Kristályszonett
Nem köszön nekem, mikor találkozunk.
Nem köszön nekem csak néz, s továbbvonul.
Nem megy el, mindig a közelben marad,
Fák mögül néz, s kerti ösvényen halad.
Mindig lassan lép felém, elvesz egyet
A kincseim közül, egy kristálylelket.
Nem marad utána, csak üvöltő csend,
Éles gyertyafény, mely homályban dereng,
Sikoltó suttogás, sötét ragyogás,
Elmúló varázs, és önmarcangolás,
Egyszerű temetés, megemlékezés
Sima, éles kés, és sötét felejtés,
Emlék sírása, seb felszaggatása,
Csendje a holtnak, kristály ragyogása.
Chrystal sonnet
He does not greet me any time when we meet.
He just watches me, and keeps marching on.
Lurking behind trees, my garden path, he walks,
He does not go away, he just stays close.
He always comes slowly and takes one of my
Crystal souls, one of the treasures that are mine.
He leaves behind only, silence that's roaring
Sharp candle gleam and flicker that is looming.
Screaming whispers and also dark glowing,
Mauling my soul, while the magic is passing
Simple funeral, remembering lost things.
Dark oblivion too, and smooth, sharp knives,
Crying out memories and tearing up wounds,
Through dead silence, crystal brilliance shines.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése