Megkeresnélek, de meg nem találnálak,
bár Te a hangokkal és színekkel is egy vagy.
Táncod, furulyád, selymes hangú lantod,
ecseted, tollad, édes: megigéz és ellop
minden szívből egy színes dallamot.
Megkeresnélek, de meg nem találnálak,
mert megszöknél, elfutnál! Sehol nem látnálak,
tovatűnnél a hajnal csirip-szavában, s a szellőkben,
elvesznél a bút-borút könnyező felhőkben.
A nyomodat - bár édes, kedves - bottal üthetem.
Pedig mennyire szeretnélek látni,
szemed tavának selymes vizére szállni!
De elrejtenek a bús barna bozót ágai-bogai.
Félsz, hogy a világ nem akar, csak bántani.
De a világnak még nem volt nagyobb baja,
mint hogy rád várjon, s utánad kelljen sírnia.
A szelek is szürkék nélküled, te édes, néma múzsa!
Dalolj újra színek szárnyán, drága Synesthesia!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése