"Istenem, kéne valaki..."- mondtam,
és ő mosolygott csak: "Dehogy kell!"
De én annyira nagyon akartam!
Viszont tudta, hogy nekem nem ő kell...
Elvette az elsőt - akivel elrejtőztem;
a másodikat - akibe kapaszkodtam;
a harmadikat - akivel kergetőztem.
Ültem, könnyek közt, értetlen...
Aztán megfogta a kezem
És éreztem, erre volt szükségem
Átölelt és könnyekkel, remegve
Bújtam hozzá, s karjai közt elveszve:
"Istenem, nem kell más senki..."
mondtam... és ő megint csak mosolyog,
és én nem értem, mi van -már megint-,
de amit ad, mindig jobb, mint amit akarok...
Hogy is van...?
Legyen meg a te akaratod?
Legyen meg a te akaratod?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése