Megrekedtem egy pillanatban:
te voltál a mondatomban.
Furcsa, kis semmi nyelvbotlás,
apró sóhaj, és szívfájás.
Már rég, réges-rég nem vagy nekem,
a szeretet gondolata elméletben
azonban ott lóg a képeden, a neveden.
Csillog a szomorú szemedben.
Meg-megremeg előttem
a neved, fel-felbukkan,
mint bukott emlék, leverten
újra elbújik, el a múltban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése