Tengerszem

Tekintetem tavában
vagy te könnyűbúvár.
Az édes, hűs víz csábított,
hát beugrottál.
Úszol, körülötted minden
újan, de ismerősen
táncol - hínárok, halak -
...ne nézz ilyen erősen!
A szemeid elragadtak,
mint óceáni áramlat
és nem tudom, vissza
hogy kéne találjak...
A lelkemben dúló vihar vagy,
bejósolható, vad, kiszámíthatatlan,
izzik tőled a bőröm, gyorsabb a véráram,
hevesebben jön minden dobbanás.
A távolban világítótorony
kiált egyre, hogy "Láss!".
Felkavarod az iszapot,
ahogy újra és újra elmerülsz
...régi mosoly vagy, új kacaj...
Ne nevettess, nem kapok levegőt!
Állítsd meg velem az időt...
...merülj mélyebbre bennem!
Attól elcsitul a vihar talán?
Engedj partot érnem!
Hozd felszínre a kincseim,
légy a menedékem...
legyen hűsítő a csókom,
izzó ölelésedben!
Úgy lennék a nyugalmad,
míg elégünk az éjben...

Lépesméz a csókod.
Lágy selyem a testem
...csillogó, sima víztükör,
remegő hajnali ködben.

If in front of you I ever cry

Then I'll want to make you smile

I'll see that sad empathy in your eye

But believe me I'll make you smile

And you'll even laugh

As I show you life, happiness and love

Because the ones who can truly rejoyce

Are the ones who suffered deeply enough

I only share my tears and my joy

With those few that I really feel close enough

I only ever dance

If I feel truly loved

Félek szeretni

Félek szeretni.

Ennyi volt beismerni

ezt az egyszerű titkot.

Talán nem is tudok.

Talán kiölte belőlem

egy öregúr keze,

talán megfojtotta

a sok hamis remény?

Tudtam-e valaha szeretni én?

Mi az a szerelem?

Nem tudom,

csak magam szerelem.

Mély gyökeret vert bennem a félelem,

és talán ha szeretnék sem

ismerném el,

magamnak sem,

nemhogy neked.

Versbeírom a vágyakat,

amiket aztán elengedek

és reménykedek, hogy vissza nem jön.

Láttad mindet és most őrlődöm,

mert nem tudom, mit tettem.

A bajodra vajon egy lapáttal rátettem?

S ha megkérdeznél, hogy őszinte voltam?

Az voltam...

S hogy még így érzek-e?

Megnémulnék, hiszen nem tudom én se,

s ha tudnám se mondhatnám el neked

...hiszen, hogy elveszthetlek,

én ettől rettegek.

Nem tudom, mi az a szerelem,

de helyet kaptál a szívemben

és most csendesen tátong ott egy űr...

Nem tudom, mi lesz ebből.

Félek szeretni,

és nem tudok.

Tudok kiabálni,

tudlak utálni,

mindent, mindent olyan jól tudok,

csak azt nem, amit szeretnék.

Bár valakié lehetnék,

és ne taszítanám el!

A szívem olyan hangosan ver,

és én nem tudom elcsitítani...

Szeretnék valakit,

és nem is akárkit, de

nem tudom mi fán terem a szerelem.

Istenem, mutasd meg nekem!

Odaadtam már ezerszer,

miért adod vissza nekem?!

Miért vagy ilyen jó velem?

Miért mondod, hogy szerethetem,

amikor lehetetlen?!

Miért vagyok közelebb hozzád,

mikor érte sírok a térdemen...?

A szavai és a csöndje által

miért te adsz vigaszt nekem?

Miért nem hagyod, hogy elengedjem?

Miért szeressem őt is,

ha egyszer te vagy az egyetlen?

Miért engedjem be, ha mindent

összetörhet idebenn?

Miért bénít meg mindig,

újra a félelem?

Szeresd ki belőlem!

Nem akarom ezt

a csöndes, üres helyet

mással betölteni...

Lágyítsd a szívem Uram,

ne hagyd megkeményedni!

Hadd harcoljak érte

ha kell, minden nap, térden,

hadd bízzak ebben az egy,

törött emberben,

ha összetörne engem is,

akkor is.

Te építhetsz fel újra csak!

Újra és újra kérlek.

Várlak...

...segíts.

Nem tudom, milyen

a tiszta szeretet,

és félek így szeretni.

Találkoztunk

és átöleltelek,

mintha nem

múltak volna el

hónapok-évek.

Elfelejtettem

milyen

jó veled.

Megértünk-e erre

vagy újra megégetnélek?

Ülhetek kicsit

itt csendben veled?

Hadd ismerjelek 

újra meg!

Ne csak egy-egy

napra legyek a tied.

Ha küzdenél értem,

én is teérted,

ha maradni akarnál

nem mennék el tőled.

Igyunk egy teát,

egy pezsgőt, vagy bort!

...nem, most nem vagyok

rózsaszínködbe-borult.

Menjünk el színházba,

vagy egy hosszabb túrára,

kártyázzunk, vagy tollasozzunk egyet!

Fess velem, vagy szavalj nekem verset!

Szeretnék jókat vitázni veled,

megismerni az életed,

megtudni a miérteket.

...nevetni kicsit, csak mert lehet...

Nem akarom megint

olyan hamar feladni...

Szeretném ha harcolnál,

szeretnék új esélyt adni. Kapni.

Szeretnélek elbűvölni

újra meg újra.

Bár ne rettegnék, hogy megint

vége lenne, elmúlna.

Nem mondom el, nem kezdem el,

hiszen a szívem oly buta...

bár biztos pontként lennél itt,

és nem csak hébe-hóba!

Ha maradhatnék közelebb,

ha jobban ismernélek kicsit,

ha nem küldenél el olyan hamar,

én szeretnélek szeretni.

De tudsz-e, akarsz-e,

fogsz-e értem küzdeni?

Valamikor régen
kert voltam Édenben,
tündérszép nő,
a kedves,
az egyetlenegy,
a gyönyörű.
Hercegnő voltam talán, vagy nimfa,
madarak szárnyai, vagy fák ága?
Már nem tudom.
Elfelejtődött, át ezer és ezer
vérben úszó alkonyon.
Kecses léptekkel jártam
és belé botlottam,
és ő hazug módon elfordított Tőled,
hittem neki, s mi lett? Hogy már félek.
Mindig szerettél,
édesen becéztél,
nyitva volt előtted a lelkem...
ő átvert...és elvettem tőled a hitem.
Te voltál mindig a váram, a védelem...
miért hagytalak el? Nem értem.
Egyedül voltam
és féltem.
Lépteim tétovák lettek,
és elhervadt minden virágom,
rám küldte a gyújtogatókat,
és vadászok dúlták fel minden bokrom.
Könnyezve szültem meg minden hajnalon
egy új gyermeket...add, hogy őt ne érje fájdalom!
Letépték ágaim,
lecsupaszítottak,
eltörték szárnyaim,
ketrecbe zártak.
Nevettek rajtam,
s te hagytad?!
"Kedves, miért hagytál el?"
Könnyeket láttam
az arcodon folyni le...
hogy nekem ne fájjon már semmi,
te az életed adtad cserébe.
Meghaltál
és a szívem szakadt bele,
hogy szerettél,
de én nem hittem el elsőre,
és te mégis, mégis, 
így is harcoltál értem,
hogy én elárultalak,
s az arcodba köptem.

Erdő vagyok messze,
ne keress, mert
nem leled helyem.
Tündérszép nő vagyok,
gyönyörű,
az egyetlen.
Meghalt értem,
feltámadt,
és felkarolt a kedvesem.
Lecsókolta szemeimről 
minden könnyem.
A lelkembe' élő víz
patakja csörgedez,
a fák virágba borultak,
a hajam lengedez,
lágy szellő fúj,
és én a vízben táncolok.
Újra szép, újra szent,
újra szabad vagyok.

Megmentett, újjá tett,
meggyógyított.
Szaladok, szárnyalok...
vele táncolok.

Mentem előre az úton
és jöttél mellettem kedvesen,
rendesen mindenkivel -és velem-,
és megtetszett ez a figyelem.

Isten pedig háromszor
eldalolta(-tta veled!), hogy
"Nem ő, nem, nem." és én nem
akartam, ezért nem figyeltem.

Kiforgattam a szavait,
átírtam magamnak,
hogy szentebbnek tűnhessek
és közel maradhassak.

Hagyta, hogy menjek...
úgy, hogy a legkisebbet sérüljek,
az őrző kezével nem hagyott el engem,
amíg a szívem helyét kerestem.

Őszintén hittem, hogy tudom kinél van
és magamat is direkt becsaptam...
ijesztő, hogyan tudok színészkedni,
hogyan tudtalak -magamat és téged- átverni.

Itt van, tudom ki halad mellettem az úton
és én mégis a másikat nézem és akarom?
Isten idetette, régen megmondta,
és elfordíthatott egy ilyen apró szikra?

Megérdemlem, hogy az arcomba
vágjanak egy papucsot...
Isten meg csak így jön,
és a szeretetével elhalmoz.

Átvertem magam,
és átejtettelek téged
...hülye voltam,
és bocsánatot kérek.