Szeretem a hajnalok napsütötte kék egét,
szeretem a fákat, a zöldellve hajló lombokért,
szeretem a hegyek ezerszín-barna élét,
szeretem a kontrasztot, a fehér hóét.
...szeretem a szemed minden színét.

Szeretem a reggeleket,
ahogy a Nap ébred,
és életre hívja a teret, a szívemet
a madárdal hálával tölt meg.
...ahogy kezdegeted a reggeled.

Szeretem a mosolyokat,
az összenevető idegeneket,
a kacagó gyerekeket,
az apró, kitörő örömöket.
...az arcodon a bájgödröket...

Szeretem a spontán jött dolgokat,
a felröppenő madárrajokat,
nyakhoz nyomott jégkockákat, sikojokat,
bosszúkat. A nyári zivatarokat.
...a hirtelen jövő gondolataidat.

Szeretem, hogy a tél után tavasz van,
hogy a bánat után is öröm van,
hogy a halál után is lehet élet, s van,
és nem kell elrejtenem a fájdalmam.
...mert elé viszel az imáidban.

Szeretem a fahéjat, a vaníliát,
a krémkávé ízét, az eső illatát,
a puha érintéseket, a cica tappancsát,
a kedves színeket, pirosat, sárgát.
...a karjaid gyöngéd tartását.

Szeretem, ahogy a folyó csiszolja a partját,
ahogy a szél alakítja a sziklát,
ahogy a tenger partraveti a szennyet,
ahogy minden lassan lesz egyre szebb.
...ahogy harcolsz, hogy így tegyen a lelked.

Szeretem, hogy Isten vattát ragaszt az égbolton,
és agyagozik a hegyvonulatokon,
pöttöket fest a katicára, csíkot hagy a darazsakon,
és homokba rajzol a sivatagokon.
...ott van a kezének nyoma minden mozdulatodon.

Néha-néha,
egy-egy pillanatra,
nem önzően csupán,
hanem tisztelettel és tisztán.
...szeretlek igazán.

Hálaének,

mert az égen ma voltak denevérek,
miután elmenekültem.
Elfutottam, elfáradtam, leültem
egy emlékhelyre,
s fölöttem röpködtek egyre,
ahogy imám könnyét itta be
a régmúlt templom helye.
Isten ma is betöltötte,
s hazaindulhattam, szeretve.

Ha ezt a romot így betölti,
az én szívemmel is újra megteheti.

Hálaének - mert még élek

még élek
s a fejem felett van tető,
a lábamra jut cipő,
gazdagon élek,
az asztalon minden nap van étek,
még akkor is, ha amit teszek, vétek,
akkor is, ha elbukom,
akkor is, ha felállni: hogyan kell, nem tudom,
akkor is táplálsz ha nem kérek,
adsz magadból még, mikor ellöknélek,
és nem értelek téged,
a földről minek veszel fel,
s miért viszel a karodban,
s mikor a világom szétesik,
miért mondod, annyira nyugtatóan:
Minden rendben van.