Nem tagadom

Nem tagadom
Hogy elragadott
A hév
A szív
Az érzelem

Mentem balgatagon
Míg egy szakadékon
Vakon
Bután
Leestem

Nem hallottak
Nem láthattak
Sötét
Hideg
Sajog minden tagom

De kimászok akkor is
Ha addig élek is
Ha fáj
Ha nem
Csakazértis

Elmentem sétálni

Egy nap besötétedett

és a halk, a csendes

eső is eleredt, szemetelt. 

Akkor elmentem sétálni

és az Úristen is velem támadt jönni.

Mentünk, beszélgettünk.

Hallgattunk, figyeltük

ahogy az eső az úton kopog, 

ahogy a béka a fűbe bukott,

éreztük ahogy minden boldog.

Kutyául eláztunk kint, 

amíg néztük ahogy a szél int, 

s ahogy a lusta felhő, mint

parasztbácsi a földre köp

aztán meg kiabál, mennydörög.

Békés és boldog volt a szürke ég, 

figyelte és félte, ahogy Ura lent lép. 

A Megváltó pedig sétált mellettem, 

az én Jézusom, a kedvesem, 

az én földöntúli jegyesem.

Hazakísért, és a kapualjban

a Mindenhatótól én csókot kaptam

...édeset...lágyat...szerelmeset.

És az eső meg csak ömlött, úgy esett, 

mintha mindennapos lenne az eset.

Reggel aztán, az ébredés után

én énekeltem, és ő festett nekem:

felhőt, amely megbotlik sután, 

ahogy átfut a szélfútta fellegeken

... Jaj, hogy én mennyire szeretem!

Boldog békés kesergés
eszetlen elmélkedés
izgatott unalom
te ez vagy aranyom.

De csak nekem
Aki a rímeket keverem
Balgatagon és ingatagon
szerelmes alapokon

Boldog távolság ez,
vagy bús közelséged?
A szívem balga tag
Az eszem meg hallgatag

Drága Isten

Drága Isten,
megrekedtem
szerelemben,
de nem veled,
és szédeleg
a kis szivem.

Édes Isten,
elmerengtem,
el is vesztem:
embereken,
szép szemekben.
Ments ki innen!

Kedves Isten,
óvd a szívem!
Nekem nem megy...
Mindig elvesztem,
és eleresztem,
elrepesztem.

Istenem,
szerelmem,
én kedvesem,
ó édesem!
Telítsd a szívem
te, teljesen.

Egy korty még...

a             Bolondos és balga gondolatok
b             meg kávé
c             Tűzforró vízzel, túl kiskanállal
a             Pont ahogy finom
d             De azért éget

a             Szívben perzselő ábrándos dallamok
b             Még kávé
c             Korty, ami gyógyír arra a bánatra
a             ,Hogy dalolni nem tudok
d             ...hát írok verset

a             Elkapok egy gondolatot
b             Egy korty még
c             Keverem a szívem kiskanállal
a             Égető kortyok
d             De olyan édes!

a             Ábrándozós, gőzfelhős pillanatok
b             Egy korty nem elég
c             Tűzforró... szívem... kortyok... kiskanállal
a             Egy cseppet kicsit éberen álmodok
d             Édes az élet

a             Elfutnak kedveskedő mondatok
b             ...nincs kávé
c             Kihűlt, elfogyott amíg kavargattam
a             Többet írni már nem fogok
d             Inkább megkereslek.

Megkeresnélek

Megkeresnélek, de meg nem találnálak,

bár Te a hangokkal és színekkel is egy vagy.

Táncod, furulyád, selymes hangú lantod,

ecseted, tollad, édes: megigéz és ellop

minden szívből egy színes dallamot.

Megkeresnélek, de meg nem találnálak,

mert megszöknél, elfutnál! Sehol nem látnálak,

tovatűnnél a hajnal csirip-szavában, s a szellőkben,

elvesznél a bút-borút könnyező felhőkben.

A nyomodat - bár édes, kedves - bottal üthetem.

Pedig mennyire szeretnélek látni,

szemed tavának selymes vizére szállni!

De elrejtenek a bús barna bozót ágai-bogai.

Félsz, hogy a világ nem akar, csak bántani.

De a világnak még nem volt nagyobb baja,

mint hogy rád várjon, s utánad kelljen sírnia.

A szelek is szürkék nélküled, te édes, néma múzsa!

Dalolj újra színek szárnyán, drága Synesthesia!

Utolsó/első altató 

Megöljük a gyermekeinket,

Hogy a Marson találjunk életet,

De a háború istene mást nem ad

Csak teret a csendes holokausztnak.

Megöljük az unokáinkat

Megöljük a jövőnket

Megöljük az erőseket

Megöljük a gyengéket

Gyilolunk, mert bántottak

Gyilolunk, mert bántanának

Gyilolunk, mert félünk

Ölünk, mert nem remélünk

Nem adunk esélyt

Ha "nem illik a tervbe"

Nem adunk esélyt

Ha "talán(!) selejt lenne" 

Nem adunk esélyt 

az életre. 

Te céltévesztett világ!

Aphroditéhoz imádkozol, 

És közben Molochnak áldozol! 

Tombolsz, mint Dionüsszosz, 

A hedonista boristen, 

És megölöd, megfojtod

Ha méhedben gyermek terem. 

"Ez az én testem."

Nő! A méhed bölcső,

Nem sír! Nem temető!

Kőszívedtől lesz halott

A kincs, amit megkapott. 

Azt mondod, hogy erőszak szülte? 

Hát legyen erőszak az is, mi elvegye? 

Összetörnéd, széttépnéd a testet, 

Savval égetnéd az ártatlan életet?

...milyen lehet...

Letépni a kezeket, amelyek

Egy anyát ölelnének?

Szétszaggatni a lábakat,

Amik még sosem szaladhattak?

Szemeket kiégetni,

Hogy ne tudják a vilátot látni?

Összeroppantani egy elmét, koponyát, 

amiben megfogant volna egy jobb, új világ?

Mit mondasz akkor,

ha mégis feléled,

ha belenyomorodik,

hogy majdnem megölted?

Eldobod ha ÉL?

Ellököd, mert NEM KÉRTED?

Te kifordult világ! 

Miért nem szereted az életet?

Te önző világ, 

miért taposod a gyengéket?

Te rettegő világ!

Örülök, hogy anyu nem ölt meg.

-----------------------------------------------------

Last/first lullaby 

We're killing our children

To find life up on Mars,

But the god of war gives only

More room for this silent Holocaust.

We're killing our grandchildren and

We're killing our future,

The strong ones and with them

we're also killing the weaker.

We murder because of past harm

Or because we fear it in the future

We kill while not having hope

Out of dread we murder. 

No chance is there to give

if "it doesn't fit into plan". 

No chance is there to give

if "they may be handicapped". 

No chance is there to give

for life to be present. 

You misguided Earth! 

Aphrodite you pray to

But you give thanks to Moloch. 

You hedonistic soul, 

You dionysian fool, 

You murder and you choke

The gift, the child in your womb. 

"This is my body, my right is to choose"

Woman! Your womb is a cradle, and no, 

No cemetery or tomb, to be wept upon. 

Your stoned heart simply just kills

the treasure within: your kids. 

...ever wondered what it's like...

Tearing out the hands

That could hold onto a mother? 

Ripping apart the legs

So they couldn't run ever?  

Smashing a mind, a skull

That could've dreamed forever? 

And what do you say if

They still stay alive? 

If they born with that damage 

As evidence of your crime? 

Do you leave if they're ALIVE? 

Throw them avay and SAY GOODBYE? 

You world, the wrong side out! 

Why can't you simply cherish life? 

You world! The mean, the selfish one! 

Why do you tremple on the weaker one? 

You word! You! The one terrified. 

Dear mommy, thank you that I'm alive.