(Jaj,hagyd...)

 Jaj, hagyd, 

hagyd,

hagyd a szívemet! 

Nem érdemes, 

törött és vág, 

kemény és beteg. 

Inkább az eszem adnám oda, 

sok van, használhatod jóra, 

kutathatsz, építhetsz, alkothatsz, 

mondd, miért, nem ez kell neked? 

Jaj, hagyd, 

hagyd, 

hagyd a szívemet! 

Nem őszinte, 

nem vágyik rád, 

halott és hideg. 

Inkább a kezem adnám oda, 

tenne érted, szorgosan dolgozna, 

sokaknál gyorsabban haladna. 

Mondd, miért nem ez kell neked? 

Jaj, hagyd, 

hagyd, 

hagyd a szívemet! 

Nem keres, 

nem talál, 

elveszett. 

Inkább a lábam adom oda, 

járjon, menjen az útra, 

ami hozzád vezet, s te vagy. 

Mondd! Miért nem? Ez kell neked?! 

Jaj, hagyd! 

Hagyd! 

Hagyd a szívemet, 

nem kell senkinek, 

nekem se már, 

miért kellene neked? 

Inkább mindenem adom oda, 

csak ne nézz erre a szégyenfoltra! 

Itt lüktet a mellkasomban, 

s vért vetve könnyet arat. 

Jaj! Hagyd! 

Hagyd, 

hagyd a szívemet... 

...szégyennel telt, 

tépi a magány

és elkeseredett. 

Inkább csak darabonként adom oda. 

Egyet-egyet, s nézem, ahogyan

szereted összerakja, ragasztja, 

s lassan a remény megpuhítja,

ahogy újjáépíted a hitem benned. 

Vedd, vedd, 

vedd a szívemet! 

Vidd az egészet. 

Tedd össze, 

tedd újjá, 

tisztítsd meg!

Vedd, vedd, 

vedd a lelkemet! 

Így, az egészet. 

Rombolj le, 

tégy újjá, 

hogy szeressek. 

Mit ér az ég, 

ha nincs rajta szín, 

s a szív mit ér, 

ha nincs benne szeretet?