Ki ez itt bennem...?

 

"Házépítés", online tesztek és identitáskeresés

Húsz éves vagyok. Erik Erikson pszichoszociális fejlődési elmélete szerint úgy kb. mostanában be kéne fejeződnie életemben egy identitáskrízisnek. (szép szavak, most tanultuk, így könnyű tudni)

Szóval lényeg a lényeg: lassan azért már tudnom kéne ki vagyok.
Vajon tudom?

Az alapok megvannak, de a házam nincs kész, és csak a tó tükrében látom a körvonalait. De persze, hogy ezt észrevegyem, bele kellett néznem a tóba.
Miért nem nézem rögtön a házat? Jogos kérdés. Azért, mert a fal tetején ülök. A tóban több látszik.
Nézegetem a szomszéd ház ablakain, ajtajain is, az apró visszatükröződéseket. Nézem az árnyékot, hogyan hat a Nap fénye, mi marad meg ha rám vetül a fény, mit rejtek el, mi ragyog fel. Kérdezgetem a járókelőket. Egy-egy kisgyerek csodál valamit, pár kamasz ráfirkál az épület sarkára, van, aki egy-egy téglát el is csen.
Mit építettem az évek során? Kivé lettem?

Mély, érdekes dolog az önismeret. Sokoldalú megközelítést és odaszánt időt, energiát igényel. Most kicsit én magam vagyok a terapeutám.
Próbálom valamihez hasonlítani magam. Más dolgoktól pedig különbözni szeretnék. Keresem a motivációim forrását, a döntéseim alapját, a kedvteléseim gyökereit, az elveim hátterét. Elemzek, megkérdőjelezek. Azután pedig vagy cáfolok, vagy épp megerősítek.
Boncolgatom magam, ha úgy tetszik.

Nehéz és fájdalmas dolog az önismeret. Mielőtt elkezdem, bölcsességért imádkozom. Miután befejezem, már lelki békéért is. A lényem túl mély ahhoz, hogy megérthessem, és ez ijesztő. Ugyanakkor, valamilyen szinten csodálatos is.
A tetteim, gondolataim, álmaim, mind a múltamban gyökereznek, és ezt a szerteágazó gyökérzetet próbálom kibogozni. Régi, mély sebeket találok, elfelejtett, elrejtett gyötrelmeket. Bánatot, sértettséget, űrt. A hiányban viszont meglelem annak betöltöttsége iránti vágyamat...és néha a teljesség gyönyörű emlékképeit. Példákat találok, csodákat, emlékeket, amiket újraélnék, pillanatokat, amik bámulattal töltenek el. Megértem a vágyaim alapjait. Megismerem az álmaim, céljaim mögött rejlő motivációkat.
Olyan vagyok mint egy ogre/ hagyma/ nem torta... réteges.

Csodálatos, és bámulatba ejtő dolog az önismeret. Ugyanakkor furcsa és megfoghatatlan. Mert ami meghatároz, az néha(?) nem is egyéni, és nem is magamban kell keresnem.
Van családom. Van osztályom. Vannak barátaim. Vannak ismerőseim. Van vallásom. Van népem. Van kultúrám. Ezek mind más tulajdonságokkal bírnak globális, és egyéni szinten is. Különböző egyéniségek alkotta csoportok által képes vagyok definiálni önmagam, ugyanakkor el kell döntenem, mi az, amiben mégis különbözök tőlük.
Attól még, hogy magyar vagyok, ehetek jól pálcikával rizst. Az, hogy a baráti köröm nagy része társaságkedvelő, nem jelenti azt, hogy én is ugyanolyan extrovertált vagyok. Valamint abból, hogy ehhez a családhoz tartozom, nem következik törvényszerűen, hogy ugyanannyira rajongok a kedvenc sorozatukért mint ők. Meg kell vizsgálnom kik is ők. Azután magamra vetítve megnézni, hogy én is azonosulni tudok-e velük az adott dologban. Boncolgatnom kell, és megkérdőjeleznem.
Mert amíg nem teszem fel a kérdést, hogy "Ez én vagyok-e?", addig nem tudok választ sem adni.

Néha persze az ember felmegy az internetre. Google pedig talál neki teszteket.
És milyen jó, ha el sem kell döntenem ki vagyok, csak kielemeznek, és megmondják helyettem, ugye?

...Nem.
...Igen.

A különböző személyiségtesztek a világon a legjobb mankók, de csupán azok. Segíthetnek a személyiségünk mélyebb megértésében, de nem árulják el, kik is vagyunk valójában.
Ha már házzal kezdtem: nem nézik végig az összes téglát a falban, nem vizsgálják meg az összes illesztéket és nem veszik alaposan szemügyre az összes tartógerendát. De rámutatnak arra, hogy amíg téglát használunk, más használhat fát is. Vagy megmutatják, hogy sokkal több tartógerendánk és illesztékünk van. Segítenek eldönteni, hogy nagyok-e az ablakok, látják, van-e a garázs. De a kis részletekkel nem törődnek.
Igazuk van. De nem eléggé.
Típusokat határoznak meg. Az emberek pedig szeretnek típusokba tartozni, és megelégednek a könnyen szerzett információval. A teszt nem hazudott. Hol itt a probléma?
A teszt nem mondja meg, miért vagy az, aki.

Elhanyagolt, de annál fontosabb dolog az önismeret. Hiszen ha nem ismerem magamat eléggé, hogyan változom? Azt sem tudom, min változtatok. Talán még csak nem is érzem, hogy egyáltalán kéne-e változnom. Lehet, hogy legalább azt tudom, hogy változtatnék valamin. Valami zavar magamban. Viszont ha nem ismerem a rossz szokásaim alapjait, hogyan motiválom magamat a fejlődésre?
Így hát, tanulom mi a jó, mi a rossz bennem.
Kutatom mi motivál és mi gátol.
Elemzek.
Ások.

Nehéz?
Mint vízilovat ugrálásra szoktatni.
Fájdalmas?
Nincs fájdalmasabb.
Mély. És kemény munka.

De csodálatos mint zuhatag mögött a víz moraja, és a barlangfalakra beszűrődő kék-fehér napfény,
hasznos, mint a tó vize ami életet ad a parti bánatos füzeknek.
Formál, mint Isten vad folyói a sziklás partokat, mint a vad szél az égen a felhők hadait.

Érdekes dolog számomra ez az önismeret...hiszen tökéletesen tökéletlen vagyok.