Szeretem a hajnalok napsütötte kék egét,
szeretem a fákat, a zöldellve hajló lombokért,
szeretem a hegyek ezerszín-barna élét,
szeretem a kontrasztot, a fehér hóét.
...szeretem a szemed minden színét.

Szeretem a reggeleket,
ahogy a Nap ébred,
és életre hívja a teret, a szívemet
a madárdal hálával tölt meg.
...ahogy kezdegeted a reggeled.

Szeretem a mosolyokat,
az összenevető idegeneket,
a kacagó gyerekeket,
az apró, kitörő örömöket.
...az arcodon a bájgödröket...

Szeretem a spontán jött dolgokat,
a felröppenő madárrajokat,
nyakhoz nyomott jégkockákat, sikojokat,
bosszúkat. A nyári zivatarokat.
...a hirtelen jövő gondolataidat.

Szeretem, hogy a tél után tavasz van,
hogy a bánat után is öröm van,
hogy a halál után is lehet élet, s van,
és nem kell elrejtenem a fájdalmam.
...mert elé viszel az imáidban.

Szeretem a fahéjat, a vaníliát,
a krémkávé ízét, az eső illatát,
a puha érintéseket, a cica tappancsát,
a kedves színeket, pirosat, sárgát.
...a karjaid gyöngéd tartását.

Szeretem, ahogy a folyó csiszolja a partját,
ahogy a szél alakítja a sziklát,
ahogy a tenger partraveti a szennyet,
ahogy minden lassan lesz egyre szebb.
...ahogy harcolsz, hogy így tegyen a lelked.

Szeretem, hogy Isten vattát ragaszt az égbolton,
és agyagozik a hegyvonulatokon,
pöttöket fest a katicára, csíkot hagy a darazsakon,
és homokba rajzol a sivatagokon.
...ott van a kezének nyoma minden mozdulatodon.

Néha-néha,
egy-egy pillanatra,
nem önzően csupán,
hanem tisztelettel és tisztán.
...szeretlek igazán.