Ő a szeretet

Igen, bunkó voltam és vagyok,
önelégült néha, ki ellenállt,
még tökéletlen, önző, nem tagadom,
de Jézus itt van, és mégis megáld.

Meggyógyított, felnyitotta a szemem
és magamat látva félni kezdtem:
ahogy mindig szépen mindenkit leszóltam...
ahogy mást nem, csak a szégyenem láttam.

Bántottam mindent és mindenkit,
aki megbántott és azt, aki nem,
aki kedves volt, és azt, aki megvetett,
akit szerettem, és azt akit nem.

Én nem tudtam, nem tudok, nem,
tökéletes lenni, bár szeretnék,
de úton vagyok, Jézus vezet.
Bűnösen-bűntelen, mert vére megtisztít!

Csak bántani tudtam ebben a testben,
bántani mindenkit, titeket, téged
csak rúgni, harapni, marni mert
Éva a bűnt adta nekem . . .adta? Kértem.

Többet akartam ebből a romlott létből,
de Isten akkor is meg akart váltani!
Árva voltam...most meg hercegnő,
Mert a Király akart örökbe fogadni.

A lényem nem akart mást,
csak zülleni és mindent rombolni,
ez a nyers húsdarab a csontokon
nem akart mást, csak ártani.

A szívem sírt, meghasadt, összeomlott,
csak igaz szeretetre -Istenem, Rád!- vágyott,
mindent, ami másé volt elvette volna,
de semmit nem kapott, mert nem Tőled akarta.

Az elmém nem képes felfogni,
hogy a kereszted mekkora csoda...
hogy ennyi bűnt -Mindent!- átvettél,
és nem kell szenvednem miatta.

Nincs semmi jó bennem!
Ha mégis, az sem miattam.
Semmi sem az én érdemem,
Jézustól kaptam, mint kegyelem.

Itt ég bennem a vágy a jóra,
a szellemem tudni, ismerni akarja,
ezt a csodát, hogy Isten miért mentett meg,
és hogyan, miért van, hogy Ő mindig szeret.

Érzem a jót, várom Őt, és élvezem,
hogy a szörnyeteg nem ment el,
de szenved mert éheztetem, hiszen
meghaltam a bűnnek, és Krisztusért létezem.

Még mindig tudnék, ha akarnék
uralkodni, mint egy hárpia.
Jézus viszont jobb, ha Ő vezet
nem megyünk 200-zal a falba...

Itt a lényem, készen a harcra,
és győztes vagyok, mert vezet az Úr karja,
a testem halott, a lelkem megváltva,
itt már egyedül csak Jézusnak van hatalma.

Nem vagyok túl bölcs, néha nem
kérdezem meg merre kéne menni...
néha végiggondolom, de néha nem,
azt, hogy mit fogok tenni.

Néha meglátod az "éhező szörnyem"...
Azt, aki elbújt egy sarokban,
 valahol a sötét mélyben itt az agyban.
...elősétál, ha nem vigyázok: és baj van.

Vissza kell kergetni néha, a ketrecbe:
Ettől fél, meg sír, néha fintorog.
Én vagyok, ez vagyok én is, de
Jézusban uralom, ha Benne maradok.

Tudom hogy bántok néha még,
és sajnálom, meg is bánom mind.
Nem gondolom át amit mondanék,
de Isten helyreigazít mindig.

Néha beszólok,
néha átverlek,
a szívem -egyedül-
az igazság mérlegén nem áll meg.
De Isten már Jézust látja bennem,
a keresztet, és ahogy szeretett.
De hisz megbántottalak, késsel
hadonásztam és megsértettelek,
tőrt döftem a szívedbe, megforgattam...
bár ne tettem volna meg!
Nem kérem, hogy felejtsd el,
de egy dologra kérnélek, ha lehet:
hadd tegyek most már veled
csak jót, mert Krisztus szeret.
Megígérem és fogadom:
hogy soha fel nem adom,
hogy neked már csak azt akarom
mondani, ami igaz,
és csak kedveset!
Mert Isten megbocsátott nekem...és ő a szeretet.



Az alapot a költeményhez ez a korábbi vers adta, amit kb. fél évvel a megkeresztelkedésem előtt írtam:  Bocsáss meg