Valahogy úgy érzem,

már csak én élvezem,

hogy az a drága Isten
havat teremtett nekem.

Mindenki jéggé fagy.

A leheletem is, mikor kiszalad

a számon, ahogy szívem kacag.

A szemem issza, csodálja a tájat.

Összehúzzák magukat és dideregnek,

míg én a puha takaróban fetrengek,

hótól ázom, -bocsáss meg csizmám, kabátom- nevetek...

Bent meg majd a kályhára tekeredek.