Egy vers...

Egy vers legyen tiszta, mentes
hazugságtól, férgektől.
Egy vers legyen színes, tarka,
duzzadó az élettől.

Egy vers kavarja fel a lelket,
egy vers, egy vers az élesszen!
Egy vers dobbanjon bent a szívben,
egy vers, egy vers az érezzen!

Egy vers tiporjon volt-igéket,
minden téves közhelyet,
egy vers lázadjon, üssön, éljen!
Egy vers... egy vers az vérezzen.

Egy ember legyen: tiszta,
mentes hazugságtól, férgektől.
Ifjú, szíved legyen: tarka,
színes, duzzadó az élettől.

Egy szó kavarja fel a lelket,
egy szó, egy mondat ébresszen!
Ember, dobbanjon meg a szíved!
Aki él, az kell, hogy érezzen!

Éber elméd öljön holt-igéket,
minden romlott közhelyet!
Az igaz lázad?! Üssön? Féljen?
Egy szív, ha érez . . . vérezzen?

Búcsuzó csend

Megmozdult a csend.
Lassan, komótosan ment,
Benézett a sarkon,
Majd tovább menetelt.

Madarak fülébe suttogott,
Virágokat ébresztett halkan.
Sétált, ment, baktatott . . .
Megállt egy kapualjban.

Szívott egy szál cigarettát
És ködfüstöt fújt a tájra.
Eltűnt, elfogyott lassan
A napfelkeltét csodálva.

Eltűnt, s helyén csepp neszek,
Csivitelő, csöppenő hangok serkentek . . .
Simán csurrant dércsepp a fűszálakon,
Csicsergő madarak csüngtek az ágakon.

Édes búcsúcsókot dobott
A Hajnal még a holt csönd után
. . . emlékét is feledtük
A zsibongó, forgalmas utcán.