Mentem előre az úton
és jöttél mellettem kedvesen,
rendesen mindenkivel -és velem-,
és megtetszett ez a figyelem.

Isten pedig háromszor
eldalolta(-tta veled!), hogy
"Nem ő, nem, nem." és én nem
akartam, ezért nem figyeltem.

Kiforgattam a szavait,
átírtam magamnak,
hogy szentebbnek tűnhessek
és közel maradhassak.

Hagyta, hogy menjek...
úgy, hogy a legkisebbet sérüljek,
az őrző kezével nem hagyott el engem,
amíg a szívem helyét kerestem.

Őszintén hittem, hogy tudom kinél van
és magamat is direkt becsaptam...
ijesztő, hogyan tudok színészkedni,
hogyan tudtalak -magamat és téged- átverni.

Itt van, tudom ki halad mellettem az úton
és én mégis a másikat nézem és akarom?
Isten idetette, régen megmondta,
és elfordíthatott egy ilyen apró szikra?

Megérdemlem, hogy az arcomba
vágjanak egy papucsot...
Isten meg csak így jön,
és a szeretetével elhalmoz.

Átvertem magam,
és átejtettelek téged
...hülye voltam,
és bocsánatot kérek.