fáj a hiányod

bennem a te

benned az én 

és mégis 

hosszú az út

messze a cél

bár ne lenne

ez a küzdés egyre

egyre csak előre

jutnék már 

egyről a kettőre 

gyere már

érnék már

haza

összekuporodnék az öledbe

tarts, mint gyermekét féltő anya

hadd ne kelljen

ma is erősnek lennem

hadd legyek gyenge

hadd legyek, akinek fáj

hadd kiáltsak hozzád

tudom, hogy meghallod imám

ha suttognék is

azt mondják, a sírás megnyugtat

és az üvöltés fájdalomcsillapító

nem neked kell, hogy a térdemen, 

a füvet, a hajamat tépjem

hogy kipanaszkodjam, ami fáj, s ami jó 

és hálámat eléd tegyem mindenért

azért is amivel csiszolsz

és azért is, ahogyan kísérsz

nekem kell

semmi sem fekete

semmi sem fehér 

a világ, sárga, zöld, piros,

mindent színesre festettél

durva és sima, büdös vagy illatos

mindenkor egyszerű, bonyolult, 

ez a munka részletes, alapos

és folyamatosan mozgásban van

mint én, reggeltől estig, szakadatlan,

az átoktól, amit a bűnöm miatt rám kivetettél

és az áldástól, a küldetéstől, amibe belehelyeztél

hadd legyek ma csak fáradt Uram

fáradt, mert nem tudlak megfejteni

se téged, se magamat, se másokat 

miért belénk helyezted a képmásodat

miért vagyunk pont mi

a csapnivaló korrupt nagyköveteid?

hogyan képviselhetnénk mi

az egyedül szent Istent itt?

hadd pihenjek az öledben

ölelj mint féltő anya a gyermekét

hogy holnap újra próbáljam

a másokat ölelni ugyanígy