(ilyen sorrendben olvasandó)
Ma felkeltem reggel
és
nélküled keltem fel
Nem néztem az arcod
nem győzködtem a szívem, hogy eresszen el
mint eddig, ma is ugyanúgy csak
menni kell
Nem mondhatom el
mert
nem vagy a része,
- egésze - már az életemnek
más párnák ölelik hullámait fürtjeidnek
más nyitott ablakán befutó szellő
csókolja a bájgödreidet
úgy
leírnám
a hiányt
de
sosem voltak elég jó szavaim, hogy dícsérjelek
Dadognom
kell, mert nem mondhatják el a szavak
mennyire szorosan,
gyöngéden tartanálak,
ha nem bizonyultak volna már így is
túl gyöngének a karjaim
átölelni a világ minden kincsét
tebenned.
Igazán sosem értettelek,
bármennyire szerettem volna.
Nincs már esélyem,
csak egy tétova búcsúszóra
és, mint máskor, most is
cserben
hagynak a szavaim
a világ is
összedől, leomlik
minden
fal
nem túl
nagy port kavar
lágy
eső hull,
és kihajt egy virág.
Nem
értem,
hogy lehet,
hogy
újraindul
nélküled
a világ?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése