Szeretem a hajnalok napsütötte kék egét,
szeretem a fákat, a zöldellve hajló lombokért,
szeretem a hegyek ezerszín-barna élét,
szeretem a kontrasztot, a fehér hóét.
...szeretem a szemed minden színét.

Szeretem a reggeleket,
ahogy a Nap ébred,
és életre hívja a teret, a szívemet
a madárdal hálával tölt meg.
...ahogy kezdegeted a reggeled.

Szeretem a mosolyokat,
az összenevető idegeneket,
a kacagó gyerekeket,
az apró, kitörő örömöket.
...az arcodon a bájgödröket...

Szeretem a spontán jött dolgokat,
a felröppenő madárrajokat,
nyakhoz nyomott jégkockákat, sikojokat,
bosszúkat. A nyári zivatarokat.
...a hirtelen jövő gondolataidat.

Szeretem, hogy a tél után tavasz van,
hogy a bánat után is öröm van,
hogy a halál után is lehet élet, s van,
és nem kell elrejtenem a fájdalmam.
...mert elé viszel az imáidban.

Szeretem a fahéjat, a vaníliát,
a krémkávé ízét, az eső illatát,
a puha érintéseket, a cica tappancsát,
a kedves színeket, pirosat, sárgát.
...a karjaid gyöngéd tartását.

Szeretem, ahogy a folyó csiszolja a partját,
ahogy a szél alakítja a sziklát,
ahogy a tenger partraveti a szennyet,
ahogy minden lassan lesz egyre szebb.
...ahogy harcolsz, hogy így tegyen a lelked.

Szeretem, hogy Isten vattát ragaszt az égbolton,
és agyagozik a hegyvonulatokon,
pöttöket fest a katicára, csíkot hagy a darazsakon,
és homokba rajzol a sivatagokon.
...ott van a kezének nyoma minden mozdulatodon.

Néha-néha,
egy-egy pillanatra,
nem önzően csupán,
hanem tisztelettel és tisztán.
...szeretlek igazán.

Hálaének,

mert az égen ma voltak denevérek,
miután elmenekültem.
Elfutottam, elfáradtam, leültem
egy emlékhelyre,
s fölöttem röpködtek egyre,
ahogy imám könnyét itta be
a régmúlt templom helye.
Isten ma is betöltötte,
s hazaindulhattam, szeretve.

Ha ezt a romot így betölti,
az én szívemmel is újra megteheti.

Hálaének - mert még élek

még élek
s a fejem felett van tető,
a lábamra jut cipő,
gazdagon élek,
az asztalon minden nap van étek,
még akkor is, ha amit teszek, vétek,
akkor is, ha elbukom,
akkor is, ha felállni: hogyan kell, nem tudom,
akkor is táplálsz ha nem kérek,
adsz magadból még, mikor ellöknélek,
és nem értelek téged,
a földről minek veszel fel,
s miért viszel a karodban,
s mikor a világom szétesik,
miért mondod, annyira nyugtatóan:
Minden rendben van.

Hálaének

Ma azért vagyok hálás neked,
mert holnap is van nap
és, mert nem kell nekem
megváltanom a világot...
Azért te már az életed adtad.
Ezért áldalak.

Hálaének...

...mert minden napom szebb veled,
és kevesebbet szenvedek,
amióta esténként dicsérlek.
Kevesebbet marcangolom,
kevesebbet sajnálom
énközpontú önmagam,
mióta megköszönök minden napot dalban,
és rájövök, hogy nem én, hanem
Te vagy a lényeg.
Hadd áldjalak,
kérlek,
holnap is csak
Téged!

Hálaének - az aggódás miatt

Ma azért áldalak,
mert aggódom és te
azt mondod, terád nézzek,
és aggódom és te
azt mondod, terád nézzek,
és tovább aggódom és te
tovább mondod, hogy terád nézzek,
és mikor rádnézek,
nem aggódom többet.

Hálaének - sok kis örömért

Ma azért adok Istenem
hálát neked,
mert a napom sok kis örömmel
egészen megtöltötted,
verset írni is majd' elfelejtettem,
mert áradt rám a sok csipet kegyelem.
Úgy leírnám, de húz az ágyam
és várom, hogy az álmom is rólad legyen.

Hálaének - így is

Ma azért adok hálát,
mert a lustaság közepén is;
az önzés közepén is;
a bűnömben;
a magamnak ásott gödrömben;
a hülyeségeimen keresztül;
a falaimon keresztül;
a sebeimen át;
a végtelenen át;
bárhogy;
mindenhogy
szeretsz.

Hálaének - a pihenésért

Ma azért vagyok hálás
mert pihentem kicsit:
átaludtam a fél napot,
hallgattam dicsit,
apuval főztünk lecsót,
rejtvényt fejtettem kicsit,
benyomtam egy pár sütit,
meg csokit,
és békésen boldogan,
tudtam, hogy szeret az én Uram,
akkor is, ha nem teszek semmit se,
és áldhatom így is,
nem kell hozzá szent mise,
még, ha hiányzik is.

Áldom ma is,
áldom így is-
úgy is.

Hálaének - a szeretetedé

Hadd zengjek hálát neked
minden nap azért, hogy létezhetek.

Ma azért vagyok hálás neked,
mert a dolgokat el, csak úgy veszed,
hogy az űrt kitölti a szereteted.
Nem engeded,
hogy a súlyok túl mélyre húzzanak.
Ma ezért áldalak.

Hálaének (első)

Hadd zengjek hálát neked
minden nap azért, hogy létezhetek.
Én Benned, s Te bennem:
egy kis darabnyi végtelen.

Ma csak azért vagyok hálás
-én, a mentális beteg-,
hogy ennnyi őrült érzés közt
még nem őrültem meg.

Sőt! Megörültem,
most, mikor alig lehet,
csak mert rád emeltem
a tekintetemet.

Harcolsz helyettem, értem,
pedig nem érdemlem meg.
...
Hadd dícsérjelek!

tetszik a létezésed ténye...
alanya, tárgya,
hogy Isten idetett téged erre a világra,
mert szeretni akart téged

megalkotott és a földre rakott
megmentett és nem kért, csak hitet
abban, hogy ő tényleg miattad halt meg,
hogy otthagyott mindent teérted

Ő a szeretet
s én, csak valami hálátlan daganat
nem tudlak szeretni, és nem is akarlak
csakis engem, és általad magamat

de még magamat sem, ezt a hústestet
ha édesgetem, nem elégedek meg,
ha sanyargatom sem leszek szentebb
pszichoszomatikus tünetek

szeretne, engem is, a földönragadtat
igen, minden erre mutat
...de annyival könnyebb lázadni,
és mindenért hibáztatni, mint egy tini

de este, mikor csak Őt kerestem

átölent csendesen az Isten

és én csak sírtam, hogy milyen jó nagyon

mennyire szeret akkor is, ha nem hagyom

eszembe juttatta minden megoldott gondomat

s a világon -amit teremtett- a legcsodásabb doldokat

az embereket, akikért hálás lehetek

és nem értettem miért, de utoljára pont téged

örömkönnyek közt

adtam hálát teérted

és nem tudom miért

szeret ő belőlem téged

Előle futottam;
hozzá láncolódtam;
vele kergetőztem;
őrá felnéztem.

Érte hálát adtam...

Magam maradtam?
Megmaradtam,
jól, veled...
Jó Veled.

Festettem róla egy képet...

Elvetted a festéket,
és halkan dúdolni kezdtél nekem,
egy boldog, nevetős, békés dallamot,
a képem meg szétkented, pimasz csel volt,

és annyira haragudtam érte!

Hozzádvágtam az ecsetet, a vásznat,
te meg elhajoltál előle,
mint egy gyerek, a legjobb csíny után
pimasz vigyorral karöltve.

Miattad festettem, és te tetted tönkre!

Aztán rájöttem, hogy igazad van...
...mert a képem túl szerény volt,
beértem volna pár szép vonallal,
és megvontam a szívemtől: az álmot....

Pedig annyira szereted, ha álmodok!

Gubbasztottam a térdemen, megtörtem,
s te átöleltél és dúdoltál nekem tovább.
Besétált az álmom az ajtón,
Istenem, hogyan tovább...?

Őt már nem tudom keret közé tenni.

Segíts, hogy merjek álmodni,
hogy engedjem magam remélni,
hogy merjek táncolni,szabadon szeretni,
hogy hálával tudjak neked új dalt zengeni!

Segíts élni!