
hogy engedjem magam remélni,
hogy merjek táncolni,szabadon szeretni,
hogy hálával tudjak neked új dalt zengeni!
hogy engedjem magam remélni,
hogy merjek táncolni,szabadon szeretni,
hogy hálával tudjak neked új dalt zengeni!
Segíts élni!
Tengerszem
Tekintetem tavában
vagy te könnyűbúvár.
Az édes, hűs víz csábított,
hát beugrottál.
Úszol, körülötted minden
újan, de ismerősen
táncol - hínárok, halak -
...ne nézz ilyen erősen!
A szemeid elragadtak,
mint óceáni áramlat
és nem tudom, vissza
hogy kéne találjak...
A lelkemben dúló vihar vagy,
bejósolható, vad, kiszámíthatatlan,
izzik tőled a bőröm, gyorsabb a véráram,
hevesebben jön minden dobbanás.
A távolban világítótorony
kiált egyre, hogy "Láss!".
Felkavarod az iszapot,
ahogy újra és újra elmerülsz
...régi mosoly vagy, új kacaj...
Ne nevettess, nem kapok levegőt!
Állítsd meg velem az időt...
...merülj mélyebbre bennem!
Attól elcsitul a vihar talán?
Engedj partot érnem!
Hozd felszínre a kincseim,
légy a menedékem...
legyen hűsítő a csókom,
izzó ölelésedben!
Úgy lennék a nyugalmad,
míg elégünk az éjben...
Lépesméz a csókod.
Lágy selyem a testem
...csillogó, sima víztükör,
remegő hajnali ködben.
vagy te könnyűbúvár.
Az édes, hűs víz csábított,
hát beugrottál.
Úszol, körülötted minden
újan, de ismerősen
táncol - hínárok, halak -
...ne nézz ilyen erősen!
A szemeid elragadtak,
mint óceáni áramlat
és nem tudom, vissza
hogy kéne találjak...
A lelkemben dúló vihar vagy,
bejósolható, vad, kiszámíthatatlan,
izzik tőled a bőröm, gyorsabb a véráram,
hevesebben jön minden dobbanás.
A távolban világítótorony
kiált egyre, hogy "Láss!".
Felkavarod az iszapot,
ahogy újra és újra elmerülsz
...régi mosoly vagy, új kacaj...
Ne nevettess, nem kapok levegőt!
Állítsd meg velem az időt...
...merülj mélyebbre bennem!
Attól elcsitul a vihar talán?
Engedj partot érnem!
Hozd felszínre a kincseim,
légy a menedékem...
legyen hűsítő a csókom,
izzó ölelésedben!
Úgy lennék a nyugalmad,
míg elégünk az éjben...
Lépesméz a csókod.
Lágy selyem a testem
...csillogó, sima víztükör,
remegő hajnali ködben.
If in front of you I
ever cry
Then I'll want to make
you smile
I'll see that sad
empathy in your eye
But believe me I'll
make you smile
And you'll even laugh
As I show you life,
happiness and love
Because the ones who
can truly rejoyce
Are the ones who
suffered deeply enough
I only share my tears
and my joy
With those few that I
really feel close enough
I only ever dance
If I feel truly loved
Félek szeretni
Félek szeretni.
Ennyi volt beismerni
ezt az egyszerű titkot.
Talán nem is tudok.
Talán kiölte belőlem
egy öregúr keze,
talán megfojtotta
a sok hamis remény?
Tudtam-e valaha szeretni én?
Mi az a szerelem?
Nem tudom,
csak magam szerelem.
Mély gyökeret vert bennem a félelem,
és talán ha szeretnék sem
ismerném el,
magamnak sem,
nemhogy neked.
Versbeírom a vágyakat,
amiket aztán elengedek
és reménykedek, hogy vissza nem jön.
Láttad mindet és most őrlődöm,
mert nem tudom, mit tettem.
A bajodra vajon egy lapáttal rátettem?
S ha megkérdeznél, hogy őszinte voltam?
Az voltam...
S hogy még így érzek-e?
Megnémulnék, hiszen nem tudom én se,
s ha tudnám se mondhatnám el neked
...hiszen, hogy elveszthetlek,
én ettől rettegek.
Nem tudom, mi az a szerelem,
de helyet kaptál a szívemben
és most csendesen tátong ott egy űr...
Nem tudom, mi lesz ebből.
Félek szeretni,
és nem tudok.
Tudok kiabálni,
tudlak utálni,
mindent, mindent olyan jól tudok,
csak azt nem, amit szeretnék.
Bár valakié lehetnék,
és ne taszítanám el!
A szívem olyan hangosan ver,
és én nem tudom elcsitítani...
Szeretnék valakit,
és nem is akárkit, de
nem tudom mi fán terem a szerelem.
Istenem, mutasd meg nekem!
Odaadtam már ezerszer,
miért adod vissza nekem?!
Miért vagy ilyen jó velem?
Miért mondod, hogy szerethetem,
amikor lehetetlen?!
Miért vagyok közelebb hozzád,
mikor érte sírok a térdemen...?
A szavai és a csöndje által
miért te adsz vigaszt nekem?
Miért nem hagyod, hogy elengedjem?
Miért szeressem őt is,
ha egyszer te vagy az egyetlen?
Miért engedjem be, ha mindent
összetörhet idebenn?
Miért bénít meg mindig,
újra a félelem?
Szeresd ki belőlem!
Nem akarom ezt
a csöndes, üres helyet
mással betölteni...
Lágyítsd a szívem Uram,
ne hagyd megkeményedni!
Hadd harcoljak érte
ha kell, minden nap, térden,
hadd bízzak ebben az egy,
törött emberben,
ha összetörne engem is,
akkor is.
Te építhetsz fel újra csak!
Újra és újra kérlek.
Várlak...
...segíts.
Nem tudom, milyen
a tiszta szeretet,
és félek így szeretni.
Találkoztunk
és átöleltelek,
mintha nem
múltak volna el
hónapok-évek.
Elfelejtettem
milyen
jó veled.
Megértünk-e erre
vagy újra megégetnélek?
Ülhetek kicsit
itt csendben veled?
Hadd ismerjelek
újra meg!
Ne csak egy-egy
napra legyek a tied.
Ha küzdenél értem,
én is teérted,
ha maradni akarnál
nem mennék el tőled.
Igyunk egy teát,
egy pezsgőt, vagy bort!
...nem, most nem vagyok
rózsaszínködbe-borult.
Menjünk el színházba,
vagy egy hosszabb túrára,
kártyázzunk, vagy tollasozzunk egyet!
Fess velem, vagy szavalj nekem verset!
Szeretnék jókat vitázni veled,
megismerni az életed,
megtudni a miérteket.
...nevetni kicsit, csak mert lehet...
Nem akarom megint
olyan hamar feladni...
Szeretném ha harcolnál,
szeretnék új esélyt adni. Kapni.
Szeretnélek elbűvölni
újra meg újra.
Bár ne rettegnék, hogy megint
vége lenne, elmúlna.
Nem mondom el, nem kezdem el,
hiszen a szívem oly buta...
bár biztos pontként lennél itt,
és nem csak hébe-hóba!
Ha maradhatnék közelebb,
ha jobban ismernélek kicsit,
ha nem küldenél el olyan hamar,
én szeretnélek szeretni.
De tudsz-e, akarsz-e,
fogsz-e értem küzdeni?
Valamikor régen
kert voltam Édenben,
tündérszép nő,
a kedves,
az egyetlenegy,
a gyönyörű.
Hercegnő voltam talán, vagy nimfa,
madarak szárnyai, vagy fák ága?
Már nem tudom.
Elfelejtődött, át ezer és ezer
vérben úszó alkonyon.
Kecses léptekkel jártam
és belé botlottam,
és ő hazug módon elfordított Tőled,
hittem neki, s mi lett? Hogy már félek.
Mindig szerettél,
édesen becéztél,
nyitva volt előtted a lelkem...
ő átvert...és elvettem tőled a hitem.
Te voltál mindig a váram, a védelem...
miért hagytalak el? Nem értem.
Egyedül voltam
és féltem.
Lépteim tétovák lettek,
és elhervadt minden virágom,
rám küldte a gyújtogatókat,
és vadászok dúlták fel minden bokrom.
Könnyezve szültem meg minden hajnalon
egy új gyermeket...add, hogy őt ne érje fájdalom!
Letépték ágaim,
lecsupaszítottak,
eltörték szárnyaim,
ketrecbe zártak.
Nevettek rajtam,
s te hagytad?!
"Kedves, miért hagytál el?"
Könnyeket láttam
az arcodon folyni le...
hogy nekem ne fájjon már semmi,
te az életed adtad cserébe.
Meghaltál
és a szívem szakadt bele,
hogy szerettél,
de én nem hittem el elsőre,
és te mégis, mégis,
így is harcoltál értem,
hogy én elárultalak,
s az arcodba köptem.
Erdő vagyok messze,
ne keress, mert
nem leled helyem.
Tündérszép nő vagyok,
gyönyörű,
az egyetlen.
Meghalt értem,
feltámadt,
és felkarolt a kedvesem.
Lecsókolta szemeimről
minden könnyem.
A lelkembe' élő víz
patakja csörgedez,
a fák virágba borultak,
a hajam lengedez,
lágy szellő fúj,
és én a vízben táncolok.
Újra szép, újra szent,
újra szabad vagyok.
Megmentett, újjá tett,
meggyógyított.
Szaladok, szárnyalok...
vele táncolok.
kert voltam Édenben,
tündérszép nő,
a kedves,
az egyetlenegy,
a gyönyörű.
Hercegnő voltam talán, vagy nimfa,
madarak szárnyai, vagy fák ága?
Már nem tudom.
Elfelejtődött, át ezer és ezer
vérben úszó alkonyon.
Kecses léptekkel jártam
és belé botlottam,
és ő hazug módon elfordított Tőled,
hittem neki, s mi lett? Hogy már félek.
Mindig szerettél,
édesen becéztél,
nyitva volt előtted a lelkem...
ő átvert...és elvettem tőled a hitem.
Te voltál mindig a váram, a védelem...
miért hagytalak el? Nem értem.
Egyedül voltam
és féltem.
Lépteim tétovák lettek,
és elhervadt minden virágom,
rám küldte a gyújtogatókat,
és vadászok dúlták fel minden bokrom.
Könnyezve szültem meg minden hajnalon
egy új gyermeket...add, hogy őt ne érje fájdalom!
Letépték ágaim,
lecsupaszítottak,
eltörték szárnyaim,
ketrecbe zártak.
Nevettek rajtam,
s te hagytad?!
"Kedves, miért hagytál el?"
Könnyeket láttam
az arcodon folyni le...
hogy nekem ne fájjon már semmi,
te az életed adtad cserébe.
Meghaltál
és a szívem szakadt bele,
hogy szerettél,
de én nem hittem el elsőre,
és te mégis, mégis,
így is harcoltál értem,
hogy én elárultalak,
s az arcodba köptem.
Erdő vagyok messze,
ne keress, mert
nem leled helyem.
Tündérszép nő vagyok,
gyönyörű,
az egyetlen.
Meghalt értem,
feltámadt,
és felkarolt a kedvesem.
Lecsókolta szemeimről
minden könnyem.
A lelkembe' élő víz
patakja csörgedez,
a fák virágba borultak,
a hajam lengedez,
lágy szellő fúj,
és én a vízben táncolok.
Újra szép, újra szent,
újra szabad vagyok.
Megmentett, újjá tett,
meggyógyított.
Szaladok, szárnyalok...
vele táncolok.
Mentem előre az úton
és jöttél mellettem kedvesen,
rendesen mindenkivel -és velem-,
és megtetszett ez a figyelem.
Isten pedig háromszor
eldalolta(-tta veled!), hogy
"Nem ő, nem, nem." és én nem
akartam, ezért nem figyeltem.
Kiforgattam a szavait,
átírtam magamnak,
hogy szentebbnek tűnhessek
és közel maradhassak.
Hagyta, hogy menjek...
úgy, hogy a legkisebbet sérüljek,
az őrző kezével nem hagyott el engem,
amíg a szívem helyét kerestem.
Őszintén hittem, hogy tudom kinél van
és magamat is direkt becsaptam...
ijesztő, hogyan tudok színészkedni,
hogyan tudtalak -magamat és téged- átverni.
Itt van, tudom ki halad mellettem az úton
és én mégis a másikat nézem és akarom?
Isten idetette, régen megmondta,
és elfordíthatott egy ilyen apró szikra?
Megérdemlem, hogy az arcomba
vágjanak egy papucsot...
Isten meg csak így jön,
és a szeretetével elhalmoz.
Átvertem magam,
és átejtettelek téged
...hülye voltam,
és bocsánatot kérek.
és jöttél mellettem kedvesen,
rendesen mindenkivel -és velem-,
és megtetszett ez a figyelem.
Isten pedig háromszor
eldalolta(-tta veled!), hogy
"Nem ő, nem, nem." és én nem
akartam, ezért nem figyeltem.
Kiforgattam a szavait,
átírtam magamnak,
hogy szentebbnek tűnhessek
és közel maradhassak.
Hagyta, hogy menjek...
úgy, hogy a legkisebbet sérüljek,
az őrző kezével nem hagyott el engem,
amíg a szívem helyét kerestem.
Őszintén hittem, hogy tudom kinél van
és magamat is direkt becsaptam...
ijesztő, hogyan tudok színészkedni,
hogyan tudtalak -magamat és téged- átverni.
Itt van, tudom ki halad mellettem az úton
és én mégis a másikat nézem és akarom?
Isten idetette, régen megmondta,
és elfordíthatott egy ilyen apró szikra?
Megérdemlem, hogy az arcomba
vágjanak egy papucsot...
Isten meg csak így jön,
és a szeretetével elhalmoz.
Átvertem magam,
és átejtettelek téged
...hülye voltam,
és bocsánatot kérek.
Az Ő szent helye
Rólad szólnak a legtisztább bűnös soraim
és téged illettek a legszebben ezek a botladozó szavak,
mert ahol rád gondolok, ott van Isten is...
vigyáztam, hogy sose egyedül lássalak, magadban,
hanem együtt azzal, aki(v)é lettél.
Ott voltam, mikor eltemettettél és újjáéledtél;
bűnösen látlak, mégis szentnek tartalak;
szeretlek azért, és annak ellenére, aki vagy.
Törötten csillogó kristály
minden betű, amit rólad leírok,
rólad szólnak a legszebb álmok,
amiket Istentől megkapok.
Félek mindazt elmondani neked,
hogy mégis mennyi érzést mozgatsz meg,
mint testvér, pásztor, tanítvány és hű barát.
Nézlek és látom melletted-rajtad-benned Isten mosolyát.
Nincs ember, akit nálad jobban tisztelek,
általad tanít Jézus, hogy másokkal milyen legyek,
és nem értem, hogyan kaptam ekkora kegyelmet,
hogy itt vagy, hogy megismerhettelek.
Minden vagy, amit sohasem akartam,
minden, amit elutasítottam,
minden, amitől féltem...
megáldva, átmosva, a legtisztább kegyelemben.
Felfoghatatlan
és érthetetlen,
ahogy fáklyaként
ragyogsz az életemben.
Mint egy testvér, úgy védesz,
mint egy atya, úgy tanácsolsz,
igaz barátként, hűen...
ismersz, és nem vádolsz.
Tisztán és szentül
áldhatom az Urat veled;
harcolsz imában velem, értem;
szórod rám az Isteni szeretetet.
Mindig, végtelenül
hálás leszek érted.
Miattad sírom a legtisztább
örömkönnyeket.
és téged illettek a legszebben ezek a botladozó szavak,
mert ahol rád gondolok, ott van Isten is...
vigyáztam, hogy sose egyedül lássalak, magadban,
hanem együtt azzal, aki(v)é lettél.
Ott voltam, mikor eltemettettél és újjáéledtél;
bűnösen látlak, mégis szentnek tartalak;
szeretlek azért, és annak ellenére, aki vagy.
Törötten csillogó kristály
minden betű, amit rólad leírok,
rólad szólnak a legszebb álmok,
amiket Istentől megkapok.
Félek mindazt elmondani neked,
hogy mégis mennyi érzést mozgatsz meg,
mint testvér, pásztor, tanítvány és hű barát.
Nézlek és látom melletted-rajtad-benned Isten mosolyát.
Nincs ember, akit nálad jobban tisztelek,
általad tanít Jézus, hogy másokkal milyen legyek,
és nem értem, hogyan kaptam ekkora kegyelmet,
hogy itt vagy, hogy megismerhettelek.
Minden vagy, amit sohasem akartam,
minden, amit elutasítottam,
minden, amitől féltem...
megáldva, átmosva, a legtisztább kegyelemben.
Felfoghatatlan
és érthetetlen,
ahogy fáklyaként
ragyogsz az életemben.
Mint egy testvér, úgy védesz,
mint egy atya, úgy tanácsolsz,
igaz barátként, hűen...
ismersz, és nem vádolsz.
Tisztán és szentül
áldhatom az Urat veled;
harcolsz imában velem, értem;
szórod rám az Isteni szeretetet.
Mindig, végtelenül
hálás leszek érted.
Miattad sírom a legtisztább
örömkönnyeket.
*
Olyan hévvel ég
benned Isten tüze,
benned Isten tüze,
a sarumat leoldom,
ez az Ő szent helye.
ez az Ő szent helye.
*
az űrbenn
...gondolatok egy tanórán...
Belső káosz
üres, üvöltő rend
túl sok a hang és
túl sok a csend
megteltem űrrel
túláradt bennem
a semmi
szeretnék újra érezni
akár fájni és vérezni,
hogy tudjam, nem vagyok gépezet
élek egyáltalán, ha
nem érezhetek?
Az elmém megrémít,
sok kattogó fogaskerék,
sebesen forog, túl jól működik
túl gyorsan túl messzire visz
el magamtól
és vissza hozzám
Egy boldog lány vagyok
és egy bús öreg
a fekete ég alatt
magamnak éneklek
a csillagokról, hogy lássam újra
lelkem ráncain csorog a könnyek folyama
eláraszt a létezés búja
s az élet öröme
Hogyan lehet a hiányban
benne minden egyszerre?
"Semmi sem lesz olyan, mint régen volt."
I have a chance
of a new life to live
and really live.
of a new life to live
and really live.
Lord, you're so good to me
Your joy overflows in me
Like a river, it goes through me
Nothing will ever be
The same as it was
I won't ever be
As desperate as I was
I will completely be renewed by your love
I already am, eventho I'm still not
You're at work in me
And that's more than enough
Annyival szebb
annyival szebb dolgok vannak mint a szerelem...
de mégis ezt, ezt kértem szüntelen,
ahelyett, hogy megcsodáltam volna a hajnali Napot,
én csak elfonnyadva vártam a napot,
amíg kivirágozhatok
eljött és én kiszáradtam
megtalált, és én elijedtem,
mert nem azt kaptam amit reméltem, és ő sem
négy évbe telt, míg elengedtem
álltam kiszáradtan
sírva és megtörten
és átkarolt Isten
megnyugodtam
ebben a tiszta szeretetben
önzetlen ölelésben
minden érintés fájt
minden simítás tűz volt,
ami megégette a testem
mert nem nekem szólt,
hanem csak lopott tőlem
hólyagosra égtem,
mire rájöttem,
hogy ölelő kar soha
nem lesz teljesen önzetlen...
amíg láthatatlanul
meg nem érintett az Isten...
elvesztem, de megtaláltam magam
két mindenható, gyógyító karban
annyival szebb dolgok vannak mint a szerelem...
de mégis ezt, ezt kértem szüntelen,
ahelyett, hogy Őt beengedtem volna,
pedig tudtam, jobb lenne, ha itt volna
és mikor beengedtem, nem tett szemrehányást,
hogy ugyan mégis miért zártam ki eddig
élő vízzel mossa, kötözi sebeim,
és minden napot külön megszépít
átmosott a szeretetével
és én lassan rügyezni kezdtem
minden reggel megöntöz,
tavasz van,
örök,
virágba borulok egészen
kinyitottam az ablakomat
hallgatom, ahogy dalolnak a madarak
és örömömben
csendben könnyezem
olyan szépek a hangok,
s ahogy
futnak a felhők az égen
fest ez az Isteni kéz,
s közben halkan dúdol nekem
...annyival szebb mindennél
ez a szeretet, amit ad nekem...
de mégis ezt, ezt kértem szüntelen,
ahelyett, hogy megcsodáltam volna a hajnali Napot,
én csak elfonnyadva vártam a napot,
amíg kivirágozhatok
eljött és én kiszáradtam
megtalált, és én elijedtem,
mert nem azt kaptam amit reméltem, és ő sem
négy évbe telt, míg elengedtem
álltam kiszáradtan
sírva és megtörten
és átkarolt Isten
megnyugodtam
ebben a tiszta szeretetben
önzetlen ölelésben
minden érintés fájt
minden simítás tűz volt,
ami megégette a testem
mert nem nekem szólt,
hanem csak lopott tőlem
hólyagosra égtem,
mire rájöttem,
hogy ölelő kar soha
nem lesz teljesen önzetlen...
amíg láthatatlanul
meg nem érintett az Isten...
elvesztem, de megtaláltam magam
két mindenható, gyógyító karban
annyival szebb dolgok vannak mint a szerelem...
de mégis ezt, ezt kértem szüntelen,
ahelyett, hogy Őt beengedtem volna,
pedig tudtam, jobb lenne, ha itt volna
és mikor beengedtem, nem tett szemrehányást,
hogy ugyan mégis miért zártam ki eddig
élő vízzel mossa, kötözi sebeim,
és minden napot külön megszépít
átmosott a szeretetével
és én lassan rügyezni kezdtem
minden reggel megöntöz,
tavasz van,
örök,
virágba borulok egészen
kinyitottam az ablakomat
hallgatom, ahogy dalolnak a madarak
és örömömben
csendben könnyezem
olyan szépek a hangok,
s ahogy
futnak a felhők az égen
fest ez az Isteni kéz,
s közben halkan dúdol nekem
...annyival szebb mindennél
ez a szeretet, amit ad nekem...
Hozzád...
Mézédes szavaidnál
csak Isten szava édesebb,
lágy, hívó hangodnál,
csak a Szent hangja kedvesebb,
igéző tekintetednél,
csak a szeretete mélyebb,
nálad, belém, egyedül
csak Ő szerelmesebb.
Furcsa eset...
Nálad jobban
csak én félek,
nálad többet
csak én remélek,
nálad többször
csak én menekülök,
repülnék de néha
inkább csak merülök.
Úgy örülök...
A félelmeimben
Ő bátorságot ad,
a keserűségben
reményeső áztat,
a szomorúságban
örömpatakok mossák a szívem át,
s ha megbénul a lábam,
karjaiban visz át...
...hozzád.
csak Isten szava édesebb,
lágy, hívó hangodnál,
csak a Szent hangja kedvesebb,
igéző tekintetednél,
csak a szeretete mélyebb,
nálad, belém, egyedül
csak Ő szerelmesebb.
Furcsa eset...
Nálad jobban
csak én félek,
nálad többet
csak én remélek,
nálad többször
csak én menekülök,
repülnék de néha
inkább csak merülök.
Úgy örülök...
A félelmeimben
Ő bátorságot ad,
a keserűségben
reményeső áztat,
a szomorúságban
örömpatakok mossák a szívem át,
s ha megbénul a lábam,
karjaiban visz át...
...hozzád.
Készen rád
Isten fénye ragyog át, ha hagyom
minden hiányzó rés(z)emen...
Magamtól nem, sosem,
csak miatta leszek rád készen.
Törötten,
kopottan,
félkészen,
összefoltozottan.
Addig várok,
míg Ő nem mondja,
hogy most már jól van.
Addig talán
nézem csak azt,
ami pont itt van.
Elém tett Isten valakit, aki kedves...
Elém tett Isten valakit, aki kedves,
aki nem bájol el,
nem fájdítja a szívemet,
csak errefelé jár-kel
...és rendes...
Néztem.
Reméltem,
hogy én is ilyen leszek:
mindenkivel ilyen...
Nem fölényes.
Megbarátkoztam a gondolatával,
megszoktam a létét - hiszen kellemes -
megbékéltem a valójával.
Isten elvette a félelmeim, mert kegyelmes.
Nem aggódtam, s talán
kicsit csodáltam.
Emberibb volt mint bárki,
akit valaha akartam.
Csak így: volt,
és én hagytam.
Isten tanított közben, s tanít még
kedvességre, szeretetre okít
...és összetört...
...és felépít.
Lerombolta a szent énképemet:
látom az önző és büszke énemet,
aki nem akarok lenni.
Segít szebben élni,
segít tisztábban nézni rád,
elengedni mindent, mit úgy szeretnék,
csak magamnak, mert az "olyan jó".
Önzetlenebb, hogyan lehetnék?
Itt voltál,
s kicsit megszerettelek
Isten elvitt, hogy kitisztítsa a fejemet,
hogy átmossa a szívemet, s a gondolataim.
Ledöntötte a bálványaim,
és kavarognak az érzéseim...
valami béke
valami fájdalom
valami boldogság
önrágalom
rágódom
a holnapomon
a holnaputánon
a tegnapon
a jelen ködbe vész
ez az egy, fontos rész,
ez elsiklik, elhúz, elvész
idebent tombol egy tűzvész
hadd legyek főnix
hadd égessem fel magam
hogy hamvaimból újjáéledve
tisztábban lehessek önmagam
Égjen el minden gondolatom,
minden vágyam, ami volt rólad,
hogy ne emésszen fel a sok hamis kép,
amit már megalkottam rólam és terólad.
Hadd legyen a mai is
újra, egy tiszta lap.
Hadd legyek kedves, és ajándék,
tiszta szív, nem önző akarat.
Vigyázz a szívedre,
legyen rajta lakat.
Minden, mindig,
olyan gyorsan elragad.
Istenem,
adj tiszta szemeket,
mutasd meg milyen,
a te szent szereteted,
hogy adhassam tovább:
ne magamat, hanem téged.
Ne várjam mástól,
én mindent tőled kérjek,
ne is kapjak semmit,
ami nem tőled ered,
hiszen ami jó, az csak tőled jöhet,
adj nekem tiszta, tiszta,
tiszta életet!
Ne engedd visszatennem,
ha már ledöntöttem veled...
Adj új szavakat,
hogy a számra se vegyem,
mert amiről beszélek,
akörül forog az életem...
legyél benne
minden betűmben!
...
Ámen.
aki nem bájol el,
nem fájdítja a szívemet,
csak errefelé jár-kel
...és rendes...
Néztem.
Reméltem,
hogy én is ilyen leszek:
mindenkivel ilyen...
Nem fölényes.
Megbarátkoztam a gondolatával,
megszoktam a létét - hiszen kellemes -
megbékéltem a valójával.
Isten elvette a félelmeim, mert kegyelmes.
Nem aggódtam, s talán
kicsit csodáltam.
Emberibb volt mint bárki,
akit valaha akartam.
Csak így: volt,
és én hagytam.
Isten tanított közben, s tanít még
kedvességre, szeretetre okít
...és összetört...
...és felépít.
Lerombolta a szent énképemet:
látom az önző és büszke énemet,
aki nem akarok lenni.
Segít szebben élni,
segít tisztábban nézni rád,
elengedni mindent, mit úgy szeretnék,
csak magamnak, mert az "olyan jó".
Önzetlenebb, hogyan lehetnék?
Itt voltál,
s kicsit megszerettelek
Isten elvitt, hogy kitisztítsa a fejemet,
hogy átmossa a szívemet, s a gondolataim.
Ledöntötte a bálványaim,
és kavarognak az érzéseim...
valami béke
valami fájdalom
valami boldogság
önrágalom
rágódom
a holnapomon
a holnaputánon
a tegnapon
a jelen ködbe vész
ez az egy, fontos rész,
ez elsiklik, elhúz, elvész
idebent tombol egy tűzvész
hadd legyek főnix
hadd égessem fel magam
hogy hamvaimból újjáéledve
tisztábban lehessek önmagam
Égjen el minden gondolatom,
minden vágyam, ami volt rólad,
hogy ne emésszen fel a sok hamis kép,
amit már megalkottam rólam és terólad.
Hadd legyen a mai is
újra, egy tiszta lap.
Hadd legyek kedves, és ajándék,
tiszta szív, nem önző akarat.
Vigyázz a szívedre,
legyen rajta lakat.
Minden, mindig,
olyan gyorsan elragad.
Istenem,
adj tiszta szemeket,
mutasd meg milyen,
a te szent szereteted,
hogy adhassam tovább:
ne magamat, hanem téged.
Ne várjam mástól,
én mindent tőled kérjek,
ne is kapjak semmit,
ami nem tőled ered,
hiszen ami jó, az csak tőled jöhet,
adj nekem tiszta, tiszta,
tiszta életet!
Ne engedd visszatennem,
ha már ledöntöttem veled...
Adj új szavakat,
hogy a számra se vegyem,
mert amiről beszélek,
akörül forog az életem...
legyél benne
minden betűmben!
...
Ámen.
Pályaválasztá(ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ)s
Életemben már legalább harmadszor jön a mumus: "Mit szeretnél ezután csinálni?"
Jó kis kérdés igazából, de a háttere aljasabb.
Mi az a léc, amit meg kéne ugrani, hogy ez teljesüljön?
Felvételi? Érettségi? OKJ-s vizsga? ...
Jön 1500-zal, hajt felém és lebénít... ha engedem.
De miért engedem, ha engedem?
Erre a válasz nagyon egyszerű. A világon mindenki azt mondja nekem -és még sok másik próbatétel előtt állónak-, hogy ezen áll vagy bukik az élet. Persze, mindenki a legjobbat akarja, meg, hogy jobbat érjek el, hogy szárnyaljak előre, akadályok nélkül az életben.
Az ezzel a baj, hogy sokan csak túlféltenek és nincs igazuk: nem dől össze a világ, ha nem ugrom meg a lécet.
Ha elbukom a vizsgát, másnap ugyanúgy fel fogok ébredni.
Ha nem vesznek fel az álomegyetemre, akkor is ugyanúgy fel fogok majd másnap ébredni.
Egyetlen dolog lesz, amiben különbözöm majd attól, akit felvettek: nem fogok már annyira félni a kudarctól.
Aki pedig nem fél a kudarctól, az próbálkozik. Aki nem fél a kudarctól, az nem fagy le, és beletesz mindent, ami lehetséges, anélkül, hogy azt lelkileg megsínylené. Mert tudja, hogy mindig van második esély.
Ha megbukom a vizsgámon, újrapróbálkozhatok. Ha nem vesznek fel, csinálhatok egy képzést, plusz pontért, hátha úgy felvesznek.
Ha elbukom, megtanulhatok igazán küzdeni azért, amit szeretnék.
Ha elesek, nincs vége az életemnek, csak fel kell állnom.
Aki viszont fél a bukástól, az lefagy. Annak nem fog az agya, hirtelen nem tud koncentrálni, napokat fekszik mély depresszióban, és/vagy gyomoridege lesz a teljesítési kényszertől. Aztán lehet, hogy bejut az egyetemre...de ott is ugyanúgy retteghet tovább, ha nem tanulta meg, hogy a kudarc nem több, mint egy új esély.
Esély a tanulásra, az újrakezdésre. Felelősségteljesebb ember lehet tőle. Megtanulhat küzdeni az álmaiért.
Ne féljünk a kudarctól! Van élet a bukás után. Másfajta, mint ahogy elképzeltük, de igenis van.
...és mellesleg, amúgy sem elég nagy a fantáziánk.
Isten jobbat tartogat számunkra, mint azt valaha el tudnánk képzelni.
Merjünk álmodni, merjünk elbukni, merjünk küzdeni.
Higgyük, hogy mindig lehet újrakezdeni.
„Tedd meg az első lépést, és higgy. Nem kell látnod a lépcsőt. Csak tedd meg az első lépést.” Dr. Martin Luther King, Jr.
...mert Isten jó, jó nagyon
Miért ne szerethetném a hajnali napot
s, ahogy az arcodon hagyott
egy szerény leheletnyi sugarat?
Miért ne szerethetném a madárdalokat,
az édes, reggeli trillákat, bókokat;
a csípős hidegben az ölelő takarókat;
a meleg, sátorszerű sálakat;
a mosolyt az arcodon,
amiért így beburkolózom?
Miért ne szerethetnék
bele minden rügyező bokorba;
a Dunán a hidakba;
a folyón a habokba;
meg a cappuccinokba is?
Miért ne szerethetnék mindent is?
Miért ne szerethetnék a világba,
ami a szemedben tükröződik?
Magával ragad,
és messze visz...
s, ahogy az arcodon hagyott
egy szerény leheletnyi sugarat?
Miért ne szerethetném a madárdalokat,
az édes, reggeli trillákat, bókokat;
a csípős hidegben az ölelő takarókat;
a meleg, sátorszerű sálakat;
a mosolyt az arcodon,
amiért így beburkolózom?
Miért ne szerethetnék
bele minden rügyező bokorba;
a Dunán a hidakba;
a folyón a habokba;
meg a cappuccinokba is?
Miért ne szerethetnék mindent is?
Miért ne szerethetnék a világba,
ami a szemedben tükröződik?
Magával ragad,
és messze visz...
Én magamat kérdezem,
de nem én, hanem tőlem az Isten...
Miért ne szerethetném a kincseket,
amiket nekem ad, ráadásképpen?
de nem én, hanem tőlem az Isten...
Miért ne szerethetném a kincseket,
amiket nekem ad, ráadásképpen?
Fiad vére volt az ajándék
s ez az élet csomagolás csupán...
de aki ilyen árat fizetett,
miért akarna fukarkodni még ezután?
A legszebb dobozban,
díszesen-színesen kapom,
masnival a tetején:
mert Isten jó, jó nagyon.
s ez az élet csomagolás csupán...
de aki ilyen árat fizetett,
miért akarna fukarkodni még ezután?
A legszebb dobozban,
díszesen-színesen kapom,
masnival a tetején:
mert Isten jó, jó nagyon.
Én magamat kérdezem,
de nem én, hanem tőlem az Isten...
Miért ne szerethetném a kincseket,
amiket nekem ad, ráadásképpen?
de nem én, hanem tőlem az Isten...
Miért ne szerethetném a kincseket,
amiket nekem ad, ráadásképpen?
Miért ne szerethetném az alkonyi napot
s ahogy az arcodra csókolt
egy utolsó narancs-arany sugarat?
Miért ne szerethetném a tűz körüli dalokat,
a hangos estéket, ahogy éneklünk az Úrnak;
a csípős hidegben az ölelő karokat;
a kertvégen, erdőben felvert sátrakat;
a mosolyt az arcodon,
ahogy ragyogva kivirágzom?
Miért ne szerethetnék
bele minden hullócsillagba;
a Dunán a habokba;
a folyón úszó hajókba;
meg a pezsgőbuborékokba is?
miért ne szerethetném még ezt is?
miért ne szerethetnék a mélységbe,
ami a lelkedben lakik?
magával ragad,
nem ereszt...
s ahogy az arcodra csókolt
egy utolsó narancs-arany sugarat?
Miért ne szerethetném a tűz körüli dalokat,
a hangos estéket, ahogy éneklünk az Úrnak;
a csípős hidegben az ölelő karokat;
a kertvégen, erdőben felvert sátrakat;
a mosolyt az arcodon,
ahogy ragyogva kivirágzom?
Miért ne szerethetnék
bele minden hullócsillagba;
a Dunán a habokba;
a folyón úszó hajókba;
meg a pezsgőbuborékokba is?
miért ne szerethetném még ezt is?
miért ne szerethetnék a mélységbe,
ami a lelkedben lakik?
magával ragad,
nem ereszt...
mégis felszabadít:
mert Isten jó, jó nagyon.
mert Isten jó, jó nagyon.
hajnalban felkeltettél
hogy a napkeltét együtt várd velem
téli csodatájra vittél, fehér
ruhába burkoltál mindent nekem
veled-érted szól az énekem, zajlik életem
átfagyok, s kiolvasztod a szívem
lelkem húrjait pengeted
...olyan jó nekem...
az egeket befested nekem,
az ízeket megédesíted,
a hangokat ellágyítod
a szememben
örömkönny terem
lehunyom s élvezem
ahogy patakokban árad ki
túlcsordult szívem
olyan tiszta, szép
ez a mennyei szerelem
minden cseppjét
zuhatagnak érzem
ahogy az Isteni szeretet
átmos egészen
átitat teljesen
kitisztítja a sebeim
ápolja a lelkem
elárasztja az életem
a szívem egy elfeledett dallamát
játszod újra nekem
és tovább komponálod
mindenható zeneszerző vagy
és én csak ámulok
nem értem hogyan lehet,
hogy a mesterműved vagyok,
és mégis a képmásod,
a lényed egy apró lenyomata
egy törött váza,
egy megkopott festmény,
egy hamis zongora és a rajta játszott darab
mindenedből egy kicsi,
halovány piszkozat,
s mégis a mindened,
akiért hagytad,
hogy korbácsoljanak,
gúnyoljanak, köpdössenek,
megvessenek, keresztre feszítsenek
meghaltál értem,
és én nem,
nem értem,
minek...?
Hiszem hitetlenül, hogy szeretsz,
és szeretlek.
Elbűvöltél, nem rejtőzöm többet.
Akarom, minden nap, adj még, többet!
Holtomiglan, és örökké, az utam nem válik el tőled.
Ha adsz, ha elveszel, a szívem, szám áld téged.
A lelkem minden lélegzettel vár téged,
és nem tudok, nem is akarok élni nélküled!
hogy a napkeltét együtt várd velem
téli csodatájra vittél, fehér
ruhába burkoltál mindent nekem
veled-érted szól az énekem, zajlik életem
átfagyok, s kiolvasztod a szívem
lelkem húrjait pengeted
...olyan jó nekem...
az egeket befested nekem,
az ízeket megédesíted,
a hangokat ellágyítod
a szememben
örömkönny terem
lehunyom s élvezem
ahogy patakokban árad ki
túlcsordult szívem
olyan tiszta, szép
ez a mennyei szerelem
minden cseppjét
zuhatagnak érzem
ahogy az Isteni szeretet
átmos egészen
átitat teljesen
kitisztítja a sebeim
ápolja a lelkem
elárasztja az életem
a szívem egy elfeledett dallamát
játszod újra nekem
és tovább komponálod
mindenható zeneszerző vagy
és én csak ámulok
nem értem hogyan lehet,
hogy a mesterműved vagyok,
és mégis a képmásod,
a lényed egy apró lenyomata
egy törött váza,
egy megkopott festmény,
egy hamis zongora és a rajta játszott darab
mindenedből egy kicsi,
halovány piszkozat,
s mégis a mindened,
akiért hagytad,
hogy korbácsoljanak,
gúnyoljanak, köpdössenek,
megvessenek, keresztre feszítsenek
meghaltál értem,
és én nem,
nem értem,
minek...?
Hiszem hitetlenül, hogy szeretsz,
és szeretlek.
Elbűvöltél, nem rejtőzöm többet.
Akarom, minden nap, adj még, többet!
Holtomiglan, és örökké, az utam nem válik el tőled.
Ha adsz, ha elveszel, a szívem, szám áld téged.
A lelkem minden lélegzettel vár téged,
és nem tudok, nem is akarok élni nélküled!
Ébred az év
Tél van még, Január...
Nincs karácsony, már nincs szeretet?
Az égre vattahabot fest az Isten,
tart a régi, ez mégis egy új kezdet.
Valahogy így indítom az évemet.
Teát iszom, s a tollam a papíron
sercegve suhan, surran,
a jövőm felé és lassan
leírom majd -vagy gyorsan?-
mindazt, amit annyira akartam,
de nem tettem,
mert még pihentem.
Ébred az év, és ébred a lelkem,
újra, a Nappal, minden reggelen,
minden nap jön egy újabb csepp kegyelem,
ami prizmaként szétveti a szeretet fényét az éterben
s szent fénybe borítja esetlen életem.
Hunyorgok kicsit, pislogok még egyet-kettőket,
de ahogy átmelegít, olyan kellemes élvezet...
...szeretem kettőnket.
Nincs karácsony, már nincs szeretet?
Az égre vattahabot fest az Isten,
tart a régi, ez mégis egy új kezdet.
Valahogy így indítom az évemet.
Teát iszom, s a tollam a papíron
sercegve suhan, surran,
a jövőm felé és lassan
leírom majd -vagy gyorsan?-
mindazt, amit annyira akartam,
de nem tettem,
mert még pihentem.
Ébred az év, és ébred a lelkem,
újra, a Nappal, minden reggelen,
minden nap jön egy újabb csepp kegyelem,
ami prizmaként szétveti a szeretet fényét az éterben
s szent fénybe borítja esetlen életem.
Hunyorgok kicsit, pislogok még egyet-kettőket,
de ahogy átmelegít, olyan kellemes élvezet...
...szeretem kettőnket.
Dúdolj nekem halkan
Rejts el!
Takarj be, ölelj át, vigyél magaddal...
Ma nem akarok megütközni a világgal.
Tarts közel, hadd érezzem mézes-füstös illatod!
Még meleg a tea, kortyolom, s nézem
kályhánkban a tűz, hogy lobog.
Árassz el
azzal a békés szeretettel,
azzal a csodás örömmel!
Dúdolj nekem halkan,
úgy elvesznék kicsit a hangodban,
más nem tud ennyi érzést
egy dallamba önteni!
Könnyekre fakasztott akkor is,
ott, mikor először véltem hallani
...véltem...még most sem hiszem,
hogy tényleg te voltál, pedig
láttam, hogy a te szád, ami mozog...
hogy hallathatsz ilyen mennyei hangot?
Dúdolj nekem még egy halk szerenádot,
ahogy a világ elől veled bujdosok,
ahogy a karjaidban tartasz!
Legyél nekem kicsit vigasz...
Hadd lássam szemedben a végtelent kicsit,
pont úgy, ahogy beléd írta az Isten...
hadd vesszek el tekinteted tavában,
hisz ilyen mélység máshol nincsen!
Tarts meg kicsit!
A zúgó tengeren a nyugtom nem lelem...
De itt van, pont itt, a tenyeredben...
Itt, ebben a gyöngéd szeretetben,
amit Isten neked adott...
még egy ilyen furcsa ajándékot...
tényleg neked adta, vagy általad nekem?
Miért szerettél valakit így, ha ő téged nem?
Rejts el kicsit -magam elől-, amíg megértem...
...hogy ne kérdezzem "Miért?", csak élvezzem.
Rejts el!
Takarj be, ölelj át, ragadj magaddal...
Ma nem akarok megütközni önmagammal.
Tarts közel, hadd érezzem kedves-kellemes illatod!
Gyöngéden csókolsz, átkarolsz, s nézem
szemedben a tűz, hogy lobog...
Árassz el,
azzal a boldog szerelemmel,
karolj át, s nevetve ölelj!
Bókolj nekem halkan,
úgy elvesznék kicsit a karodban,
más nem tud ennyi érzést
a szívembe önteni!
Takarj be, ölelj át, vigyél magaddal...
Ma nem akarok megütközni a világgal.
Tarts közel, hadd érezzem mézes-füstös illatod!
Még meleg a tea, kortyolom, s nézem
kályhánkban a tűz, hogy lobog.
Árassz el
azzal a békés szeretettel,
azzal a csodás örömmel!
Dúdolj nekem halkan,
úgy elvesznék kicsit a hangodban,
más nem tud ennyi érzést
egy dallamba önteni!
Könnyekre fakasztott akkor is,
ott, mikor először véltem hallani
...véltem...még most sem hiszem,
hogy tényleg te voltál, pedig
láttam, hogy a te szád, ami mozog...
hogy hallathatsz ilyen mennyei hangot?
Dúdolj nekem még egy halk szerenádot,
ahogy a világ elől veled bujdosok,
ahogy a karjaidban tartasz!
Legyél nekem kicsit vigasz...
Hadd lássam szemedben a végtelent kicsit,
pont úgy, ahogy beléd írta az Isten...
hadd vesszek el tekinteted tavában,
hisz ilyen mélység máshol nincsen!
Tarts meg kicsit!
A zúgó tengeren a nyugtom nem lelem...
De itt van, pont itt, a tenyeredben...
Itt, ebben a gyöngéd szeretetben,
amit Isten neked adott...
még egy ilyen furcsa ajándékot...
tényleg neked adta, vagy általad nekem?
Miért szerettél valakit így, ha ő téged nem?
Rejts el kicsit -magam elől-, amíg megértem...
...hogy ne kérdezzem "Miért?", csak élvezzem.
Rejts el!
Takarj be, ölelj át, ragadj magaddal...
Ma nem akarok megütközni önmagammal.
Tarts közel, hadd érezzem kedves-kellemes illatod!
Gyöngéden csókolsz, átkarolsz, s nézem
szemedben a tűz, hogy lobog...
Árassz el,
azzal a boldog szerelemmel,
karolj át, s nevetve ölelj!
Bókolj nekem halkan,
úgy elvesznék kicsit a karodban,
más nem tud ennyi érzést
a szívembe önteni!
"Kérve kérlek titeket, Jeruzsálem lányai, a gazellákra és a mező szarvasaira: Ne keltsétek, ne ébresszétek föl a szerelmet, amíg nem akarja!
"
(Énekek Éneke 2:7)
Libbenés
Meg akartam osztani a világgal,
mi zajlik épp itt bennem:
min agyalok, mi bánt nagyon.
Ilyen versterápiás az életem...
Leírtam, kiírtam...
és bent hagytam a fiókban.
Rájöttem, hogy ha el nem rejtem,
talán sebet ütne a szíveden.
Miért? Mert az érzelem csalóka,
és igen,lehet, hogy van oka,
de elszáll, elillan, ellibben,
minden nap más van a helyében.
Miért akarjak egy múló szeszélynek
dicshimnuszt zengeni,
vagy miért akarnám az időmet, a könnyemet,
újra ilyenekre áldozni?
Hiszen dönthetek,
hiszen hálás is lehetek!
Lehetnék hálás
minden rejtve kapott mosolyért,
örülhetnék, milyen áldás,
ez a furcsa-kellemes reménykedés.
Lehetek hálás, azért amit Isten ad,
hogy van, adatott szabad akarat,
és dönthetek úgy, hogy boldog leszek,
akárkivel, akár épp veled...
De én inkább látványosan szenvedek...
kinek jó ez? S minek?!
Miért ne lehetnék újra gyerek,
aki boldogan táncolva, felhőtlenül nevet?
Miért szenvednék azon,
hogy kiért égjen a szívem el,
mikor meghalt értem az Isten, hogy
szabadon éljek, tele örömmel?
Jajj, miért ilyen lassan növök fel?
Miért most kellett legyek tinédzser?!
Megkéstem kicsit, nézzétek el...
...ha nem, hát így jártatok! * Anna jobbra el*
mi zajlik épp itt bennem:
min agyalok, mi bánt nagyon.
Ilyen versterápiás az életem...
Leírtam, kiírtam...
és bent hagytam a fiókban.
Rájöttem, hogy ha el nem rejtem,
talán sebet ütne a szíveden.
Miért? Mert az érzelem csalóka,
és igen,lehet, hogy van oka,
de elszáll, elillan, ellibben,
minden nap más van a helyében.
Miért akarjak egy múló szeszélynek
dicshimnuszt zengeni,
vagy miért akarnám az időmet, a könnyemet,
újra ilyenekre áldozni?
Hiszen dönthetek,
hiszen hálás is lehetek!
Lehetnék hálás
minden rejtve kapott mosolyért,
örülhetnék, milyen áldás,
ez a furcsa-kellemes reménykedés.
Lehetek hálás, azért amit Isten ad,
hogy van, adatott szabad akarat,
és dönthetek úgy, hogy boldog leszek,
akárkivel, akár épp veled...
De én inkább látványosan szenvedek...
kinek jó ez? S minek?!
Miért ne lehetnék újra gyerek,
aki boldogan táncolva, felhőtlenül nevet?
Miért szenvednék azon,
hogy kiért égjen a szívem el,
mikor meghalt értem az Isten, hogy
szabadon éljek, tele örömmel?
Jajj, miért ilyen lassan növök fel?
Miért most kellett legyek tinédzser?!
Megkéstem kicsit, nézzétek el...
...ha nem, hát így jártatok! * Anna jobbra el*
Ki táncol ott, a víz közepén,
ahol olyan sekély a patakmeder?
Ki nézi a partról, a barkaágak alól,
...s csatlakozni vajon majd mikor mer?
TeÉrted
Vonz az Istened,
amilyen kegyelmes veled,
amilyen hűséges tehozzád,
amilyen gazdagon megáld.
Vonz az Istened,
amilyen mélyen szeret,
ahogy elviseli minden gőgödet,
ahogy mindig jobbá tesz téged.
Vonz ez az Isten, aki
lejött az égből meghalni
pont teérted...talán akkor nekem
is ad ma is kegyelmet, nem?
Vonz az Isten, aki vezet téged
és néha engem is beavat,
hogy ne ígérjem a gyors győzelmet,
mikor neked Ő mást tartogat.
Vonz ez a férfi, aki Téged így követ...
bevallom, hozzá mértem a többieket.
Mellé tettél, hogy Feléd vele fussak?
De van itt az úton még egy pár tucat...
Mind harcol, mind küzd, fut,
aztán az élet útkereszteződéshez jut,
és őket máshogyan viszed már előre,
itt maradsz velem, meg vele.
Én meg megsértődöm,
úgy futnék, el, arra,
ahol az a másik haladna
...a saját lábamban esek hasra.
Te meg idehozod, hogy felkaroljon...
Istenem, miért?!
Miért viszel felé,
és ő miért segít feléd?
Nem akarok menni,
de látod? Megyek.
A hitetlenségemhez
adnál még hitet?
"Menj előttem,
segíts,hogy követhesselek!
Vele, vagy nélküle,
de hadd legyek Veled!"
Elmegy, te visszatereled,
s ő csak dicsér téged.
Én is hálaéneket zengek:
hogy, amíg elment,
én haladtam tovább, Veled.
Nélküle, vagy együtt, de
mindig Teérted.
Én nem értem ezt az egészet, de legalább Te érted.
amilyen kegyelmes veled,
amilyen hűséges tehozzád,
amilyen gazdagon megáld.
Vonz az Istened,
amilyen mélyen szeret,
ahogy elviseli minden gőgödet,
ahogy mindig jobbá tesz téged.
Vonz ez az Isten, aki
lejött az égből meghalni
pont teérted...talán akkor nekem
is ad ma is kegyelmet, nem?
Vonz az Isten, aki vezet téged
és néha engem is beavat,
hogy ne ígérjem a gyors győzelmet,
mikor neked Ő mást tartogat.
Vonz ez a férfi, aki Téged így követ...
bevallom, hozzá mértem a többieket.
Mellé tettél, hogy Feléd vele fussak?
De van itt az úton még egy pár tucat...
Mind harcol, mind küzd, fut,
aztán az élet útkereszteződéshez jut,
és őket máshogyan viszed már előre,
itt maradsz velem, meg vele.
Én meg megsértődöm,
úgy futnék, el, arra,
ahol az a másik haladna
...a saját lábamban esek hasra.
Te meg idehozod, hogy felkaroljon...
Istenem, miért?!
Miért viszel felé,
és ő miért segít feléd?
Nem akarok menni,
de látod? Megyek.
A hitetlenségemhez
adnál még hitet?
"Menj előttem,
segíts,hogy követhesselek!
Vele, vagy nélküle,
de hadd legyek Veled!"
Elmegy, te visszatereled,
s ő csak dicsér téged.
Én is hálaéneket zengek:
hogy, amíg elment,
én haladtam tovább, Veled.
Nélküle, vagy együtt, de
mindig Teérted.
Én nem értem ezt az egészet, de legalább Te érted.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)